Vadóc Utazó

Vadóc Utazó

Portugália Velencéje, Aveiro és a Serra de Estrela: látnivalók, hasznos információk

2019. március 25. - Dora Dora

 

img_20170905_123410.jpg

Csatornák, kanálisok, gondolák, napsütés és nyüzsgés - ez mind a portugál Velenceként emlegetett Aviero (térkép itt),  csupán nincs akkora tömeg és az árak is jóval kedvezőbben. 2 hetes Portugál körutunk 2. állomásának Aveirót választottuk, ahova vonattal nagyjából 1 óra alatt suhantunk át Portóból. Igen, suhantunk, és nem zötyögtünk, zakatoltunk, mint ahogy itthon megszokhattuk.

A portugál vasút nemcsak megbízható, de határozottan olcsó:  a kb. 75 km-re szóló jegy 3,5€-ba került fejenként.

A portugál vasúttársaság (Comboios De Portugal) angol nyelvű honlapja nagyon jól kezelhető és könnyű foglalni

Portóról született blogbejegyzésemet itt olvashatod el:

Nyüzsgő középkori kikötőváros - PORTO

Ha azonban megöl a kíváncsiság, vajon milyen lehet Portugália kevesebbet blogolt része, jelen írás elkalauzol téged a siráj-cserrtől hangos Aveiróba, a bőrbarnítóan napsütéses és világvégi Serra de Estrela hegységbe. Az estrela portugálul annyit jelen, "csillag", ami talán a milliárd fénypontocskára utal, ami a tintafekete égen világít éjszakánként, távol a városok fényszennyezésétől.

Aveiro - csatornák útvesztőiben

Hátizsákos utazásra terveztük Portugál körutunkat, hogy minél többet spóroljunk és a lehető legtöbb helyre juthassunk el, ezért bármerre is vitt minket utazási vágyunk, az előttünk lévő távolságot 2 lábon vagy 4+X keréken küzdöttük le - megjegyzem, sokkal több élmény és kaland ér így, mintha a kocsiban ültünk volna elszeparálva a helyiektől! A bátrabbak pedig álljanak ki az út szélére, vegyenek mély lélegzetet és emeljék fel hüvelykujjukat - egy ismerősöm stoppal járta be Portugáliát, úgyhogy kalandra fel!

 A barátommal imádunk külföldön buszozni, vonatozni, hiszen egészen más az élmény, mint itthon, mert nem csupán az egyik helyről a másikra való átjutást szolgálja, hanem egy kaland is egyben. Ahogy Bilbó monda a Gyűrűk Urában,

Veszélyes dolog kilépni az ajtón (...). Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.

Aveiro vasútállomására reggel 9-kor érkeztünk meg, innen nagyjából 20-25 perc volt besétálni a városközpontba, ahol a szállásunkat foglaltuk. Aveiro sétálóutcáját leginkább egy balatoni vagy adriai kisváros központjához tudom hasonlítani, olyan kis kedves, kicsi üzletekkel, szuveníresekkel, fagyizókkal, éttermekkel.

Annak ellenére, hogy turisztikai szempontból Aveiro nem bír túl sok látványossággal, az itt tartózkodásunk kellemes élményt jelentett és az egykori halászfalu ma egy igazán élhető, kedves kisvárossá nőtte ki magát.

A levegő sós illata mindenhol érződik és az elmaradhatatlan sirályok is mindig a fejünk felett köröznek. Igazán csinosak, szemet gyönyörködtetőek a házak, rendben vannak tartva és itt is rengeteg a csempe díszítés (akárcsak Portóban) - sárga, piros, zöld, kék, fekete, fehér, tarka-barka, téglaszín, türkiz színű csempék fénylenek mindenhol. 

Bár szeptember közepén érkeztünk Aveiróba, a levegő hőmérséklete elérte, sőt, talán meg is haladta a 28 fokot és az egész napot - és úgy általában portugáliai tartózkodásunka - szikrázó napsütés jellemezte. Viszont esténként annyira lehűlt, hogy 2 pulcsiban is dideregtem. Ennek az Atlanti-óceán hűsítő hatása az oka, a part menti városokban mindenhol megfigyelhető ez a jelenség, ezért aki Portugáliába készül, mindig hozzon magával meleg ruhát is.

Persze azért nem átallottunk itt is kiülni egy pohár bor mellé a szállásunk melletti kis étterem/bár teraszára.

A portói bor híréhez szokott turista számára talán idegenül hangzik, de a portugál vörösborok általában savanykásak, szárazak (igen, a Douro-völgyén kívül is van bortermelés az Ibériai-félszigeten fekvő országban). Ennek ellenére nekem határozottan ízlettek, pedig (csaj lévén) nagyrészt előnyben részesítem a magasabb cukortartalmú nedűket.

Egy szervezett programlehetőséget tudok javasolni annak, aki Aveiróba utazik: gondolázást a csatornákon. Ezt 10€-ért hirdetik a standokon, de nekünk csak 6€-ba került a szállásadónknak köszönhetően . A kis hostel ugyanis kialkudott valami kedvezményt, így a jegyeket náluk megvéve fejenként 4€-t spóroltunk. Megjegyzem, az 1 órás hajókázás nem ér meg 10€-t, mivel sajnos csak a kibetonozott csatornákon keresztül gondoláztunk. Az egyik szervező hölgy elmondta, hogy korábban kivitték a turistákat a nyílt óceántól turzásokkal elzárt sós vízű öbölbe, de a hajóközlekedés ezt igencsak megbonyolította. Ezért felhagytak vele, és maradt a hajós városnézés. Bár sok érdekeset meséltek Aveiróról, de mint hajókázós élmény, nem sokat adott.

Aveiro központját és az újonnan épült modern részeket 1-2 óra alatt be lehet járni, de sokkal tovább már unalmas. Amiért mégis megérte ide elutazni, az a sólepárlók  meglátogatása. Eddig még sosem láttam ilyet és itt élőben figyelhettem meg, hogyan s mint csinálják, számomra annyira érdekes volt, hogy legalább 2 órát töltöttünk el a barátommal a  lepárlóban sétálva. Bár senkinek sem fizettünk egy kanyit sem és elvileg létezik szervezett sólepárló-túra, senki sem szólt ránk, jöttünk-mentünk a percellák közötti töltéseken, fotóztunk és csodáltuk az emberi találékonyságot. Sőt, még egy dolgozót is megfigyeltünk, aki éppen lapátolta, gyűjtötte össze a sót. A lepárló bejáratánál egy hatalmas halomban állt a napfényben szikráció só millió hófehér szemcséje, mint valami hókupac. Árultak ugyan sót lezacskózva mindenfelé, a lepárlóban is lehetett venni kilóra, én mégis innen "loptam" egy marokkal és egy szalvétába csomagolva utaztattam el Budapestig.

A lepárló legvégén, a tengervíz-járta öböl felé álló, derékig érő fűvel benőtt gátak olyan szélesek, hogy kényelmesen le tudtunk rájuk heveredni és nézni, ahogy fodrozza - az amúgy hajtépően erős - szél a vizet. Alig 10 perce pihengettünk ott, mikor észrevettünk egy csapat vízi madarat. Bár még élőben sosem láttam ezt a fajt, a csőrük oly jellegzetes voltáról azonnal felismertem őket: egy csapat rózsaszín flamingó pihent pár száz méterre tőlünk. Nagy lelkesen álltunk neki kattintgatni fényképezőgépünket, de sajnos szinte azonnal tovaszálltak, s néhány szempillantásnyi idő elteltével már eltűntek a szemünk elől.

Aveiro: sólepárló és rózsaszín flamingók

Adódott volna Aveiro környékén még egy érdekes program, de sajnos időhiány miatt erről lecsúsztunk. Aviero egy kis öböl végében terül el, a tengertől elzáró turzás és környéke pedig a Natural Reserve of the São Jacinto Dunes területnek ad otthont. A Lonely Planet oldalán olvashattok róla.

Korábban írtam, hogy Aveiróban 1-2 óránál többet eltölteni unalmas. Viszont ami ebbe belefér, egy igen kellemes élmény, jó érzés volt kicsit bolyongani, cél nélkül sétálgatni. Mi bejártuk az "óvárost", ahol régen a halászok szálltak partra a napi fogással. Ma ez a terület sok kis kedves utcából áll, a csempék pedig minden elképzelhető színben és formában fellelhetők. Én ez utóbbit egész Portugáliában nem tudtam megunni, ezért megszállottam fotóztam minden új színű csempét. Néhányat ezekből itt is közzéteszek:

Néhány csempe változat, amit Aveiróban láttunk;
úgy tűnik, hogy a portugálokat valami ellenállhatallan vonzalom köti ehhez az egyébként csodaszép burkolathoz, még a hegyvidéken is láttunk csempézett házakat

 

Serra de Estrela

Serra de Estrela vagy magyarul Csillag-hegységnek már a neve is zene füleinknek. Az Aveirótól körülbelül 3 órás útra elterülő magányos hegyvidéken olyan meredélyes utakon kanyargott a busz, hogy majd beleszédültünk. Mondhatnám, csillagokat láttunk. Közvetlenül nem lehet ide eljutni, először vonatra szállunk és elutaztunk Coimbrába - az amúgy egyetemvárosként emlegetett és a turisztikai kiadványokban szereplő város nem kínál túl sok látnivalót. Körülbelül 2 órányi időnk volt nézelődni buszunk indulásáig, így végigsétáltunk Coimbra turistás főutcáján és a környékbeli kis utcákon. Farkaséhesek voltunk, ezért kerestünk valami olcsó harapnivalót - a legjobb áron a Portugáliában bifana-nak nevezett szendviccsel csillapíthattuk éhségünket, melyet 1 asztalok nélküli, egyszerű büfében szereztünk be. Egy kis zsömle, frissen sült marhahússal töltve - mindössze ennyi az 1€-t kóstáló bifana szendvics. A bevásárló-sétáló utca máskülönben nagyon hangulatos volt, egy helyi hippi banda éppen zenélt, fülbemászó dallamai minket is megállásra - és némi apró dobására - késztetett. 

Coimbra főtere és sétáló utcája

Nem sokkal később a Rede Expressos kényelmes, légkondis, wifis buszaira szálltunk és száguldottunk Lorigába, a legkisebb, buszközlekedéssel rendelkező településre. Ez volt az egyetlen helyszín, ahova bizony szükség lett volna autóra, mert így sajnos kimaradtunk néhány szemet gyönyörködtető és nyálcsorgató természeti látnivalóból. Ugyanis a térség turisztikai központja Manteigas, itt rengeteg szállást találni, ráadásul egy csodás szurdok és vízesés is kápráztatja az érdeklődő utazót. Utóbbi portugálul a Poço do Inferno névre hallgat, ami "pokol kútját" jelent. Szállásunkat egyébként kivételesen nem az Airbnb-t foglaltuk (amit találtunk, messze a legjobb volt, viszont túlzottan megkönnyítette volna pénztárcánkat), hanem a booking.com-on. Itt hadd jegyezzem meg, hogy nagy szerencsénk volt, ugyanis amit eredetileg foglaltam, lemondtam (holott nem volt visszatérítendő) és foglaltam helyette másikat, mégsem zárolták a kártyámat, nem vontak le pénzt. Nem mintha bárkit ilyesmire akarnék ösztökélni, nem árt tudni, hogy a booking-on néha át lehet csúszni az ilyen szabályokon - az ittenieket megismerve ezen nem lepődöm meg, ugyanis ezen a világtól távol eső helyen az emberek nyugisak, nem sietnek és nem aggódnak semmin - akárha Spanyolországban járnánk (a határ egy kőhajításnyira van). Egyszóval a szerencsénk záloga annyi volt, hogy a korábbi szállásadó nem élt a pénzlevonása jogával. Talán nem is tudta, hogy olyat is lehet :) 

Lorigában csendes az élet, a szállodában nem igazán beszélnek külföldiül - az angolt egyenesen felejtsük el, de még a spanyolt sem nagyon értették, pedig ezt Portugáliában szinte mindenhol beszélik, hiszen rokonnyelvekről van szó. Mindenesetre a szálloda alkalmazottai nagyon kedvesek, előzékenyek, a szoba pedig igazán kényelmes, patikatisztaságú volt. Reggelire szépen megterített svédasztal várt minket, ami az árhoz képest (10 ezer ft/szoba/éj) egészen tűrhető minőségű volt. Ami nagyon tetszett, hogy reggel itt is, mint Portugáliában mindenhol, még a kocsmákban is ott sorakoztak a söntéspulton a gusztusos kis eszpresszós poharak. A portugálok láthatólag imádják az erős feketét. Korábbi blogomban is talán említettem, hogy a "nemzeti" kávétípus az úgynevezett bica, ami az eszpresszó mennyiségének körülbelül a fele, viszont legalább olyan erős, ha nem erősebb, egy igazán fejbevágós feketekávé. 

loriga_4.JPGPortugáliában egy természetföldrajzi érdekesség, hogy a hegység felé haladva, felfelé egyre melegebb lesz. Ez elsőre furcsán hangzik, hiszen általános iskolában mindenki megtanulta, hogy a tengerszint feletti magasság emelkedésével párhuzamosan csökken a levegő hőmérséklete. Azonban azt is megtanultuk, hogy a tengerpartokon a nagy kékség kiegyenlítő hatása miatt a nyarak hűvösebbek, a telek enyhébbek. Nos, Portugáliában a hegyvidék felé közeledés egyet jelent a tengertől való távolodással és a kontinens belseje felé közeledéssel, így értelemszerűen csökken az óceán enyhítő hatása is.

Az ég gyakorlatilag felhőtlenül kéken ragyogott abban a 2,5 napban, amit a Serra de Estrela-ban  töltöttünk, a nappali hőmérséklet nagyjából 30-32 fok körül mozgott csupán este hűlt le (szeptember közepét írtunk ekkor). A táj lélegzetelállítóan szép volt a zöld-fehér színű hegycsúcsokon gyakorlatilag csak fű nőtt, fát nem sokat láttuk, legfeljebb néhány szál fenyő meredt az ég felé. A szállásunk közelében azonban folydogált egy igen hideg vizű hegyi patakocska, amit egy mesterséges gáttal felduzzasztottak és pazar fürdőhelyet alakítottak ki rajta (Praia fluvial de Loriga). Igaz, a kristálytiszta víz legfeljebb 18 fokos lehetett, mégis sokan fürödtek, s még többen napoztak a parton. A víz színe a türkiztől a mélykékig terjedt, háttérben a Csillag-hegység hegycsúcsai - egészen elképesztő látvány tárult elénk, kevés szebbet láttam korábban. Valahogy elgondolkozásra késztetett ez a természeti gyönyörűség: a kék és zöld legkülönfélébb árnyalataiban tetsző, csillogó víztükör, a hegyek cukorsüvegre emlékeztető tetői, melyek szinte összeértek a vízfelszínnel, a nap égető sugarai. Elképesztő, hogy két egyszerű szín, mint a kék és a zöld milyen változatos lehet. Ez a kép, a forró hegység, a hideg víz és a perzselő nap együttese egészen a lelkem mélyére hatolt, elvarázsolt.  Ilyenkor érzem, hogy miért imádom annyira a természetet, miért nyűgöz le annyira.

loriga_3.JPG

Serra de Estrela: Praia fluvial de Loriga

Összesen 2,5 napot töltöttünk el a portugál hegyvidék csendjében és forróságában. Nagy túrázók lévén nekiindultunk a hegyi utaknak is. Portugália sajnos messze nem rendelkezik olyan szépen kiépített turista utakkal, jelzésekkel felszerelve, mint kis hazánk, de azért kínnal-keservvel lehet találni egyet-egyet. Mi egy 8 km-es távra eső tavat céloztunk meg, csak éppen azzal nem számoltunk, hogy az egész napos perzselő forróság, árnyék hiányában annyira megvisel majd, hogy alig bírunk megtenni majd pár kilométert. Nem gondoltunk bele abban, hogy ugyanaz a 8 km egy magyar dombságban, árnyékos erdőben mennyivel más lesz majd egy már-már hegyi sivatagban. Egy fa, annyi sem volt sehol, a nap perzselő sugarai pedig már reggel 10 órakor égették bőrünket. Hiába a naptej, a fejfedő, a víz, annyira kitikkadtunk, hogy még az út fele előtt visszafordultunk. És rettentően örültünk neki. A nap hátralevő részét pihenéssel töltöttük, olvasgattunk a patakocska felduzzasztott vizének partján. Másnap pedig indult az új kaland, irány Peniche, a szörf paradicsom! A blogom következő része ide, illetve Lisszabonba kalauzol majd el. Azt is elárulom majd, hogy miért éri meg ebbe a csodás városba akár csak 2 napra is ellátogatni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vadocutazo.blog.hu/api/trackback/id/tr9114171643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martineden 2019.03.27. 00:17:40

,,a csőrük oly jellegzetes voltáról azonnal felismertem őket: egy csapat rózsaszín flamingó pihent""....Ertem,nem a szinukrol,a csorukrol ismerted fel oket?Akkor viszont ,honnan tudod,h nem kanalas gemek voltak?

Dora Dora 2019.03.27. 08:54:06

@martineden: Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy túl távol voltak ahhoz, hogy a színűket láthassam. A fajnak ez a neve, pontosítva "rózsás flamingó", ami Dél-Európában is előfordul (a karibi változat inkább narancssárgás és nevéből adódóan más vidékeken jár). A kanalas gémnek a csőre teljesen máshogy néz ki, mint a flamingónak, és sokkal nagyobb is, ráadásul a 2 madár testalkata is nagyon különbözik, amit távolról is könnyű felismerni. Egy kanalas gémet flamingóval összetéveszteni éppen annyira lehet, mint kanalat a villával :)

Nézd meg a wikipediát, van egy remek kép, ahol te is látni fogod, hogy a flamingó csőre ívesen lefelé hajlik, illetve azt is figyeld meg, hogy a madárnak milyen az alkata: nagyon jellegzetes!

hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3zs%C3%A1s_flaming%C3%B3
süti beállítások módosítása