Csehország a söreiről ismert, az országban számos sörfőzde működik, melyek mind némi egyedi ízvilággal bíró sárga, gyöngyöző italt kínálnak. Egy korábbi prágai látogatásom alkalmával, a kozeli sörgyárban tett túra során tudtam meg, hogy a cseh sörök a helyi egyedi, selymes víznek köszönhetik rendkívül finom ízüket.
Talán kevésbé ismert, hogy Csehország déli, hullámos dombvidéke nemcsak a szájpadlás kényeztetésére kínál lehetőséget, hanem csodaszép tájak, vidéki hangulat, várak, kastélyok várják a hétköznapi rohanásból kiszakadni vágyókat. Az általunk meglátogatott terület a történelmi Morvaországhoz tartozik – magyar nyelven Morávia – , mely ma Csehország keleti tartományait foglalja magában. A Morvai Fejedelemség – nevét a Morva folyóról kapta – a VIII. században alakult meg. A történelem során számos birodalomnak volt a része, végromlása az első ezredforduló körül, magyaroktól elszenvedett vereség révén indult meg. 1197-ben, mint Őrgrórfság vált Csehország hűbéresévé, s innentől kezdve a két "ország" történelme közös. Néhány évtizedig a terület magyar kézre került, mikor Mátyás király meghódította Morvaországot. Csehszlovákia felbomlásával felmerült ugyan a morvák függetlenedése, melynek egyenlőre nem lett következménye, mindazonáltal a morva nemzeti öntudat éledőben van (forrás: Wikipedia).
Mikulov
A hosszúra nyúlt vénasszonyok nyarán, október közepén Lednice és Mikulov települést céloztuk meg kiélvezni az év utolsó meleg hétvégéjét. A két település a cseh és szlovák határ mentén fekszik, körülbelül 2,5-3 óra autóútra Budapestről (lásd: térkép). Szállásunk Lednicében volt, egy modern, felújított családi ház első emeletén, fejenként 13 ezer forintnak megfelelő cseh koronáért két éjszakára.
Dél-Csehország (Dél-Morvaország) turisztikai térképének részlete (forrás és a teljes országtérkép: ontheworldmap.com)
Szombatunk nagy részét az igen szépséges és gusztusos városközponttal rendelkező Mikulov városkában töltöttük, ahol ma közel hétezren élnek. A városban egykor Csehország második legnagyobb zsidó közössége élt és egyben kulturális központként is működött. Később azonban sokan Bécsbe költöztek, az itt maradott pár száz zsidó többsége pedig nem élte túl a Holocaustot, így mára legfeljebb hírmondónak maradtak páran.
Az időjárással nagy szerencsénk volt, ugyanis az egész hétvégén szikrázó, felhőmentes napsütést élvezhettünk, 22-23 fokos nappali hőmérséklet mellett. Lednicéből a délelőtt folyamán egy buszjárat közlekedik az amúgy 13 km-re fekvő Mikulovba. A rövid földrajzi távolság ellenére utazásunk 50 percig tartott, mivel a környéken tesz egy kört a busz. Számomra meglepő volt, hogy a vidéki csehek jóval sportosabbak, mint a magyarok. Buszunk tömve volt túraöltözetben feszítő, kirándulni induló családokkal, kisgyerekekkel, idősekkel, fiatalokkal. Olyan sokan szálltak fel, hogy azt hittem, már nem tudunk elindulni sem, állóhely sem volt, egyetlen gombostűt sem lehetett volna leejteni. Jó volt látni, hogy itt a gyerkőcöket kirándulni viszik ahelyett, hogy a számítógép vagy a tévé elé ültetnék őket. Útközben az egyik család a "Baj van a részeg tengerésszel" című dal cseh változatát énekelte nagy vidáman. Senki sem volt belefeledkezve az okostelefonjába, a gyerekek nem tapadtak notepad-re, senki sem 2D-ben élte világát. Beszélgettek, nézelődtek, nevettek.
Első körben megnéztük a magyarul Kecskevárnak nevezett, csehül Kozí Hrádek, egykor ágyútoronynak épített "várat", melyhez egy 10-15 perces séta vezet a buszmegállótól. A vár tetejéről remek kilátás nyílik a környező tájra, belépő díj gyanánt csupán 20 cseh koronát fizettünk, ami körülbelül 240 forintnak felel meg (1 korona = 12 forint). Ahogy mentünk felfelé, egymás után következtek a borospincék - így utólag sajnálom, hogy egyet sem kóstoltunk meg a Csehországban nem éppen nemzeti italnak számító itókából. Nagyon meglepett, hogy nemcsak Mikulov városában, de a többi helyen, amit felkerestünk, is számos vendéglátó helyen kínáltak helyi termelésű bort. A sör országában kinek jutna eszébe bort keresni???
Kilátás a Kecskevár tornyából. Az első képen a Várkastély látható
A Kecskevárról leereszkedve körbesétáltunk a városban, megnéztük a hangulatos főteret, ahol számos vendéglátó hely várja a szomjas utazót sörrel, borral, kávéval. Mi a főtérre bevezető kis utcában található Cafe Dolce Vita nevű cukrászdába tértünk be. Rendkívül finom kávét és csokoládé tortát fogyasztottunk el, kissé borsos áron ugyan, de megérte az árát.
A kis főtér kövezett, közepén több méterre magasodó szobor, illetve egy katolikus templom áll. A térről tovább sétálva egy fölfelé tartó utca vezet a Várkastély gazdagon díszített kovácsoltvas-kapujához, melyen belépve a gondosan rendben tartott kastélykertbe lehet jutni. Innen is szép kilátás nyílik a városra. Néhány percet sétálva elérjük a mára pazarul felújított kastély sárga színű épületét. Érkezésünkkor éppen esküvőt tartottak az udvarról nyíló templomban, a násznép illendőek kiöltözve ácsorgott az udvaron a szertartásra várva.
Az eredeti várat egyébként a XIII. században a Liechtesteiniek kapták meg, majd a XVIII. században a Dietrichsteinek építették át pompás barokk kastéllyá. Pincéjében hatalmas boroshordó, amely készítésekor, a XVII. században még a világ legnagyobbja volt. (forrás: Wikipedia).
Mikulov főtere
Várnézés után vonattal átutaztunk a közeli Břeclav-ba, körülbelül fél óra alatt érkeztünk meg. Mivel itt a világon semmi érdemleges/érdekes nincs, mindenkit óva intek attól, hogy ide jöjjön. 2 órával később innen busszal utaztunk vissza Lednicébe, ahol egy helyi étteremben költöttük el vacsoránkat.
Lednice
A Lednice-kastély és a hozzá tartozó hatalmas park az UNESCO Világörökségi-listáján szerepel, s a Lednice–valticei kultúrtájnak a részét képezi.
A vasárnap délelőttöt és kora délután folyamán bejártuk az egész kastélyparkot. Szívesen bementünk volna a kastélyba is, de ettől a magas áru belépőjegy (180 korona) eltántorított minket. Helyette megnéztük a pálmaházat, itt 50 koronát fizettünk. A növényház nagyon szép, rendezett, üvegből készült falai között a budapesti Füvészkerthez méltó egzotikus növénygyűjteményt csodáltunk meg – pálma, banán, virágos növények, kancsóka és az Oázis Kertészetből ismert dísznövények ihlettek minket fényképezésre.
A Pálmaház egzotikus növényei a Füvészkerthez méltóak
A kastély bejáratánál étterem és cukrászda kínálja finomságait, mi is letelepedtünk meginni egy feketét.
Maga a kastélypark hatalmas területű, melyet folyóvíz-rendszer hálóz be, bármerre megyünk, vízfelületet mindenhonnan látni. Turisták a parkot vízen hajóval, vagy szárazföldön lovaskocsival is bejárhatják. Mindkét eszköz használata 130-140 korona körüli összegbe kerül utanként. Évszak- és időjárás szempontjából is ideális időben jöttünk ide, ugyanis kellemes meleg volt, a nap sárga fénypászmái felélénkítették az ősz ezer színét. Sok növény még zölden virított, mások levelei már sárgultak, míg voltak vörös, narancs és piros színben tündöklő fák is. Akarva-akaratlan is eszembe jutott Petőfi Sándor általános iskolás koromban tanult verse, "Itt van az ősz, itt van újra" :
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
A kastélypark végében egy nem éppen ideillő épület áll: egy minaret, mely a korábbi kínai pavilon és gótikus ház helyén épült fel azzal a céllal, hogy madártávlatból is meg lehessen figyelni a Dyje-folyót és alföldjét. Érdekessége, hogy a 60 méter magas, török stílusú tornyot ugyanaz az ember tervezte (Josef Hardtmuth), akinek a ceruzát, mint találmányt is köszönhetjük. Nevét ma is viseli a KOH-I-NOOR HARDTMUTH cseh vállalat, mely elsősorban írószereket és papírárut készít művészek és oktatási intézmények részére. A minaret tetejére 302 darab lépcső vezet fel, melyek 50 korona belépő díj ellenében mászhatóak meg. A felfelé vezető úton három teraszt alakítottak ki, ahonnan lehet nézelődni. A torony tetejétől 360°-ban nyílik kilátás a parkra, mi a szemben lévő szigeten egy őzet is észrevettünk. Percekig figyelem a csodaszép, őszi színekbe burkolódzó tájat, a nap sugara még melegíti bőrömet.
Aki úgy dönt, hogy elutazik Dél-Morvaországban, javaslom, hogy egy kora őszi hétvégét válasszon. Bennem nagyon kellemes emlékeket hagyott kirándulásunk, biztosan vissza fogok térni ide.
Ezer színben virító kastélypark, Dyje-folyó és minaret