Vadóc szemével a Világ

Portugália Velencéje, Aveiro és a Serra de Estrela: látnivalók, hasznos információk

2019. március 25. - Dora Dora

 

img_20170905_123410.jpg

Csatornák, kanálisok, gondolák, napsütés és nyüzsgés - ez mind a portugál Velenceként emlegetett Aviero (térkép itt),  csupán nincs akkora tömeg és az árak is jóval kedvezőbben. 2 hetes Portugál körutunk 2. állomásának Aveirót választottuk, ahova vonattal nagyjából 1 óra alatt suhantunk át Portóból. Igen, suhantunk, és nem zötyögtünk, zakatoltunk, mint ahogy itthon megszokhattuk.

A portugál vasút nemcsak megbízható, de határozottan olcsó:  a kb. 75 km-re szóló jegy 3,5€-ba került fejenként.

A portugál vasúttársaság (Comboios De Portugal) angol nyelvű honlapja nagyon jól kezelhető és könnyű foglalni

Portóról született blogbejegyzésemet itt olvashatod el:

Nyüzsgő középkori kikötőváros - PORTO

Ha azonban megöl a kíváncsiság, vajon milyen lehet Portugália kevesebbet blogolt része, jelen írás elkalauzol téged a siráj-cserrtől hangos Aveiróba, a bőrbarnítóan napsütéses és világvégi Serra de Estrela hegységbe. Az estrela portugálul annyit jelen, "csillag", ami talán a milliárd fénypontocskára utal, ami a tintafekete égen világít éjszakánként, távol a városok fényszennyezésétől.

Aveiro - csatornák útvesztőiben

Hátizsákos utazásra terveztük Portugál körutunkat, hogy minél többet spóroljunk és a lehető legtöbb helyre juthassunk el, ezért bármerre is vitt minket utazási vágyunk, az előttünk lévő távolságot 2 lábon vagy 4+X keréken küzdöttük le - megjegyzem, sokkal több élmény és kaland ér így, mintha a kocsiban ültünk volna elszeparálva a helyiektől! A bátrabbak pedig álljanak ki az út szélére, vegyenek mély lélegzetet és emeljék fel hüvelykujjukat - egy ismerősöm stoppal járta be Portugáliát, úgyhogy kalandra fel!

 A barátommal imádunk külföldön buszozni, vonatozni, hiszen egészen más az élmény, mint itthon, mert nem csupán az egyik helyről a másikra való átjutást szolgálja, hanem egy kaland is egyben. Ahogy Bilbó monda a Gyűrűk Urában,

Veszélyes dolog kilépni az ajtón (...). Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.

Aveiro vasútállomására reggel 9-kor érkeztünk meg, innen nagyjából 20-25 perc volt besétálni a városközpontba, ahol a szállásunkat foglaltuk. Aveiro sétálóutcáját leginkább egy balatoni vagy adriai kisváros központjához tudom hasonlítani, olyan kis kedves, kicsi üzletekkel, szuveníresekkel, fagyizókkal, éttermekkel.

Annak ellenére, hogy turisztikai szempontból Aveiro nem bír túl sok látványossággal, az itt tartózkodásunk kellemes élményt jelentett és az egykori halászfalu ma egy igazán élhető, kedves kisvárossá nőtte ki magát.

A levegő sós illata mindenhol érződik és az elmaradhatatlan sirályok is mindig a fejünk felett köröznek. Igazán csinosak, szemet gyönyörködtetőek a házak, rendben vannak tartva és itt is rengeteg a csempe díszítés (akárcsak Portóban) - sárga, piros, zöld, kék, fekete, fehér, tarka-barka, téglaszín, türkiz színű csempék fénylenek mindenhol. 

Bár szeptember közepén érkeztünk Aveiróba, a levegő hőmérséklete elérte, sőt, talán meg is haladta a 28 fokot és az egész napot - és úgy általában portugáliai tartózkodásunka - szikrázó napsütés jellemezte. Viszont esténként annyira lehűlt, hogy 2 pulcsiban is dideregtem. Ennek az Atlanti-óceán hűsítő hatása az oka, a part menti városokban mindenhol megfigyelhető ez a jelenség, ezért aki Portugáliába készül, mindig hozzon magával meleg ruhát is.

Persze azért nem átallottunk itt is kiülni egy pohár bor mellé a szállásunk melletti kis étterem/bár teraszára.

A portói bor híréhez szokott turista számára talán idegenül hangzik, de a portugál vörösborok általában savanykásak, szárazak (igen, a Douro-völgyén kívül is van bortermelés az Ibériai-félszigeten fekvő országban). Ennek ellenére nekem határozottan ízlettek, pedig (csaj lévén) nagyrészt előnyben részesítem a magasabb cukortartalmú nedűket.

Egy szervezett programlehetőséget tudok javasolni annak, aki Aveiróba utazik: gondolázást a csatornákon. Ezt 10€-ért hirdetik a standokon, de nekünk csak 6€-ba került a szállásadónknak köszönhetően . A kis hostel ugyanis kialkudott valami kedvezményt, így a jegyeket náluk megvéve fejenként 4€-t spóroltunk. Megjegyzem, az 1 órás hajókázás nem ér meg 10€-t, mivel sajnos csak a kibetonozott csatornákon keresztül gondoláztunk. Az egyik szervező hölgy elmondta, hogy korábban kivitték a turistákat a nyílt óceántól turzásokkal elzárt sós vízű öbölbe, de a hajóközlekedés ezt igencsak megbonyolította. Ezért felhagytak vele, és maradt a hajós városnézés. Bár sok érdekeset meséltek Aveiróról, de mint hajókázós élmény, nem sokat adott.

Aveiro központját és az újonnan épült modern részeket 1-2 óra alatt be lehet járni, de sokkal tovább már unalmas. Amiért mégis megérte ide elutazni, az a sólepárlók  meglátogatása. Eddig még sosem láttam ilyet és itt élőben figyelhettem meg, hogyan s mint csinálják, számomra annyira érdekes volt, hogy legalább 2 órát töltöttünk el a barátommal a  lepárlóban sétálva. Bár senkinek sem fizettünk egy kanyit sem és elvileg létezik szervezett sólepárló-túra, senki sem szólt ránk, jöttünk-mentünk a percellák közötti töltéseken, fotóztunk és csodáltuk az emberi találékonyságot. Sőt, még egy dolgozót is megfigyeltünk, aki éppen lapátolta, gyűjtötte össze a sót. A lepárló bejáratánál egy hatalmas halomban állt a napfényben szikráció só millió hófehér szemcséje, mint valami hókupac. Árultak ugyan sót lezacskózva mindenfelé, a lepárlóban is lehetett venni kilóra, én mégis innen "loptam" egy marokkal és egy szalvétába csomagolva utaztattam el Budapestig.

A lepárló legvégén, a tengervíz-járta öböl felé álló, derékig érő fűvel benőtt gátak olyan szélesek, hogy kényelmesen le tudtunk rájuk heveredni és nézni, ahogy fodrozza - az amúgy hajtépően erős - szél a vizet. Alig 10 perce pihengettünk ott, mikor észrevettünk egy csapat vízi madarat. Bár még élőben sosem láttam ezt a fajt, a csőrük oly jellegzetes voltáról azonnal felismertem őket: egy csapat rózsaszín flamingó pihent pár száz méterre tőlünk. Nagy lelkesen álltunk neki kattintgatni fényképezőgépünket, de sajnos szinte azonnal tovaszálltak, s néhány szempillantásnyi idő elteltével már eltűntek a szemünk elől.

Aveiro: sólepárló és rózsaszín flamingók

Adódott volna Aveiro környékén még egy érdekes program, de sajnos időhiány miatt erről lecsúsztunk. Aviero egy kis öböl végében terül el, a tengertől elzáró turzás és környéke pedig a Natural Reserve of the São Jacinto Dunes területnek ad otthont. A Lonely Planet oldalán olvashattok róla.

Korábban írtam, hogy Aveiróban 1-2 óránál többet eltölteni unalmas. Viszont ami ebbe belefér, egy igen kellemes élmény, jó érzés volt kicsit bolyongani, cél nélkül sétálgatni. Mi bejártuk az "óvárost", ahol régen a halászok szálltak partra a napi fogással. Ma ez a terület sok kis kedves utcából áll, a csempék pedig minden elképzelhető színben és formában fellelhetők. Én ez utóbbit egész Portugáliában nem tudtam megunni, ezért megszállottam fotóztam minden új színű csempét. Néhányat ezekből itt is közzéteszek:

Néhány csempe változat, amit Aveiróban láttunk;
úgy tűnik, hogy a portugálokat valami ellenállhatallan vonzalom köti ehhez az egyébként csodaszép burkolathoz, még a hegyvidéken is láttunk csempézett házakat

 

Serra de Estrela

Serra de Estrela vagy magyarul Csillag-hegységnek már a neve is zene füleinknek. Az Aveirótól körülbelül 3 órás útra elterülő magányos hegyvidéken olyan meredélyes utakon kanyargott a busz, hogy majd beleszédültünk. Mondhatnám, csillagokat láttunk. Közvetlenül nem lehet ide eljutni, először vonatra szállunk és elutaztunk Coimbrába - az amúgy egyetemvárosként emlegetett és a turisztikai kiadványokban szereplő város nem kínál túl sok látnivalót. Körülbelül 2 órányi időnk volt nézelődni buszunk indulásáig, így végigsétáltunk Coimbra turistás főutcáján és a környékbeli kis utcákon. Farkaséhesek voltunk, ezért kerestünk valami olcsó harapnivalót - a legjobb áron a Portugáliában bifana-nak nevezett szendviccsel csillapíthattuk éhségünket, melyet 1 asztalok nélküli, egyszerű büfében szereztünk be. Egy kis zsömle, frissen sült marhahússal töltve - mindössze ennyi az 1€-t kóstáló bifana szendvics. A bevásárló-sétáló utca máskülönben nagyon hangulatos volt, egy helyi hippi banda éppen zenélt, fülbemászó dallamai minket is megállásra - és némi apró dobására - késztetett. 

Coimbra főtere és sétáló utcája

Nem sokkal később a Rede Expressos kényelmes, légkondis, wifis buszaira szálltunk és száguldottunk Lorigába, a legkisebb, buszközlekedéssel rendelkező településre. Ez volt az egyetlen helyszín, ahova bizony szükség lett volna autóra, mert így sajnos kimaradtunk néhány szemet gyönyörködtető és nyálcsorgató természeti látnivalóból. Ugyanis a térség turisztikai központja Manteigas, itt rengeteg szállást találni, ráadásul egy csodás szurdok és vízesés is kápráztatja az érdeklődő utazót. Utóbbi portugálul a Poço do Inferno névre hallgat, ami "pokol kútját" jelent. Szállásunkat egyébként kivételesen nem az Airbnb-t foglaltuk (amit találtunk, messze a legjobb volt, viszont túlzottan megkönnyítette volna pénztárcánkat), hanem a booking.com-on. Itt hadd jegyezzem meg, hogy nagy szerencsénk volt, ugyanis amit eredetileg foglaltam, lemondtam (holott nem volt visszatérítendő) és foglaltam helyette másikat, mégsem zárolták a kártyámat, nem vontak le pénzt. Nem mintha bárkit ilyesmire akarnék ösztökélni, nem árt tudni, hogy a booking-on néha át lehet csúszni az ilyen szabályokon - az ittenieket megismerve ezen nem lepődöm meg, ugyanis ezen a világtól távol eső helyen az emberek nyugisak, nem sietnek és nem aggódnak semmin - akárha Spanyolországban járnánk (a határ egy kőhajításnyira van). Egyszóval a szerencsénk záloga annyi volt, hogy a korábbi szállásadó nem élt a pénzlevonása jogával. Talán nem is tudta, hogy olyat is lehet :) 

Lorigában csendes az élet, a szállodában nem igazán beszélnek külföldiül - az angolt egyenesen felejtsük el, de még a spanyolt sem nagyon értették, pedig ezt Portugáliában szinte mindenhol beszélik, hiszen rokonnyelvekről van szó. Mindenesetre a szálloda alkalmazottai nagyon kedvesek, előzékenyek, a szoba pedig igazán kényelmes, patikatisztaságú volt. Reggelire szépen megterített svédasztal várt minket, ami az árhoz képest (10 ezer ft/szoba/éj) egészen tűrhető minőségű volt. Ami nagyon tetszett, hogy reggel itt is, mint Portugáliában mindenhol, még a kocsmákban is ott sorakoztak a söntéspulton a gusztusos kis eszpresszós poharak. A portugálok láthatólag imádják az erős feketét. Korábbi blogomban is talán említettem, hogy a "nemzeti" kávétípus az úgynevezett bica, ami az eszpresszó mennyiségének körülbelül a fele, viszont legalább olyan erős, ha nem erősebb, egy igazán fejbevágós feketekávé. 

loriga_4.JPGPortugáliában egy természetföldrajzi érdekesség, hogy a hegység felé haladva, felfelé egyre melegebb lesz. Ez elsőre furcsán hangzik, hiszen általános iskolában mindenki megtanulta, hogy a tengerszint feletti magasság emelkedésével párhuzamosan csökken a levegő hőmérséklete. Azonban azt is megtanultuk, hogy a tengerpartokon a nagy kékség kiegyenlítő hatása miatt a nyarak hűvösebbek, a telek enyhébbek. Nos, Portugáliában a hegyvidék felé közeledés egyet jelent a tengertől való távolodással és a kontinens belseje felé közeledéssel, így értelemszerűen csökken az óceán enyhítő hatása is.

Az ég gyakorlatilag felhőtlenül kéken ragyogott abban a 2,5 napban, amit a Serra de Estrela-ban  töltöttünk, a nappali hőmérséklet nagyjából 30-32 fok körül mozgott csupán este hűlt le (szeptember közepét írtunk ekkor). A táj lélegzetelállítóan szép volt a zöld-fehér színű hegycsúcsokon gyakorlatilag csak fű nőtt, fát nem sokat láttuk, legfeljebb néhány szál fenyő meredt az ég felé. A szállásunk közelében azonban folydogált egy igen hideg vizű hegyi patakocska, amit egy mesterséges gáttal felduzzasztottak és pazar fürdőhelyet alakítottak ki rajta (Praia fluvial de Loriga). Igaz, a kristálytiszta víz legfeljebb 18 fokos lehetett, mégis sokan fürödtek, s még többen napoztak a parton. A víz színe a türkiztől a mélykékig terjedt, háttérben a Csillag-hegység hegycsúcsai - egészen elképesztő látvány tárult elénk, kevés szebbet láttam korábban. Valahogy elgondolkozásra késztetett ez a természeti gyönyörűség: a kék és zöld legkülönfélébb árnyalataiban tetsző, csillogó víztükör, a hegyek cukorsüvegre emlékeztető tetői, melyek szinte összeértek a vízfelszínnel, a nap égető sugarai. Elképesztő, hogy két egyszerű szín, mint a kék és a zöld milyen változatos lehet. Ez a kép, a forró hegység, a hideg víz és a perzselő nap együttese egészen a lelkem mélyére hatolt, elvarázsolt.  Ilyenkor érzem, hogy miért imádom annyira a természetet, miért nyűgöz le annyira.

loriga_3.JPG

Serra de Estrela: Praia fluvial de Loriga

Összesen 2,5 napot töltöttünk el a portugál hegyvidék csendjében és forróságában. Nagy túrázók lévén nekiindultunk a hegyi utaknak is. Portugália sajnos messze nem rendelkezik olyan szépen kiépített turista utakkal, jelzésekkel felszerelve, mint kis hazánk, de azért kínnal-keservvel lehet találni egyet-egyet. Mi egy 8 km-es távra eső tavat céloztunk meg, csak éppen azzal nem számoltunk, hogy az egész napos perzselő forróság, árnyék hiányában annyira megvisel majd, hogy alig bírunk megtenni majd pár kilométert. Nem gondoltunk bele abban, hogy ugyanaz a 8 km egy magyar dombságban, árnyékos erdőben mennyivel más lesz majd egy már-már hegyi sivatagban. Egy fa, annyi sem volt sehol, a nap perzselő sugarai pedig már reggel 10 órakor égették bőrünket. Hiába a naptej, a fejfedő, a víz, annyira kitikkadtunk, hogy még az út fele előtt visszafordultunk. És rettentően örültünk neki. A nap hátralevő részét pihenéssel töltöttük, olvasgattunk a patakocska felduzzasztott vizének partján. Másnap pedig indult az új kaland, irány Peniche, a szörf paradicsom! A blogom következő része ide, illetve Lisszabonba kalauzol majd el. Azt is elárulom majd, hogy miért éri meg ebbe a csodás városba akár csak 2 napra is ellátogatni.

 

Járt utat a járatlanért... HAGYD EL! [világutazó fesztivál]

 berecz-andi-nagyobb-kepek-2.jpg

Bevezetőnek hagy meséljek el egy történetet, ami tavaly szeptemberben történt meg velem és a barátommal, Milánóban. Első nap, szombaton kora délután érkeztünk meg Milánóba, végső célunk pedig Porto volt, ahova a gépünk másnap reggel indult tovább az olasz város másik repteréről. 

Annak rendje és módja szerint megérkeztünk a Bergamo reptérre, könnyen megtaláltuk a shuttle buszok indulási helyét és kb. 1 óra alatt meg is érkeztünk Milánóba. A pályaudvarnál állnak meg a reptérbuszok, ami eléggé lepukkant, így elsőre ezt látni a híres olasz divatvárosból nem valami felemelő, kábé mintha a Budapestre érkezők rögtön a nyugatiban csövelő hajléktalanokkal futnának össze. Mindegy, gondoltuk, keressük meg az Airbnb-n foglalt szállásunkat és nézzük meg a várost.

Viszonylag könnyen megtaláltuk az utcát, használtuk a helyi buszt (ami szintén eléggé csumpi volt) is, kb. fél óra alatt oda is értünk. Mikor már az utcában kolbászoltunk és nézegettem a naptáramba felírt címet, kezdtem rádöbbenni, hogy itt valami nem stimmel, ugyanis amit én házszámnak véltem, az bizony (mint később kiderült) csak a belső lépcsőház száma volt, ugyanis 4-es szám nem létezett abban az utcában, ahol keresgéltünk. Eléggé kétségbe estünk, ugyanis nem tudtuk, hogy most mi legyen.

Bár előbb érkeztünk fél órával, mint ahogy azt a szállásadóval megbeszéltük, eléggé beparáztunk, hogyan találjuk meg a szállást. Ráadásul a szállásadónk nem igazán tudott angolul, úgyhogy a telefonálás sem nagyon jöhetett szóba. Végül mégis megpróbálkoztunk felhívni őt, de nem vette fel. Bementünk hát az utca túloldalán lévő kis kávézóba, ahol vélhetően latin-amerikai urak töltötték az idejüket és közülükm sem beszélt angolul senki sem, mégis megpróbáltak segíteni, és mivel én kicsit tudok spanyolul, alapszinten elkommunikáltunk. Aztán bekopogtunk abba a házba, amiről ők úgy vélték, hogy azt keressük.

img_20170902_184629.jpg

Ez a kép csak illusztráció, nem itt aludtunk :)  minden esetre eléggé "Milánós"

Kiderült, hogy egy zárdába csöngettünk be, a nővérekkel pedig még annyi közös nyelv sem volt, mint a dél-amerikai fickókkal szemközt a kávézóban. Mégis, ők is mindent megtettek, hogy segítsenek nekünk, egyikük bement a sarkon lévő kis élelmiszer üzletbe és keresett valakit, aki tudott angolul. Egy fiatal srácot talált végül, akinek elmondtuk a bajunkat és ő felhívta nekünk a szállásadónkat a saját telefonjáról - egészen elképesztő volt ez számunkra, hogy itt egy idegen, aki neknünk segít! Mit egy, az egész utca! Hál istennek elérte szobaadónkat, s megbeszéltek mindent egymással olaszul és megtudtuk, hogy hamarosan megérkezik, írt Arbnb-n is, hogy késik, csak mi ezt nem láttuk. Újabb szerencse, hogy közben a barátom telóján működni kezdett a mobilnet így végül az üzenetek között megtaláltuk a pontos címet is - mert, mint kiderült, ez nem szerepelt a foglalásban, hanem a szállásadónk külön írta meg nekem 1 nappal ezelőtt, csak én már nem néztem rá az Airbnb fiókomra.

Minden jó, ha vége jó. Tanulság: mindig nézd meg az üzeneteid még közvetlen indulás előtt, de akár a reptéren is, ha tudod és legyen mobilneted, amit ne fogyassz le hülyeségekkel, mert "életet" menthet, ha van. És még egy, ami igazából a lényeg számomra:

Ha bajba kerülsz, ne félj segítséget kérni, még akkor is, ha nincs közös nyelv, mert bárhova is mész, az emberek jó szándékúak (főként azokkal, akik rászorulnak). 

Ezt a kis történetet pedig azért meséltem el, mert jól mutatja, hogy még egy igen kevés utazási tapasztalattal rendelkező életében is történnek megható események, amikből csak még több lesz Magyarország egyetlen független utazós fesztiválján, a Járatlan Utakon Fesztiválon. Ez lesz a 7., én szinte az összes korábbi rendezvényen is ott voltam, és olyan történeteket, előadásokat, emberi sorsokat hallottam, amit sosem hittem volna el, ha nem maguknak az utazóknak a szájából hangzottak volna el.

Olyan emberek mesélnek majd útjaikról, kalandjaikról, akik nem a szokványos módon utaznak/utaztak: hátizsákkal, lovon ülve, stoppal, kisgyerekkel, kerékpárral, kajakkal, kerekesszékben (igen, ilyen is van!) és még sorolhatnám.

Rengeteg ismert és ismeretlen, különböző korú és foglalkozású, ámde kalandvágyó és vérbeli utazó mesél majd lelkesen azokról az élményekről, amiket csak akkor élhetsz át, ha szakítasz a szokásos utazási formával, ha turistából utazóvá válasz.

Hogyan utazd be fillérekből Dél-Amerikát, hogyan indulj neki a nagyvilágnak munkanélküliként, milyen egészségügyi óvintézkedéseket tegyél meg, mit vigyél magaddal, hogyan tervezd meg az utadat és még 100 praktikus tanács, ha te is utazni vágysz, de félsz vagy nem tudod, hogyan is indulj el.

A feszivál ezen a hétvégén, 2019. november 24-25-én lesz megtartva a Fáklya Klubban (Csengery út 68., Oktogon). Mint mindig, most is Vándorboy, a legtöbbet utazott magyar szervezi. 

A programról röviden:

  • 45 vetítéses előadás (magyarul)
  • 6 angol nyelvű előadás
  • 46 kerekasztal beszélgetés és workshop
  • Tahitic tánc és dob előadás
  • 3D virtuális sisak és  Google Earth VR: járd be a világot virtuálisan 
  • Afrikai dobshow és utazási tanácsadás
  • Élő zene: Mr. Stickman

 

7. Járatlan Utakon Feszitvál: a trópusoktól egészen Grönlandig utazhatsz, akár digitális nomádként
Képek sorrendben:  hétköznapok Balin  (A sárga ruhás lány); sátorral Grönlandon (Csutka István); a digitális nomád élete (Ballai Brigitta);

Kedvcsinálónak álljon itt néhány idézet a fesztivál előadóitól:

Olyan lelki gyötrelemmel járt nekem a korlátok között élés, hogy egy nap elindultam autóstoppal Európában, ahol annyit tanultam magamról, hogy nem sokkal később már hajót stoppoltam, és keltem át az Atlanti-óceánon. 1 év alatt átstoppoltam Közép-Amerikát, bejártam Dél-Amerika egy részét, és Mexikóban horgonyoztam le.

- Bartics Fanni

Indonézia egy valódi időutazás nekem. Érdekes látni, ahogy távoli szigeteken apró falvakban még áram sincs, emellett Balin pedig a legnagyobb luxust kielégítő villákat bérelhet az ember. Világok, nyelvek, népcsoportok színes kavalkádja ez.

- A sárga ruhás lány

Ingyen fogunk enni all-inclusive szállodákban, ingyen fogunk utazni terep buggy-val, mit terep buggy-val, repülővel, hajóval, kismotorral és argentinnel, meglátogatunk egy foglaltházat, és akár tengerparti szállodákban is megszállunk, természetesen azt is ingyen. 

- Csanak Balázs

További programokat és infókat itt találsz: jaratlanutakon.hu

Nézzétek meg a kedvcsináló videót:

Képek forrása az utazók egnedélyével: http://www.jaratlanutakon.hu/

 

KOPPENHÁGA látnivalói - Hippi világváros és bringás mennyország

Koppenhága időjárása, nevezetességei, tömegközlekedése

koppenhaga_41_but.jpg

Délutáni nyüzsgés a Nyhavn városrész csatornájának mentén.
Éttermek, kávézók, fagylaltozók sora a turisták és helyiek kedvenc helye, akár a budapesti Király utca.
A skandináv buliváros - ahogy egy koppenhágai illetőségű lakos nevezte

Dániáról biztosan neked is rögtön az jut eszedbe, hogy rengetegen kerékpároznak, biztosan nagyon hideg van télen és talán látni északi fényt is.

Bár Dánia egyértelműen a Skandináv térség egyik országa, az északi népeket kimértnek, visszafogottnak gondolókat Koppenhága igencsak meg fogja lepni. Bár az említett tulajdonságok a svédekre például igazak, a dánok halál lazák, bulisak és imádják a nyüzsit - legalábbis, ami a fővárosukat illeti. 

A dánul København vagy svédül Köpenhamn névre hallgató város nem az európai kontinensen közvetlenül, hanem 2 szigeten fekszik (Sjælland és Amager). Repülőtere a Skandináv térség legforgalmasabbja, s a világon az egyik legmagasabb életminőséget kináló városok közé tartozik. A dolgozók közel harmada kerékpárral jár be a munkahelyére, kikötőjének vize olyan tiszta, hogy úszni is lehet benne. Ezt tapasztaltuk is, annak ellenére, hogy a Balti-tenger nyáron sem haladja meg a 16-17 Celsius-fokot.

Koppenhága első ránézésre is zsúfolt, forgalmas nagyváros, s az ide látogató turisták özönéből és sokféleségéből következtetve nyugodtan ráaggathatjuk a "világváros" kifejezést, habár méretét tekintve tartja az észak-európai országok átlagát. Lakossága nagyjából a harmada a magyar fővárosnak: 602 ezer ember él itt (a legnagyobb Skandináv főváros Stockholm a maga 952 ezer fős népességével)

Elképesztő mennyiségű látogató érkezik megcsodálni a Kis Hableány szobrát jelképéül fogadott várost, extrém magas árainak ellenére (vagy éppen azért) is. A dán főváros ugyanis a  Economist Intelligence Unit ranglistája alapján világ 8./9. legdrágább városa lett. A Skandináv térség egy másik fővárosa, Oslo, még Koppenhágánál is drágább. 

A világ 10 legdrágább városa 2017-ben:

  • 1. Szingapúr
  • 2. Párizs, Franciaország
  • 2. Zürich, Svájc
  • 4. Hong Kong
  • 5. Oslo, Norvégia
  • 6. Genf, Svájc
  • 6. Szöul, Dél-Korea
  • 8. Koppenhága, Dánia
  • 9. Tel Aviv, Izrael

Magyar pénztárcával az ember majd elájul az árak láttán, egy havi fizetést 3-4 nap alatt könnyű szerrel el lehet tapsolni, ha az ember nem sajnálja magától a jót, de erről majd később még lesz szó.

Tartalom

Koppenhága árai 

Koppenhága időjárása 

Híres dánok 

Közlekedés az Öresund térségben 

Koppenhága, a kerékpáros fellegvár 

Koppenhága látnivalói 

Gyakorlati tanácsok, infók 

Képgaléria

Cikk ajánló

Személyes következtetés - élet dán módra 

Koppenhága árai

Az Európai Unióban 3 ország nem cserélte le hazai fizetőeszközét euróra (természetesen azon országok szerepelnek ebben a listában, akik ezt megtehették volna, de saját döntés miatt mégsem váltottak): az Egyesült Királyság, Svédország és Dánia. A svédek svéd koronát (SEK) használnak, ezt körülbelül 32-vel kell megszorozni ahhoz, hogy megkapjuk az összeget forintban is, a dánok pedig dán koronát (DKK), ezt pedig 44-szer ér többet a forintnál.

Néhány helyen ugyan elfogadják az eurót, de nem nagyon szívesen, így aki készpénzzel akar fizetni, az mindenképpen váltson, mert nagyon megjárhatja. Viszont a kártyát szinte mindenhol elfogadják, kivéve a buszokon.

Ha Koppenhágába repülővel érkezünk, első utunk egy pénzváltóhoz vezessen (vagy használjunk mindenhol kártyát). Elég furcsa, hogy a  turista övezet kellős közepén nem igazán vannak pénzváltók, mi egyedül egyet találtunk, ami a központ legnagyobb metróállomása (Kongens Nytorv) kijáratánál, a Strøget utca kezdetén található. 

Tájékoztató jelleggel jöjjön néhány étel, szolgáltatás ára:

  • Főétel: 65-79 DKK körül kezdődik,
  • 1 espresso kávé 35 DKK,
  • 1 gombóc fagyi 25-35 DKK (2 éa 3 gombóc már "csak" 35-42/44 DKK). 
  • 1 órás hajókázás 50 DKK
  • 1,5 órás hajókázás 105 DKK / 15€ (ez 2-szer 24 óráig érvényes)
  • Hon on hop off buszozás ára, mindhárom útvonalra 210 DKK / 30€ (ez 2-szer 24 óráig érvényes)
  • A városi vonatra a jegy 75 DKK / 11€ (1 napig érvényes)

Üzletekben egy árnyalatnyival alacsonyabbak az árak, de azért még mindig nagyon drága minden. Lehet azonban találni a hazai árszínvonalhoz némileg közelítő élelmiszereket is, például egy 30 dkg-os baguette 10 DKK (~440 forint), 1 db francia brie sajt ~ 15 DKK, 1 l rostos üdítő 8-18 DKK. A zöldségek és leginkább gyümölcsök - nem meglepő módon - a legdrágábbak mind Dániában, mind Svédországban. 

A szállás árak brutál magasak, mi az Arbnb-n foglaltunk és a legolcsóbb ár 1 éjszakára 15 ft körül volt, ami azonban legfeljebb 4-5 db a teljes kínálatból, még a 20 ezer ft/éjszaka is ritkaságszámba ment. Végül egy külsőbb városrészben foglaltunk (de még mindig az 1-es zónán belül), ahova autóbusszal kb. 20 perc volt eljutni. Kb. 15 ezer forintot fizettünk érte.

Összességében két főre mindennel együtt a 4 napos utazás(2 nap Koppenhágában és 2 nap Svédországban: Malmö és Helsingborg) kb. 150 ezer magyar forintba került. A felosztás az alábbi:

Repjegy 27 000 Ft fejenként
WizzAir 5 000 Ft
Ryanair 22 000 Ft
Szállás 28 ezer ft 2 főre
Koppenhága 13 000 Ft
Malmö 25 000 Ft
Közlekedés 22 500 Ft
Helyi tömegközlekedés, Koppenhága 1 300 Ft busz fejenként
Koppenhága reptér, metró 1 600 Ft fejenként
Svédország, reptéri transzfer Malmőbe 3 400 Ft fejenként
Svédország, Malmö-Helsingborg 10 000 Ft 2 főre, retúr
Enni-innivaló 30 000 Ft 2 főre
ÖSSZESEN 150 000 Ft 2 főre

    Koppenhága időjárása

    Hiába a nyár, a Skandináv országokban egészen biztosan cudar lesz az idő - gondoltuk. De mekkorát tévedtünk! Július közepe volt, s bár a nappali hőfok elmaradt az itthon megszokottól, azért nem volt okunk panaszra. Körülbelül 22-25 fok lehetett, s szinte végig sütött nap (egyedül megérkezésünk napján Malmöben volt hideg, felhős idő és 15 fok). Persze ez nem feltétlenül vagy így, szerencse kérdése is, egy ismerős például arról számolt be, hogy pár napos koppenhágai tartózkodása alatt csak 1 nap volt olyan szerencséje, ami nekünk 3-ra adatott meg. Egyébként Koppenhágában a július és augusztus a legmelegebb hónap, így turistáskodni is ekkor érdemes jönni. Igaz, a tél is relatíve enyhe, ritkák a mínuszok. Az ősz is tud kellemes lenni, ekkor még sokat süthet a nap.

    A tengerparti fekvés miatt általában igen szeles az idő, ami a hirtelen, gyors és gyakori változást hozza magával. Egyik pillanatban megsülsz 1 pólóban, másikban már felveszed a pulcsid és dideregsz a felhős ég alatt. Egyszóval, érdemes esőre, szélre, napra is készülni, ha Koppenhágába látogatsz.

    Szerintem a következőket mindneképpen hozd magaddal:

    • napszemüveg
    • több réget felsőruházat (a cipzáros pulcsi a legpraktikusabb)
    • esőkabát
    • hosszú nadrág
    • 3/4-es nadrág
    • kényelmes zárt cipő

    Híres dánok

    Dánia 2 ismert színészt is adott a világnak, Viggo Mortensent, akinek leghíresebb szerepe A Gyűrűk Ura Aragornja és Mads Mikkelsent, aki pl. az Egy veszedelmes viszony (eredeti címe: En kongelig affaere) című történelmi filmben alakította a király orvosának szerepét. Dán származású még a híres meseíró, Hans Christian Andersen is, illetve a kvantum elméletéért és az atomok szerkezetének kutatásában való munkájáért fizikai Nobel-díjat kapó Niels Bohr is.

    Közlekedés az Öresund térségben

    Kissé bizarr, hogy extrém magas árai ellenére több fapados légitársaság is közlekedik Koppenhágába, többek között a Ryanair is működtet járatot Budapestről közvetlenül, s ha az ember ügyesen sakkozik és jó előre foglal, akkor egész tűrhető áron is ki lehet fogni 1-1 jegyet Budapest-Koppenhága útvonlaton. Bár a nyári szezonban elég horribilisek a jegyárak, például augusztus végére már találni 25 ezer forint körüli összegért is (a lenti árak június végén voltak elérhetők). Az oda járatok este érkeznek, a vissza gépek is este indulnak, így az utolsó napot is bőven ki lehet használni.

    TIPP: az itt töltött idő növelhető, ha az odautat a körülbelül 44 km-re fekvő Malmőn keresztül tesszük meg, ahová a WizzAir működtet járatokat, méghozzá igen sűrűn - feltételezhetően a kint élő nagy számú magyarság miatt. Ráadásul az árak is igen kedvezőek, mi kifogtunk egy 5000 ft-os jegyet, igaz, WizzAir Discound Clubtagsággal (ami tényleg jó dolog, ha az ember évente min. 2-szer repül velük - ez itt a reklám helye, de tényleg megéri, ráadásul a budapesti reptéri Lounge-ba is belepést enged: kaja-pia van bőven, ami utazás előtt nagyon jól tud jönni).

    Malmőből nagyon könnyű átjutni a dán fővárosba, mióta átadták a Skandináv térség leggrandiózusabb, giga összegeket felemésztő Öresund/Øresund hidját Malmö és Koppenhága között. A híd közel 8 km hosszú, s ezzel Európa leghosszabb közúti-vasúti hídja. A hídon való átkelés díja személyautóra, helyben, a fizető kapunál vásárolva 59€ (=440 DKK - dán korona), online 55€. Továbbá lehet éves előfizetést vásárolni, ennek ára 42€, mely révén az alkalmankénti díj a felére csökken (23€).

    hid.png

    Egyébként 2011-ben egy filmsorozat is készült, ami a Bron | Broen - A Híd címet viseli, melynek kezdő jelenete  a Koppenhága és Malmö között átívelő Öresund hídon játszódik, s a folytatásban is az említett 2 városban folyik a cselekménye. A lebilincselő, izgalmas és váratlan fordulatokkal teli krimi, már-már thriller műfajú moziban nem a megszokott amerikai filmek  kiszámítható karakterei és jelenetei tűnnek fel, sokkal inkább az északi népekre jellemző naturalizmus és fekete humor, valóság ábrázolás, egyedi és igazán emberi színészi játék. Aki szereti az izgalmakat és a nem mindennapi, szokatlan történeteket, nézze meg az előzetest a YouTube-on. 

    Számos helyi, menetrend szerinti busz társaság üzemeltet járatokat Malmö és Koppenhága között, tovább vasúton is át lehet jutni a hídon. Az árak nagyon változóak (5-18€ között), az alábbi társaságok oldalait lehet böngészni: Flixbus, Swebus, Nettbuss-Bus4youÖresundståg (vasút). Az árak összevetésére kiváló a goeuro gyűjtőoldal. Vasúton a legdrágább, több, mint 10€ fejenként és irányonként. A legolcsóbb a Flixbus és a Swebus.

    A malmői teptérről közvetlenül is át lehet jutni busszal Koppenhágába a dán Neptunbus és a P-airbus járataival. Malmőbe 2 társasággal utazhatunk, a svéd Flygbussarna reptérbusszal vagy a már említett P-airbusszal (ennek egyébként van magyar nyelvű ügyfélszolgálata, s mivel a menetrend nem elérhető az oldalukon, érdemes e-mailben elkérni, elég hamar kiküldik). A Flygbussarna társaságnál 105 SEK-be kerül fejenként és irányonként 1 transzfer, a P-airbusnál pedig 10,5€, mindkettő nagyjából 3300 forintnak felel meg (Malmö reptér - Malmö városközpont). A Malmö reptér és Koppenhága központ közötti transzfer árak mindkét társaságnál 16€.

    FIGYELMEZTETÉS: a buszon Svédországban nem lehet jegyet váltani, kizárólag online, vagy nagyobb városokban és a reptéren pénztárból és automatából. Nem minden társaságnál van erre lehetőség, pl. a helyi illetőségű Swebus-ra kizárólag online kapni jegyet, viszont cserébe nem kell kinyomtatni, elég a telefon képernyőjén felmutatni a buszsofőrnek. Malmőben a Central állomáson van pénztár, viszont személyesen drágább jegyet venni, sokkal praktikusabb az interneten. 

    malmo_42.JPG

    Az Öresund híd Malmőből
    A kép június végén készült, de ellentétben az őszi hangulattal, nem volt vészesen hideg, olyan 18°C körüli hőmérsékletet lehetett mérni

    Metróhálózat Koppenhágában. A dán fővárosból igen egyszerűen és gyorsan ki lehet jutni a repülőtérre, köszönhető annak, hogy a metró Koppenhága központja és légi kikötője közötti távolságot 15 perc alatt "küzdi le". A Kongens Nytorv állomáson (városközpont) 2 metróvonal találkozik és egy darabig párhuzamosan fut, ezért nagyon figyeljünk arra, hogy melyikre szállunk fel, mert csak a sárga vonal végállomása Koppenhága reptere (koppenhágai metró társaság weblapja itt érhető el vagy csak egyszerűen írjuk be, hogy m.dk és válasszuk ki a jobb felső sarokban, hogy "english"). A metróvonalak irányáról a digitális kijelzőkön tájékozódhatunk, s ha a "Lufhthavnen" felirat jelenik meg, akkor jó felé utazunk.

    A metróállomás aluljárójába érkezve automatából vehetjük meg a jegyet (kártyát és dán koronát fogad el), s szerencsére a kezdő képernyőn rögtön meg is jelenik a felirat, hogy "Airport ticket 3-zone" vagy valami hasonló szöveg. Mint minden más, a  tömegközlekedés is csillagászati árakon vehető igénybe Koppenhágában, így a reptéri, azaz 3. zónába szóló, 1 irányú jegy 38 DKK fejenként, ez körülbelül 1700 forint (60 percig érvényes a jegy). Aki fapadossal utazik tovább, számítson még plusz 10 percet a metróról való leszállás és a terminálra való megérkezés közötti gyaloglásra (a Ryanair a T2-ről indul). Továbbá a tranzitba érkezve ellenőrizzük gyakran a gép indulását, mert például a mi járatunk 1 óra késéssel indult (ez a Rayanair esetében nagyon meglepő :D ), viszont az eredeti indulás előtt 15 perccel jelent meg csak a induló kapu száma és a "Go to the gate" felirat, ráadásul a terminál bejáratától minimum további 10 perc sétára van a kapu (itt D-vel kezdődnek a számozások és a Ryan az F1-ről indult, szóval körbe kellett futnunk az egész 2-es terminált). Esetünkben további fél órába tellett, mire elkezdhettünk felszállni a gépre (a kapuhoz érkezéskor még le sem szállt - ááááá), de azért nem árt az óvatosság. Biztos, ami biztos, bármit is írnak a kijelzőn, 10 percenként ellenőrizzük, hogy nem változott-e valami. 

    Koppenhága, a kerékpáros fellegvár

    Kerékpár, bicaj, canga, drótszamár, bringa, bicikli, 2 kerekű, teherkerékpár, gyerekülők, gyerekhordó.. minden, ami beleillik a "kerékpár" fogalmába, az Koppenhágában megtalálható, forgalomban van, mindenki használja. A dánokra nem jellemző, hogy nagyon áldoznának bringájukra, mert a kerékpározás itt nem sport, hanem közlekedési eszköz, sőt, mondhatnánk, hogy az identitástudat és az élet minden pillanatának a része. Leginkább ütött-kopott bicajokkal száguldoznak, a legnépszerűbb a kényelmes, városi bringa, amin az ember egyenes derékkel ül farmer nadrágban, nyári ruhában, kiskosztümben, ingben, papucsban, magassarkúban, mindenhogyan.

    Ameddig a szem ellát, mindenhol hegyekben állnak a biciklik, mindenhol vannak kerékpártárolók (amik rendszerint telítve is vannak), további drótszamarak lámpaoszlophoz, korláthoz kötözve, támasztva, lakattal vagy anélkül. Elképesztő kerékpáros kultúra és infrastruktúra épült itt ki, teljesen természetes, hogy még a 2×3 sávos főutak mentén is futnak - a Budapesten megszokottnál jóval szélesebb - kerékpáros utak, nem ám csupán színes sávval elválasztva, hanem külön járdán. Amin itthon mindenki megrökönyödne, az Koppenhágában természetes - minden úton tekernek, nem számít, hogy ott véletlenül éppen nem fut kerékpárút (bár ez elég ritka).

     Nincs is jobb annál, mint kényelmesen tekerve bejárni a dán fővárost, megállni, ahol nekünk tetszik, nézelődni, fényképezni, és nem hullafáradtan bedőlni az ágyba - mint ahogy ezt mi tettük első napunkon. A 2.-on már több eszünk volt, használtuk a Donkey kerékpárt. Ez egyébként már Budapesten is működik, a Bubihoz hasonlatos, viszont nagy előnye, hogy nem szükséges semmilyen pénzletét, szinte bárhol fel lehet venni és le lehet tenni (tehát nincs adott kötve, csupán valamilyen központi kerékpártárolót kell kiválasztani). A Donkey dán viszonylatban is olcsónak számít és rendkívül praktikusan működik: telepíteni kell az applikációt okostelefonra, térképen kikeresni, hogy hol vannak elérhető bringák hozzánk legközelebb, kiválasztani, hogy hány darabot és mennyi időre szeretnénk bérelni, kártyával fizetni, megkeresni a bicikliket és bluetooth segítségével kinyitni  a lakatot (egyébként minden bicajnak van neve is, a mieinket Honey-nak és Carmennek keresztelték, így könnyebb őket azonosítani). Ettől kezdve a telefonunkon tudjuk ellenőrizni, hogy mikor jár le  a kölcsönzés ideje. Érdemes 15-20 perccel előbb keresni bringa letét pontot (ez szintén látszik az alkalmazás térképén), majd bluetooth segítségével leadni a bringát és kész. 

    A Donkey bérlés árai: 2 órára 100 DKK (~4400 forint) , 6 órára 140 DKK, 24 órára 200 DKK.

    Egyéb kerékpáros kölcsönzők is vannak, ezek azonban némileg drágábbak és megvan az a hátrányuk is, hogy adott pontra kell visszavinni  a kerékpárt. A legolcsóbban 3 órára 90 DKK-tól vihetjük el a drótszamarakat (ezt a kölcsönzőt a lenti látnivalók térképen is bejelöltem 16-os számmal). 

    Koppenhága látnivalói

    Európát járva egyre növekszik bennem a felismerés, hogy igen kevés Budapesthez hasonlatos város van, ahol tényleg vannak látnivalók. Ez alatt persze nem azt kell érteni, hogy nem érdemes Európában utazgatni, sőt, a legtöbb helyre az ottani élet, nyüzsgés, esetleg finom ételek és italok miatt érdemes ellátogatni. Mindazonáltal ne nagyon várjunk a magyar Parlamenthez vagy a párizsi Eiffel-toronyhoz fogható látnivalókat. Nem kell attól tartani azonban, hogy a dán főváros  híján lenne a szép épületeknek, imádni való városrészeknek és ezeken túl sok szép zöld területe és parkja van. Ne várjunk itt patikatisztaságot (ellentétben a svédországi Malmővel), elég sok a kosz, s bizonyos helyeken sajnos sok az eldobált szemét is, különösen a kis szigeteken, "hippisebb" negyedekben. 

    A város felépítése nagyon érdekes, csatornákkal tagolt, akárha Amszterdamban járnánk, csak nagyobb kivitelben és nagyobb forgalommal, nyüzsgéssel, sokkal több emberrel. A tenger sós illatát mindenfelé érezni, sok híd ível át a csatornákon, a sirályok mindenhol nagy csapatokban szállnak és vijjognak, igazi tengerparti hangulatot kölcsönöve még a parttól távolabb eső városrészeknek is. A helyi lakosok pedig nem csak két keréken, de a vízen is előszeretettel közlekednek. A csatorna- és tengerparton mindenhol különböző méretű és színvonalú csónakok, bárkák, vitorlások, hajók horgonyoznak, erősen árulkodva gazdájuk anyagi helyzetéről és igényeiről.  És természetesen nagy befogadóképességű turista városnéző hajók is indulnak minden fél órában, több helyszínről is, különböző árfekvésben és különböző időtartalmú utazásokat kínálva. 

    Természetesen a hop on hop off buszjáratok sem maradnak el, 3 útvonal közül lehet választani, plusz még közlekedik városi vasút is. A járatok, mint a világon mindenhol, különböző érdekességeket fűznek fel. 

    Lássuk, mi minden nézhetünk meg Koppenhágában.

    koppenhaga_60_but.jpgA Kis Hableány szobra található a legtávolabb a központtól. A szobor tényleg szép, megéri megnézni (bár nehéz lesz olyan fotót készíteni, amin nem szerepel másik 5 turista feje, de szerencsére ez nekem sikerült). A dánul Den lille Havfrue névre hallgató réz szobrot egy sörfőző tulajdonos ajándékozta a városnak, közel egy évszázaddal ezelőtt.  A főzdetulajdonost a híres dán író, Hans Christian Andersen történetéből készült balett előadás ragadta meg annyira, hogy felkérjen egy művészt, alkossa meg a főhősnőt. További érdekesség, hogy az alkotó, Edvard Eriksen saját feleségét használta és formázta bronzba, így a Kis Hableány szobra egy valódi, egykor élt nő vonásait őrzi. 

    A Kastellet, mely ma inkább egy parkos terület, egyébként Észak-Európa legépebben megmaradt erőssége található itt. Tulajdonképpen egy csillag alakú szigetről van szó, amit igen kellemes körbesétálni, a Kis Hableány szobra felé rajta keresztül áthaladva is eljuthatunk. Fontos információ, hogy északnyugati szegletében WC is található.

    Gefion szökőkút. A Kis Hableány szobra felől a városba visszafelé úton érinthetjük a hatalmas szobormonstrumot, amely egy istennőt és az állatait ábrázolja. Gefion/Gefjont a szántással és a szüzességgel azonosítják, aki a legenda szerint felszántotta azt a földet, ahol ma a svédországi Mälaren található, létrehozva vele a Dániához tartozó Zealand szigetét.

    koppenhaga_39_but.jpgNyhavn egy kiváló helyszín, ahol lehet nyüzsizni, pezseg az élet,  innen is indulnak hajótúrák, rengeteg étterem, kávézó és fagyizó sorakozik egymás mellett. A kifejezetten turistás, sétálós negyedet egy csatorna szeli ketté, Koppenhága lakosainak hajói "parkolnak" a partján, sok pad (és nyilvános WC), szuvenír bolt, turista infó található itt (pénzváltó azonban nincsen...). Éppen a hajótúrát szervező cég pénztárával szemközt horgonyoz egy nagy hajó, aminek teteje valamiféle fadeszkával és ponyvával van lefedve, amit helyiek és turisták egyaránt használnak pihenés, napozás (és fényképezés) céljára. Mi itt költöttük el sajtból, salátából és baguette-ből álló ebédünket. 

    Christiania a legérdekesebb negyed Koppenhágában, tulajdonképpen egy hippi álomváros, ahol az emberek teljesen szabadon élnek, azt csinálnak, amit akarnak, de tényleg. Majdnem önállóak, nincs rendőrség, egy külön kis város a nagyvárosban. Olyan, mintha a helyiek az erdőben élnének, ugyanis egy kis szigeten terül el a negyed, zöld növényzetben, fák között. Minden házikó más és más, egyik szörnyű, másik irigyelni valóan szép, csinos kis kerttel, növényekkel, virágágyással és zöldséges veteménnyel, gusztusos fából készült teraszokkal. 

    Szinte minden utcán érezni a marihuana semmivel sem összetéveszthető illatát, sőt, a központi kis téren több standon kimérve árulják is a hallucinogén növényt (és még hasis is van) - mielőtt megörülnénk, ez itt, Koppenhágában és Dániába is illegális, viszont  Christianiában valamiért megtűrik.  Nem legális, mégis fogyasztják, veszi-viszik... (azért az országból ne nagyon csempésszük ki). 1 adag (olyan 5g) 20€.  Aki vesz hozzá papírt és öngyújtót is, további 5€. Bob Marley valószínűleg nagyon csípné a helyet, s nem csak a fű miatt. Sok művészember él itt, a kerítések falán különböző színes grafitik, művészboltok, piac, a homoszexualitást  és annak elfogadását jelképező színes zászlók lengenek (egyébként ezek Christianián kívüli Koppenhágában is megtalálhatók) és a központi szocializációs, közösségi helyszínen színpad, sörözők és büfék sorakoznak. Persze hasonló árakon lehet itt is fogyasztani, mint Koppenhágában máshol, viszont sokkal hangulatosabb. Mindenki laza, közvetlen, s a sok turista jelenléte ellenére nincs meg a kellemetlen "turistás" nyomorgás. Itt valahogy mindenki nyitottabb, amit nyilván az itteni hangulat, a jelképek és színes utcai képek is elősegítenek: máshogy viselkedünk mi is egy bankban és máshogy egy koncerten. A hely szelleme teszi, hogy aki ide látogat, nem ütközik meg sem a marihuana fogyasztáson,  sem pedig a fogyasztóin, ezeken a különös, klasszikus hippi arcokon sem: sötét bőr, tetoválások, raszta haj, laza, harsány öltözet, a béke szimbóluma, mint díszítőelem táskán, ékszeren, testen. 

    Christiania tulajdonképpen a mai modern mintaváros ellentéte: itt a rendezetlenség, az anarchia az úr, ahol mindenki azt teszi, ami őt boldoggá teszi és ebbe senki sem szól bele, senki sem vet rá ferde tekintetet, nincs elő/ítélkezés, gyűlölködés, kiközösítés. Egyetlen szabályt kell betartani annak, aki Christiania-beli lakos akar lenni és maradni: "bármit megtehetsz, amíg nem bántasz és nem zavarsz vele másokat".

    Egy helyi művész csodálatos színkavalkádban úszó alkotásai.
    Christianiában TILOS fotózni, kivételt képez ez alól a fent látható művészeti galéria, ahol külön tábla jelezte, hogy kívül is és az eladó térben is szabad fényképezni.

    koppenhaga_88_but.jpgA főváros egyik szigetének északi csücskében található a Reffen névre hallgató streetfood büfésor, ahol a szerencsések különböző művészprogramokon (workshopok, koncertek) is részt vehetnek. A Reffen kitalálói és üzemeltetői szerint itt nem csupán éhségünket csillapíthatjuk, az itt árusítók zöme kreatív és újító vállalkozó. A világ szinte minden konyhájának remekei megkóstolhatóak itt: olasz, afrikai és közel-keleti, mexikói,  indiai, thai és természetesen dán finomságok. Lehet itt enni friss grill ételeket, hamburgert és egytálételt, desszerteket és természetesen sört és egyéb frissítő italt. A tengerpart mellett sorakozó fa padokon, horgász- és napozó székekben kényelmesen költhető el a finom ebéd, közben a túlparton Koppenhága kikötőjében láthatóak a lehorgonyozott óriás óceánjárók is.  Ha szeretnél informálódni a Reffenről, prorgamokról, kattints ide.

    A Strøget sétáló utca indulásánál található Guinness Rekordok Múzeuma az egyetlen fizetős látnivaló, amit nagyon sajnáltunk, hogy ki kellett hagyni, már a bejárat is nagyon érdekes volt. Itt állították fel ugyanis a Földön valaha élt legmagasabb embert ábrázoló élethű szobort, sőt, az előtérben robot változatát, ami néha felállt és mozgott, továbbá egy fekete-fehér filmet is vetíttek, ami az illető úrról készült. A beugró 60-150 DKK között változik attól függően, hogy mennyi extrát szeretnénk megtekinteni. 

    koppenhaga_terkep_1.jpg

    Koppenhága látnivalói, érdekes helyszínei térképek
    Középen (3-as szám) kedvenc helyünk, a Nyhavn és Christiania (6-os szám)

    Gyakorlati tanácsok, infók

    Ami a cikkből eddig kimaradt, mégis rettentően fontos, az a WC fellelhetősége. Szerencsére Koppenhágában (és Malmőben, illetve a tőle északra fekvő Helsingborgban is) gyakoriak az ingyenes nyilvános mosdók. 1-2 helyen kérnek csak érte pénzt, ezért nem árt, ha van nálunk néhány korona, de amúgy e nélkül is lehet boldogulni. A hecc és a praktikum kedvéért készítettem egy WC-térképet, hátha valakinek hasznos lesz. 

    wc_terkep.JPG

    Tömegközlekedés: csak végső esetben használjuk a tömegközlekedést, ugyanis ez elképesztően  drága. Viszont a buszok sűrűn járnak, a megállókban van menetrend, és úgy általában elég sűrű a buszhálózat Koppenhágában. A Google útvonaltervezője remekül használható, pontosan adja ki a buszok számát és megállók nevét. Viszont jegyet csak 2 módon tudunk venni: online vagy személyesen a sofőrtől (láttuk, hogy a többség a telefonját mutatta meg). Csak készpénzzel és dán koronával lehet fizetni, de minket megszánt a vezető, mert nem tudtunk sehol sem koronát váltani. 1 buszjegy 4€-ba került az 1-es zónán belül, mely 60 percig érvényes, tehát korlátlanul át lehet vele szállni.

    Étel-ital. Ha hátizsákos-spórolós úton érkezik ide valaki, mint mi, akkor sok nyerhető azon, ha étkünket a helyi szupermarketben (az egyik ilyen Dániában a Netto névre hallgat) vesszük meg. Nagyon finom baguette-t, sajtot árulnak, sőt, még gyümölcslevet is kaptunk tűrhető áron, no meg édes pékárukat, pl. muffint. Mi gyakorlatilag a fenti ételek kombinációján éltünk 4 napig. Mivel eleve így készültünk, ezért nem volt nehéz betartani, egyedül a Reffen finomságait bántuk. További spórolási lehetőség, hogy ha Malmőből utazunk át Koppenhágába, akkor svéd árakon vásároljunk be, így még kevesebbet kell majd költenünk Dániában.

    Amit sajnálunk, hogy kimaradt: Helsingør (Dánia) - Helsingborg (Svédország) közötti kompozás. Malmőből buszoztunk fel Helsingorba és onnan egy 20 perces hajóúton lehetett volna átjutni a dán oldalra (1 retúrjegy 95 SEK fejenként, ami kb. 3000 forint). Amit érdemes tudni az említett 2 városról, hogy az Öresund-tengerszoros itt a legkeskenyebb, tehát leggyorsabban hajón itt lehet közlekedni Svédország és Dánia között, ezért a történelem folyamán ennek a 2 településnek mindig is nagy jelentősége volt, s mindig is harcoltak egymással a kereskedelmi jogokért. A svéd oldali város is nagyon kedves, bár méretében a legtöbb magyar megyeszékhelyet túlszárnyalja, a dán oldali városkában ezzel szemben fele annyi - kb. 61 ezer - ember él. Ami különösen meglepett Helsingorban, hogy itt "beach" is található - bár gyönyörűen sütött a nap (mi le is égtünk), a szél viharos erejű volt, de ez nem szegte kedvét néhány helyi lakosnak, hogy strandoljon (a Balti-tenger vize magyar szemmel sosem fürdő hőmérsékletű), napozzon. 

    Képgaléria

    Cikk ajánló

    Miért boldogok a dánok? Ajánlom elolvasásra a következő bejegyzést, ami 6 pontban szedi össze, hogy milyen gyereknevelési módszerek azok, amik révén a dánok négy évtizede a világ legboldogabb nemzete. A cikk végén  mindez videóban összefoglalva is megtekinthető. 

    Egy rövid szemelvény az írásból és amit Magyarországon nagyon, de nagyon nem így csinálnak:

    Mindig a kitartást dicsérjük, a feladatba fektetett munkát hangsúlyozzuk, ne az eredményt. Ezzel megtanulják, hogy ne adják fel és nem azt tanulják, hogy ha valami nem sikerül, akkor ők rosszak, nem okosak, nem ügyesek és így tovább.

     Személyes következtetés - élet dán módra

    Minket, magyarokat gyakran ér az a vád, hogy pesszimisták vagyunk és szeretünk panaszkodni, hogy milyen rossz nekünk, közben pedig tétlenek vagyunk, zárkózottak, nem fogadjuk be az újat, félünk a migránsoktól (holott a magyarság többsége semmit sem tud a világban zajló eseményekről és más népekről sem). Ha ezt a tényt elfogadjuk, akkor a következő pont, hogy oké, akkor változtatni kéne, ténylegesen cselekedni. És az, ahogyan Dánia működik, ahogy a dánok élnek, egy követendő példa, hiszen nem véletlen, hogy a világ egyik legboldogabb népe az övék. A már említett cikk, illetve a Gyereknevelés dán módra című könyv is ékes bizonyítéka annak, hogy ők milyen pozitívan látják a világot, amire az országban látott feliratok is következtetni engednek. Bár 2 nap alapján azért nem szabad mindjárt ítélkezni, ez az ízelítő bepillantást engedett egy számomra eddig ismeretlen világba, és már ennyi idő alatt is látszik, hogy a dánok valamit máshogy csinálnak és másként gondolkodnak és mindez nagyon pozitívan hat a lakosságra.

    A következtetés, amit leszűrtem és amit sugároz Koppenhága és a lakosai:

    • pozitív világlátás
    • az egymás iránti kedvességre buzdítás
    • a mozgás szeretete
    • elfogadás, a másik kritizálásának mellőzése

    A leginkább pozitív példa azonban Christiania negyed létezése. Nyilván sokan vannak a dánok közül is, akik legszívesebben felszámolnák az egész "kócerájt", mégis létezik, működik. Maguk a lakosok is azt mondják, hogy az ő életmódjuk és "társadalmi berendezkedésük" nem egy követendő példa vagy nem egy tökéletes közösség.

    Christiania egy kísérlet, ami arról szól, hogy másként is lehet élni, mint amit eddig gondoltunk és a világban erre is szükség van.

    Mindenféle mérlegelés után én úgy gondolom, hogy a világot csakis jobbá teheti az egymás iránti kedvesség és elfogadás, még a gyűlölet csak kínt és szenvedést szül. Yoda mester nagy életigazsága nagyon igaz, és szerintem Magyarország egy sokkal boldogabb ország lehetne, ha az emberek végre nem csak a sérelmeiken keseregnének, hanem kinyitnák a szívüket azok felé az embertársaik felé, akik valamiben mások - furák a szokásaik, valamilyen szellemi sérülésük van, a saját nemükhöz vonzódnak, ésatöbbi. Hiszen ők is csak egy dologra vágynak, arra, amire MINDEN EMBER EZEN A FÖLD KEREKÉN: ARRA, HOGY SZERESSÉK ŐKET. 

    Ilyen feliratok a magyar hétköznapokat is megédesítenék.
    Szemelvények kedves mondatokból, amik a való életben elhangzottak

    Nyüzsgő középkori kikötőváros - PORTO

    Cikksorozat: Portugália 5 városa két hét alatt

    img_20170904_163749.jpg Porto látképe a Douro-folyó bal partjáról, a Castelo negyed tetejéről fényképezve.
    Szemben a Ponte Luís I (híd). A kép bal felére, tehát a folyó jobb partjára esik az óváros (híd vonalában)

    Egyetemista koromban már jártam Portóban, azóta is visszavágytam oda. Portugália egyébként is régóta vonzott, s mikor tavaly az egyik utazós facebook csoport bejegyzései között megláttam Európa legnyugatibb pontjáról, a Cabo de Roca-ról készült fotókat, hamar bakancslistára került. Az álomból cél lett, majd néhány hónappal később valóság – már tavasszal megvettem a repülőjegyeket az áhított úti célra. Mivel fel akartam fedezni az egész országot, két hétre terveztem az utunkat.  Ebből következik most az első helyszín, Portugália turista szempontból egyik legnépszerűbb városa, PORTO bemutatása, illetőleg szemelvények Portugália történelméből és jelenlegi fejlettségi helyzetéről.

    Történelmi mazsolázás

    Portugáliáról legtöbbünknek a híres földrajzi felfedezések és felfedezők jutnak eszünkbe. Nem véletlenül, hiszen anno a portugálok sikeres hajósok, gyarmatosítók és kereskedők voltak. A nagy földrajzi felfedezéseket is a portugál Tengerész Henrik tevékenysége alapozta meg, aki jelentős mennyiségű tőkét fektetett a hajózás fejlesztésébe és tapasztalt tengerészek kiképzésébe. Bartholomeu Dias volt az első hajós, aki elérte Afrika déli csücskét, a Jóreménység fokát, majd visszafordult. 10 évvel később, Portugália talán leghíresebbé vált szülötte, Vasco da Gama, elsőként bizonyította be, hogy India elérhető a tengeren keresztül is. Afrikában, egy helyi,  a kapitánnyal rokonszenvező  uralkodó biztosított számukra kalauzt, így 1498-ban elérték India délnyugati partvidékét (forrás: Rubicon).

    Alig néhány évtizeddel később a portugál jezsuita hittérítők elsőként érkeztek meg a bizonytalan politikai helyzetű és közel egy évszázada háborúskodásban szenvedő Japánba, majd csakhamar gazdasági kapcsolatot létesítettek Kínával, így a két ellenséges távol-keleti ország között egyedüli közvetítőként virágzó kereskedelmet indítottak el (forrás: BBC History Magazin, 2017. szeptember). Ez  a kizárólagosság az angolok, spanyolok és hollandok megérkezéséig, közel 50 évig évig tartott, majd 1639-ben a portugál kereskedőket végérvényesen kitiltották Japánból. Egyedül a hollandok maradhattak, mivel ők nem végeztek térítői tevékenységet (forrás: Kiss Sándor 2009, Historia). 

    A spanyolok és portugálok gyarmatosítását a híres Tordesillas-i Szerződés előzte meg, mely keretében 1494-ben a két nemzet a gyarmatosítható világot osztotta fel egymást között egy demarkációs vonal meghúzásának a segítségével (forrás: múlt-kor).   

    Portugália teljes gyarmatbirodalma az első  világháborút megelőzően több, mint 2,5 millió km2 területet foglalt el, mely a legjelentősebbek közé tartozott (az ibériai országot csak Belgium 4,8 millió km2-rel, illetve a legfőbb gyarmatosítóNagy-Brittania 34 millió km2-rel szárnyalta túl) (forrás: OSZK). A birodalomhoz tartozó országok számát tekintve azonban jóval alulmarad a többi nagy gyarmatosító országtól. Az egykori gyarmati múltat ma is őrzi a portugál nyelvhasználat az egykori Portugál Birodalomhoz tartozott országokban:

    • Brazília (Dél-Amerika)
    • Angola, Mozambik, Bissau-Guinea (Afrika)
    • Cape Verde, São Tomé és Príncipe (szigetek az Atlanti-óceánon, Afrika nyugati partja mentén)
    • Goa, India
    • Kelet-Timor (független), Makaó (Kína) (Délkelet-Ázsia) 

     Forrás: thoughtco

    portuguese_empoire_map.jpg

    Portugália gyarmatbirodalma, a portugál hajósok által érintett kikötők. Forrás: the map as history

    Videó ajánlás (angol nyelvű): A portugál gyarmatbirodalom 12 animált térképen, XVI.-XVIII. század. 

     1755-ben egy hatalmas erejű földrengés rázta meg Lisszabont, melyet a földdel tett egyenlővé, egyedül az óváros, az Alfama negyed maradt sértetlen (aki ellátogat Lisszabonba, imádni fogja ezt a városrészt).  1822-ben szakadt el Portugáliától Brazília, mely az ibériai ország leggazdagabb kolóniája volt. Az 1910-es forradalom megdöntötte a monarchiát, s az utána következő évtizedekben elnyomás uralkodott a portugál népen. Az első demokratikus kormány 1974-ben alakult meg. A következő évben Portugália szabadságot hirdetett afrikai gyarmatainak. NATO alapító-tag, az Európai Unióhoz egyetlen szomszédjával együtt  1986-ban csatlakozott (forrás: CIA - The Word Factbook). 

    Portugália – fejlett "nyugat" vagy felzárkózó "dél"?

    Ma az ország kontinentális területén kívül még magáénak tudhatja az örök tavasz szigetének nevezett Madeirát, illetve az ettől északabbra fekvő, Európa hawaii-aként emlegetett Azori-szigeteket. Ez számunkra, utazókra nézve igen jó hír, ugyanis e kapcsolat révén Portóból és Lisszabonból relatíve olcsón repülhetünk el az említett paradicsomi szigetekre. 

    Számunka furcsa volt, de Portugália sok tekintetben nagyon hasonlít Magyarországhoz. Területét és lakosságszámát tekintve szinte azonos, csupán a népesség eloszlása eltérő. Hazánkkal szemben itt nem a fővárosban koncentrálódik a legtöbb lakó (azért így is Lisszabon a legnagyobb város), hanem az óceánparti városokban, azon belül is északon élnek a legtöbben. Az ország árszínvonala is a magyarnak felel meg, legalábbis amit egy 2 hétre ide látogató utazó meg tud állapítani: élelmiszerárak sok esetben még kedvezőbben is, vagy jobb minőségű ételeket/alapanyagokat árulnak, a tömegközlekedés is nagyjából budapesti/magyar árakon mozog. Egyedül talán az éttermekben találunk magasabb árakat egy kicsivel, egy átlagos főétel (helyszíntől függően) 7-12€ között mozog. Egy érdekesség, hogy az óceántól távolodva és egyben a tengerszint feletti magasság emelkedésével a hőmérséklet egyre emelkedik.

    2002 óta az országban az euró a hivatalos fizetőeszköz. Portugália gazdaságilag hol fejlődött, hol visszaesett az Unióhoz való csatlakozást követően, a munkanélküliség relatíve magas, 2016-ban 10,2% volt (forrás: CIA - The Word Factbook). Jelenleg Portugália közepesen fejlett európai ország, ha az egy főre jutó, vásárlóerő paritáson mért GDP-t vesszük figyelembe (lásd: térkép). 2016-ban az Európai Unió 28 országának átlagához képest 3 fejlettségi csoportot hoztam létre (ez az Eurostat – az Európai Unió Statisztikai Hivatala – beépített funkciója, bárki készíthet efféle térképeket vagy diagrammokat tetszése szerint). Portugália ez alapján a középső csoportba tartozik, Magyarország hozzá képest rosszabb helyzetű, s szomorúan állapítom meg, hogy a Balkán országaihoz áll közelebb gazdasági "fejletlenségét" illetően. A 3 fejlettségi csoport kissé elnagyolt, de könnyen áttekinthetővé teszi a mai fejlettségi viszonyokat Európában: a leggazdagabb északi, nyugati- és közép-európai országok, a közepes fejlettségű dél, 2 balti állam és a visegrádi "hármak" (Magyarország kivétel),  illetve a leszakadó Balkán (igen Magyarország is  ide sorolható), Lettország és Törökország. 

    A vizsgált 37 ország között igen nagy a szórás, melyet a térkép alatti vízszintes oszlopodiagram szemléltet.  A leggazdagabb (Luxemburg)  és legszegényebb (Albánia) ország között nagyon nagy a különbség, Portugália a közepesen fejlett országok csoportjának a végén található, kissé megelőzve hazánkat. 

    Természetesen a vizsgált mutató a fejlettségnek csupán egy oldalát mutatja be, hiszen ez ennél sokrétűbb, rengeteg egyéb indikátort hagy figyelmen kívül, ennek ellenére egy általános kép kialakítására megfelelő, mert rámutat a gazdaság fejlettségi különbségének egy fontos aspektusára. 

    A diagramhoz felhasznált adattábla elérhető az Eurostat honlapján erre a linkre kattintva.
    eurostat_map_gdp_ppt_per_capita.jpg

     Egy főre jutó vásárlóerő paritáson mért bruttó nemzeti termék az EU28 átlaghoz viszonyítva (2016); EU28=100. Forrás: Eurostat

    gdp_ppp_per_capita_37_orszag_diagram_1.jpg

    Egy főre jutó vásárlóerő paritáson mért bruttó nemzeti termék az EU28 átlagához viszonyítva (2016); EU28=100; Vizsgált országok száma: 37
    Adatok forrása: Eurostat (link).

    Repülőjegyek

    Botor módon Milánói  átszállással mentünk, így 2 nappal kevesebb idő jutott Portugáliára, ráadásul utólag rájöttem, hogy így még drágábbra sikerült az utazás. Ezért mindenkinek javaslom, hogy inkább utazzon közvetlen járattal, ha már van ilyen Budapest és Porto/Lisszabon/Faro között. Nem is beszélve a sok fölösleges fáradtságról, ami a Milánóba való bejutással jár, ugyanis az olasz nagyváros mindkét reptere (Malpensa és Bergamo) elég nagy távolságban található. 2 főre összesen kb. 14 ezer forintnak megfelelő összeget fizettünk ki transzferekre, ugyanis  a Ryanair budapesti járata Bergamóra érkezik, a portói járat Milánóból a Malpensa reptérről indul. A Milánó-Bergamo retúr transzferdíj 8€ volt fejenként, míg a Malpensára ugyanez 14€. És még hozzájön a Milánón belül tömegközlekedés és a szállás költsége, ugyanis 1 nap eltérés volt a járatok között.) A repülőjegyünk ára fejenként (feladott csomag nélkül) 44 ezer forint volt, ha ehhez hozzászámoljuk a transzferköltséget (~7000 forint/fő) és a szállásárak közötti különbözetet (4000 forint - Milánó ilyen szempontból is nagyon drága), akkor már egy főre 53 ezer forint jön ki. Nem is beszélve a sok plusz utazgatásról, ami sok időt és még több energiát vett el. Mivel azonban nem szokásom utólag megbánni tetteimet, pozitívan állok hozzá tévedésemhez, hiszen ebből is tanultam valamit. Megismertem, milyen egy átszállásos utazás, mennyi időt vesz el, foglaltam transzferbuszt, láttam mindkét milánói repteret és néhány órát eltöltöttem a csumpi, indokolatlanul drága és népszerű olasz iparvárosban. 

    Utazástervezés

    A portugáliai utazás megtervezése hosszú heteket emésztett fel, főként blogokban találtam elég jó gyakorlati információkat. Tudom ajánlani a hobbimazutazas.hu, illeve a mindthemap.hu blog oldalt. Mindkét blog szerzői  fiatal hölgyek, akik több több hónapot töltöttek el Portugáliában. Aki például az Azori-szigetekről akar olvasni, ezeken az oldalakon megteheti. 
    A szállások lefoglalását 1 hónappal előbb kezdtem meg. A népszerűbb célpontokra, mint Porto vagy Lisszabon, ennyi a minimum, ha nem akarunk nagyon sok pénzt szállásra elkölteni. Egy szállást kivéve mindent az Airbnb-n foglaltam, ennek fő oka, hogy ár-érték arányban sokkal jobb, mint pl. a booking.com-os szállások, ráadásul helyiek adják ki szobáikat, ezért tőlük sok értékes információt megtudhatunk és általában nagyon segítőkészek. Az Airbnb-n mind az árakat, mind a szállások minőségét és színvonalát tekintve igen nagy  a választék, és számban is felveszi a versenyt a booking.com-mal. 

    2-3 hét alatt állt össze a helyszínek listája, illetve az, hogy pontosan mit is szeretnénk csinálni/ megnézni adott helyen. A következő városokba látogattunk el, illetve ennyi időt töltöttünk ez az adott helyen:

    1. Porto: 1,5 nap 
    2. Aveiro: 1 nap
    3. Loriga (Serra de Estrela Natúr Park): 2 nap
    4. Peniche: 2 nap
    5. Lisszabon + Cabo de Roca: 1-1 nap
    7. Lagos: 2,5 nap

     1-1 napot vett el a Milánói átszállás, illetve fél napot a Lagosból Portóba történő vonatozás.

    Bár a lista nagyon rohanósnak látszik, valójában a sok pörgős és érdekes nap között éppen kellő mennyiségű időt töltöttünk el pihenéssel.

    le_portugal-map.jpg

    Portugália városai. A mi útvonalunk Porto-Aveiro-Loriga (Guarda közelében, nincs a térképen)-Peniche (Óbidos mellett)-Lisszabon-Lagos ~ 900 km. A visszaút Lagosból Portóba ~ 650 km. Forrás: orange smile

    Utazás repülővel, vonattal, busszal

    Ahogy már korábban is említettem, Milánói átszállással érkezünk meg Portóba vasárnap délben. Ryanairrel mentünk, melynek mind a Budapest-Miánó,m ind  a Milándó-Porto járata késett (illetve 2 héttel később a Porto-Milánó járata úgyszitnén). Ezen bosszankodtam egy sort és szidtam a légitársaságot, mégis,  a Ryanair előnye, hogy nagyobb méretű kézipoggyász vihető fel plusz költség nélkül (maximum 10 kg-os), mint a WizzAir-nél, illetve a nagy csomag mellett egy kisebb méretű táska/fényképezőgép is megengedett. Nem pakoltuk túl magunkat és a "helyszűke" arra késztetett minket, hogy egyrészt átgondoltan csomagoljunk, azaz ne vigyünk magunkkal egy csomó felesleges holmit, másrészt fejlesszük pakolási technikánkat. A YouTube-on rengeteg tippet, trükköt megosztó videó található, én a következőket javaslom hölgyeknek és uraknak. Mivel sok mászkálást terveztük és költséghatékonyan szerettük volna kihozni utunkat, hátizsákkal mentünk - gurulós bőrönddel nem túl kellemes fél órát sétálni a pályaudvarról a városközpontba, illetve átszállogatni stb. + 1 tipp: ha túl sokan visznek kézipoggyászt, akkor a helyszűke miatt a gépre már fel nem férő csomagokat is a csomagtérbe teszik be, beszállás előtt közvetlenül - ilyen esetben hátizsákosok előnyben, ugyanis rajtunk kívül szinte mindenki gurulós bőrönddel utazott, amitől egy időre el is búcsúzhatott. Bár leszállás után közvetlenül adják vissza a csomagokat, tehát nem kell a szalagnál ácsorogni, de ha éppen 5 percünk van elérni a transzferbuszt, nagyon is számít az a rövid idő, amíg arra várunk, hogy megkapjuk poggyászunkat.

    A városok közötti utazást tömegközlekedéssel tettük meg, részben vonattal, részben busszal. A távolságokat és az utazás színvonalát figyelembe véve, megállapítható, hogy Portugáliában nagyon olcsó a távolsági utazás, jobban jöttünk ki így, mintha kocsit béreltünk volna, hiszen nem 1 felesleges bérelt napunk lett volna. Ráadásul elvész az ország ilyen területű megismerése is! Mivel a párommal mindketten imádunk vonatozni, ezért nem kavart nagy vitát ezt a kérdést eldönteni. Igaz, több utánajárást igényel, viszont cserébe több élményt is kapsz, legalábbis szerintem! Persze vannak helyszínek, ahova mégiscsak elkél valami jármű, ezért 1-2 napra azért érdemes bérelni valamit.

    Némi utánjárás után ráleltem a portugál vasúttársaság honlapjára, melynek van angol nyelvű változata is, könnyű rajta a keresés és az online foglalás, plusz rengeteg hasznos információt is megtalálni a közlekedésről, kedvezményekről (pl. ifújági kedvezmény, Lisbon és Porto Travel Card stb.). A honlap itt érhető el: Comboios  de Portugal. A legjobb kedvezmény, melyet a távolsági vonatokon lehet igénybe venni, az az elővétel. Ha 5 nappal korábban vásárolsz jegyet, akkor csak a teljes ár felét (!!!) kell kifizetni, de ha legalább 8 nappal korábban foglalunk, akkor a kedvezmény 65%-os, azaz ennyivel lesz alacsonyabb a  jegy ára!!! Egy példa: mi Lisszabonból utaztunk le az algarvei Lagosba, ez több, mint 300 km, és egy útra fejenként mindössze 10 euró 10 centet fizettünk!

    Busszal is utaztunk azokra a célpontokra, ahova vonattal nem tudtunk eljutni. A portugál távolsági busztársaság a Rede Expressos (röviden Renex). A Renex honlapja is elérhető angol nyelven, viszonylag könnyű keresni, és online jegyvásárlásnál 5% kedvezmény jár, sőt, az így vett jegyeket ki sem kell nyomtatni, elég felszállás előtt a buszsofőrnek a telefon képernyőjén megmutatni. Ha szeretnénk ezt a szolgáltatást igénybe venni, készítsünk magunknak egy PayPal fiókot, ugyanis online bankkártyás fizetésre nincs lehetőség, a PayPal a legegyszerűbb megoldás. Aki még sosem használt PayPal-t, ne idegenkedjen tőle, nagyon egyszerű és kényelmes a használata, ráadásul biztonságos online vásárlást tesz lehetővé. A portugál busz is nagyon jó ár-érték arányban, egy 200 km-es oda út fejenként 14€-ba került légkondícionált, kényelmes, wifi-is autóbuszon. 

     Bevásárlás, portugál "gasztronómia"

    Ahogy korábban említettem, Portugáliában az élelmiszerárak hasonlóak, mint nálunk. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy két hetes itt tartózkodásunk alatt csak elvétve láttunk a nálunk minden sarkon előforduló Aldit, Lidl-t vagy egyéb "idegen" élelmiszerüzletet vagy kínai boltot. A helyi üzletlánc a Minipreço névre hallgat és a felirat zöld háttér előtt található, könnyű messziről felismerni. Nagyon finom és jó minőségi termékeket árulnak, mi felvágottat, pékárut, zöldséget és gyümölcsöt egyaránt itt vettünk. Nem meglepő módon számos spanyol terméket is árultak, mi is vettünk például spanyol kolbászt (chorizo) és sajtot is – a Dia spanyol márkájú élelmiszerek voltak a legjobb áron, viszont minden nagyon jó minőségű volt. 120 gramm csomagolt kolbász 1€, 1 db nagy méretű "kockazsömle" 19 cent, 1 liter 50%-os mangólé 89 cent, 15-20 dkg csomagolt sajt kb. 2-2,3€, 1 csokis muffin 1€, zöld húsú paprika kb. 2-3€/kg, fél kg száraz tészta 1,8-2,5€. McDonald's-ot, Starbucks-ot és  egyéb "műagyag poharas" helyet alig-alig láttunk. Itt nem divat drága pénzért, 12 egy tucat helyeken műanyag (és szerintem szemétre való) "ételeket és italokat" fogyasztani. Sokkal jellemzőbbek a helyi kis éttermek, bárok, kávézók. Ó, a kávé! És a sütemények! Ezek külön fejezetet érdemelnének. Portugáliban a kávé nem csak frissítő ital, hanem a kultúra része. Minden kocsmában és kávézóban már reggel sorakoznak sorban a pulton a gusztusos, porcelán eszpresszós poharak. Itt nincs olyan, hogy bécsi kávé meg melange – eszpresszó, capucchino, tejeskávé, illetve a helyi erős fekete, a bica, és pont. Helytől függően 1 sütemény és 1 kávé  (együtt) 1,5-2€ körül mozog. A mi rekordunk költségügyileg a szállásunktól egy sarokra (és kb. 15 méterre) lévő pékség volt, ahol 2 nagyobb és 2 kisebb sütiért, illetve 2 kávéért 4,2€-t fizettünk! Ezért Magyarországon fele ennyit tudtunk volna fogyasztani – és méghozzá minden nagyon ízletes volt, amit kaptunk! Ráadásul mindezt 10 perc sétára a városközponttól. 

    Portugál ételek: nem véletlenül került a gasztronómia szó idézőjelbe. Akárhová mentünk, a halételeken és a steak-en kívül semmilyen jellegzetes portugál fogást sem találtunk. Ami azt illeti, a steak tükörtojással, sült krumplival és salátával nem igazán jellegzetes, s mivel relatíve drágán árulták (9-10€), inkább nem kóstoltuk meg. Ami a halakat illeti, minden déli- és mediterrán országban hasonlóan készülnek. Talán a sütemények között volt több, amilyet nálunk nem kapni, például a pasta de nata, melyet a legtöbb utazós oldalon ajánlanak, illetve a hozzá hasonló, vaníliasodóval/krémmel töltött egyéb sütemények. Az egyetlen helyi étel egy sült marhahússal töltött szendvics volt, mely a bifana névre hallgat. Átlagosan 1€-ba kerül, és nagyon finom, éhenhalás ellen – 1-2 óra erejéig – tökéletes. Amit még tudok ajánlani, azok a sajtok. Mi egy étteremben előételként kaptunk helyi sajtot, isteni finom volt, valami remek fűszerezéssel! 
    Ami az italok illeti, jellegzetes portugál nemzeti ital nincs, kivéve a portói bort (bár ez voltaképp az angolok találmánya. lásd bővebben: Britannica). A helyi és mindenhol reklámozott sör – a párom szerint – borzalmas (én nem iszom sört).  Sörösök itt hátrányban. Ahogy már fentebb írtam, a jó kávézásnak itt nagy kultúrája van és valóban nagyon-nagyon finom kávét adnak mindenhol. Aki számára a kávézás több, mint egy puszta élénkítő ital fogyasztása, az itt dúskálni fog remek aromájú fekete italokban. Napindítónak egy eszpresszó, kiegészítve valamilyen helyi süteménnyel, tökéletes választás és nem mellesleg nagyon hangulatos a kávézók teraszán ücsörögni, szürcsölni a kávét és nézni a várost.

    Porto

    img_20170904_174816_panorama.jpg

    Porto látképe a Jardim do Morro tetejéről (Douro-folyó bal partja). Jobbra: Ponte Luís I

    Porto portugálul Oporto, ezért szerepel a beszállókártyán OPO kód. Porto Portugália második legjelentősebb városa, a Douro-folyó tölcsértorkolata partja mentén épült fel. Neve és eredete is a rómaiakhoz köthető, akik a folyó mentén megalapították "Portus Cale"-t. Erről a településről kapta nevét nemcsak a mai Porto, de maga az ország is (forrás: Britannica).

    Jó hír, hogy a portói reptér nem túl nagy és közel fekszik a városközponthoz, a lila E jelzésű metróval fél óra alatt letudhatjuk az utat 2,25€-ért. Mi a Trindade állomáson szálltunk le, ami az egyik legnagyobb csomópont, itt találkozik ugyanis a Portóban közlekedő 5 metróvonal, ez tulajdonképpen a városközpontban fekszik (és az Airbnb-n foglalt szállásunkra csupán 10 percet sétáltunk innen). Csak halkan teszem hozzá, hogy a város népessége 237 ezer fő (kicsit nagyobb, mint Debrecen), ami körülbelül a hetede a magyar fővárosénak, szóval metróügyileg picit jobban állnak, mint mi. Egyébként a tömegközlekedésre a jegyet Portugáliában egy mágneses papírkártyára töltjük fel, amit felszállás előtt kell érvényesíteni. Ezért érdemes már azonnal a reptéri automatából megvásárolni az oda-vissza metrójegyet, ami azért drágább, mint a sima vonaljegy (1,2€ - belvárosi zóna), mert Porto zónákra van osztva, és a reptér értelemszerűen a legkülső zónában található. Egyébként az automatán fel van tüntetve egy térkép és még az is feltűnően ki van rá írva, hogy melyik típusú jegyet kell megvásárolnunk. Ha retúrjegyet vettünk, akkor viszont a kapott kártyát meg kell őriznünk, ugyanis egy jegyre lesznek feltöltve a vásárolt utazások (ez esetben 2 út). Úgy kell elképzelni ezt a jegyet, mint egy feltöltőkártyát, amire bármennyi utazást vehetsz, vagy akár bérletet is. Viszont a kártyát fejenként kell megvenni, tehát ha ketten retúr utat vesztek, akkor 2 kártyán kapjátok és összesen 9€-t fizettek majd. A portugál városok tömegközlekedését bonyolító társaság társaság honlapja itt érhető el.

    Szerintem Portóban remekül el lehet boldogulni a gyalogos közlekedéssel is, kár az időt a buszon tölteni és erre pénzt költeni. Kivéve a városnéző villamost, aminek itt (Lisszabonnal ellentétben) 3 vonala van. 2 a városon belül közlekedik körgyűrű szerűen, egy pedig egészen kivisz a városból az óceán felé. Egy utazás ára 3€, a 24 órás jegy 10€/fő. Ha többször is akartok villamosozni és/vagy meg akarjátok szakítani az utatokat, akkor megéri napijegyet venni, de ha csak egy vonalon szeretnétek oda-vissza utazni, akkor ésszerűbb a "fedélzeten" vonaljegyet váltani, ami így összesen 6€ fejenként.

    Mi a belváros kellős közepén találtunk szállást viszonylag jó ár-érték arányban (~10 ezer ft/éjszaka, azaz fejeként 5 ezer forint). 10 perc sétára volt a Douro partja, illetve a São Bento vasútállomás, mely igen ismert gyönyörű csempeképeiről. Számunka 1,5 nap bőségesen elég volt Portóra, bár különböző programokra befizetve még ki letett volna tölteni 1-2 napot, azonban ez nagyon költséges lett volna.

    A következőkben Porto látnivalóiról és program lehetőségeiről lesz szó. Tulajdonképpen a város élettel teli, kikötő-jellegű volta miatt érdekes, a városnézés szempontjából klasszikus helyek (mint például a budapesti Halász Bástya vagy Hősök tere, illetve a párizsi Eiffel-torony) nem található benne. Engem nagyon elbűvölt a sok kanyargós, kövezett utca, tér, zöld parkok, a nyüzsgő élet, a város lüktetése és a szinte minden házfalat díszítő csempék, mindenféle színben és mintával. Minden szuvenír boltban árulnak csempés képeslapot, műanyag csempét, hűtőmágnest, mely csempét formáz, de mi találtunk egy olyan kézműves boltot, ahol valódi agyagból, kézzel és egyesével készült/festett csempéket és egész képeket is árultak. 1 db, fürdőszobai csempe méretű darab 15€-ba került. A kisebb, hűtőmágnes méretűeket pedig 3-4-5€-s áron kínálták. Csempe szempontból a legérdekesebb hely minden kétséget kizáróan a São Bento vasútállomás, melynek előterét több méteres szélességű és hosszúságú csempeképek díszítik.

    Jöjjenek hát a portói "látványosságok"!

    São Bento vasútállomás, csempeképeiről ismert. Itt mindig nagy a tömeg, minden pillanatban készít valaki fényképet. Megéri kijönni, de azt javaslom, ne csak szelfizzünk és siessünk el. Nézzük meg jobban a képeket, dsc04716_but.jpgácsorogjunk előttük egy ideig és gondolkodjunk el azon, amit ábrázolnak. Ha szánunk rá egy kis időt, megelevenedik előttünk a történelem – megláthatjuk Ceuta elfoglalásának a pillanatát, vagy betekinthetünk a régi (paraszt) emberek életébe. Számomra az utazás nem csak fizikai, hanem lelki út is egyben. Minden egyes új hely megismerésével kicsit többek leszünk, jobban megismerjük a nagyvilágot, s lassan a világnézetünk is megváltozunk, toleránsabbak leszünk és az otthoni –  családi, gazdasági, politikai, társadalmi –  helyzetet is másként fogjuk látni. Ha azonban csak illegetjük magunkat szelfi kameránk előtt és azzal foglalkozunk, hogy csinosak legyünk, elvész az utazás lényege. Természetes érdemes magunkat megörökíteni a vágyott és elért célpont előtt, de magára a helyszínre is fordítsunk időt, nézzük meg alaposan, olvassuk el a feliratokat, esetleg később olvassunk utána és fotózzuk le önmaga szépségében. És néha szánjunk magunkra, gondolatainkra egy kis időt, ne rohanjunk végig a listánkon. Sokkal de sokkal több élményünk lesz ezáltal. 

    Douro-folyó partja, ahol hosszú sétaút vezet, nagyon szépen kövezett, kis kilátó teraszok is vannak. A folyón hid.jpgátívelő hatalmas hidak nagyon szép látvány nyújtanak. A városközponthoz legközelebb eső, fémből készült rácsos szerkezetű híd – Ponte de Luís I – a legismertebb, alul és fölül is vezet autó- és gyalogút is. Érdemes átmenni rajta, nagy élmény, remek fotókat is lehet róla készíteni, ráadásul a túl oldalt vannak a borospincék is.

    Mercado do Bolhão – piaccsarnok. Számomra talán ez volt az egyik legnagyobb élmény Portóban. Nyüzsgő élet, régi, kicsit lepukkant épület, öreg nénik, sokszínű zöldség-és gyömölcsválaszték, halaspultok, olívabogyó árusok, szuvenír boltok, borteraszok. Minden, ami csak szem-szájnak-fülnek-orrnak ingere, az itt megtalálható. Az úgynevezett Bolhão negyedben van, központi elhelyezkedésű, nem messze a Câmara Municipal do Porto épületétől, mely Porto legszélesebb, két széles útjának a metszetében áll. És itt relatíve olcsók a borok! Az egyik kis üzletben/borteraszon megkóstoltuk a híres vinho verde-ét, mely szó szerinti fordításban zöld bort jelent. Ez inkább a bor üdeségére, mint színére utal.  "A vihno verde egy könnyed, savgazdag, alacsony alkoholtartalmú bor, legyen bár a színe fehér, rozé vagy vörös" (forrás: vinoport). Mi egy fehér variációt kóstoltunk meg. Ezt délelőtt 11-kor sikerült elkövetni – habár estére szántuk a borozást, olyan hívogató volt, hangulatos terasz, kedves és angolul tudó kiszolgálók és remek árak. Nem hagyhattuk hát ki. Mások számára is javaslom, hogy borozzon egyet a piacon, ha teheti! Hétköznap 10:00-17:00, szombaton 10:00-13:00 között tartanak nyitva. A pince neve, aminek üzletének teraszán a bort kortyolgattuk a Wine House Bolhão névre hallgat. 

    Igazi piaci nyüzsgés a Bolhão csarnokában

    Borospincék. Nagyon régi vágyam volt elmenni egy portói borospincébe, annál is inkább, mivel 5 évvel ezelőtti itt tartózkodásom alatt ez sajnos kimaradt. A rengeteg turista információs pont egyikében tudtuk meg, hogy a pincék 18 óráig tartanak nyitva, ezért sajnos esti programként a pincelátogatást nem jöhet szóba. Természetesen vannak szervezett túrák,  tizen-valahány euróért, illetve hajóval kombinált túrák 15 euróért (a hajókázás amúgy önmagában is ilyen 13-15 €). Állítólag így befizetve egy csomó privilégiumot kapunk, de én sosem szerettem az ilyen birkanyáj-terelő túrákat, ráadásul nem abba a pincébe mész be, ahova te akarsz, hanem ahova visznek és korábbi tapasztalatom szerint a legnagyobb privilégiumot saját keresgélés útján kaphatjuk meg. Azt is megtudtuk a turista információs hölgytől, hogy a pincelátogatásokért a pincékben – egyénileg érkezve – 10 €-t kérnek el. Hát kicsik kapkodtuk a levegőt, hogy ezt azért túlzásnak érezzük. Végül is rábeszéltem a páromat, hogy vágjunk neki, nem érdekel, itt mit mondanak, derítsük fel a terepet mi magunk.  Gyalog átmentünk hát a hídon és elindultunk felfedezni a pincéket.

    A part mentén halad a sétálóutca, ahol a sok neves pincén kívül számos vendéglátó hely is sorakozik, természetesen a felkapottságot és a Douro panorámáját is beleszámolva az árakba – éhesen, szomjasan nem javallott itt sétálni, ugyanis teljes útiköltségünket el lehet tapsolni bármelyik jobb étteremben igen rövid idő alatt. Ragyogó időnk volt, 27-28 fok, kék ég, a folyó vízén szikrázott a fény, az utcán nyüzsgés, a sok ember, anyuka, nagypapa, fiatal fiúk és lányok, mind-mind egy finom portói borra áhítoztak (ahogy mi is). A fő utcáról hamar letértünk egy kis, kövezett mellékutcába és 5-10 perc séta után ráleltünk egy kisebb pincére, az Augusto's-ra. Egy úr kedvesen beinvitált minket, hangulatos, félhomályban lévő előteret pillantottunk meg ízléses fa bútorzattal berendezve, tömeg sem volt, csupán négyet-öten várakoztak az éppen 10 perc múlva induló pincetúrára. A látogatás ára 5€ fejenként. Indulásra körülbelül tízen gyűltünk össze, a túrát egy, az angolt szégyentelenül magas szinten beszélő fiatalember vezette. Mesélt a pincéjükről, mely Porto legkisebb, családi pincészete, 1-1 fajtából évente csupán pár ezer, legfeljebb tízezer palack port készítenek. Mint kistermelők, a fő cél nem a mennyiség, hanem a magas minőség előállítása, boraikat kizárólag a pincében lehet megvásárolni. Csakhamar az is kiderült, hogy ez igaz és nagyon sajnáltuk, mert így haza nem hozhattunk. Mekkora kár! Sok érdekeset tudtunk meg a borkészítésről, a borokról, illetve azt is elhatároztuk, hogy Portóba – pontosabba a Douro völgyébe – vissza kell jönni bortúrára. Számomra például meglepő volt, hogy a borok a hordóban nem sötétednek, hanem kivilágosodnak, mely az oxidációnak köszönhető. Illetve vannak olyan borok, amik hordóban, mások meg a palackban érnek meg. A portói vörösbor a Ruby, mely kizárólag kék szőlőből készül és fiatal bor, legfeljebb 3 éves korában fogyasztható. A Tawny is egy remek vörösbor (habár némi fehéret is kevernek bele), a fehér pedig a Branco. A híres portó bor, mint fogalom tulajdonképpen likőrbort jelent és egykor az angolok találták fel. A túrához természetesen kóstoló is járt, összesen 4 féle portói bort kóstolhattunk meg: ketten 4*0,5 dl-t kaptunk, 2 vöröset (Tawny) és 2 fehéret (Branco). A kétféle vörös és fehér az úgynevezett "port wine" és "vintage" típusba tartoztak. Ezekről is most nem szólnék, aki érdekel, járjon utána. A túra és bor minőségéből számítva az 5€ szerintem nagyon-nagyon jó ár volt, mindenkinek javaslom az Augusto's pincészet felkeresését – és garantálom, hogy fog vásárolni egy üveggel. A kóstoló mennyiségére sem volt panaszunk, ugyanis olyan erősek és édesek voltak ezek a borok, hogy nem éreztük kevésnek. Pédául a "kevésbé édes" Tawny alkoholfoka 19%! Mi ebből a borból vásároltunk egy 0,7 l-es palackkal (mely mellesleg a legnépszerűbb boruk), ára 14€ volt (az édesebb verzió, a vintage 19€-ba került volna). Életemben csak egyszer költöttem ennyit borra (Tokai 6 puttonyos, fél liter), de azt is ajándékba vettem.  Így összesen (túrával együtt) 19€-ót fizettünk (24€ helyett!) – ugyanis bor vásárlása esetén palackonként 1 túra ingyen volt. Lehetett volna kóstolna igen különleges, 10, 20, 30 és 40+ éves borokat is, de magas költségük (1 dl 5, 7, 10, illetve 15€ lett volna) és a hátralévő napokra szóló beosztott költségvetésünk) miatt ezt most kihagytuk. 

    Mondanom sem kell, hogy kissé becsiccsentve a fejünkbe szállt erős és életem legízletesebb borától kótyagosan sétáltunk ki a napra és benéztünk a többi, felkapottabb pincébe. Hatalmas tömeg, 10€-ós belépő. Azt hiszem, hogy jól döntöttünk, mikor nem fizetünk be semmilyen túrára, hanem a saját fejünk után mentünk. Augosto's, visszajövünk hozzád! 

      Balról jobbra: a borospincék neveit hirdető hordókkal megrakott bárkák a Douron; az Augosto's pincéje (2-4. kép); Sandeman, az egyik legnagyobb és legnevesebb portói pincészet 

    Folytatás következik, ízelítőként szolgálnak a következő képek:

    AVEIRO -  Portugália Velencéje; SERRA DE ESTRELA, azaz a Csillag-hegység; PENICHE, a szörfparadicsom

     

    Források

    map as history  - http://www.the-map-as-history.com/images/accueil/actualites/tome15.jpg
    CIA The Word Facbook  - https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/po.html
    Eurostat - Economy and finance: Purchasing Power Parities (PPP) - http://emapc.europa.eu/eurostat/data/browse-statistics-by-theme
    BBC History (2007 szeptember): Térítő "barbárok", rugalmas hollandok 30-35. oldal
    Rubicon  - http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1497_julius_8_vasco_da_gama_elindul_indiaba/
    Kiss Sándor, Historia - http://www.historia.hu/userfiles/files/2009-07/Kiss.pdf
    múlt-kor - http://mult-kor.hu/cikk.php?id=9877
    thoughtco - https://www.thoughtco.com/the-portuguese-empire-1435004
    orange smile - http://www.orangesmile.com/travelguide/portugal/country-maps.htm
    Britannica - https://www.britannica.com/place/Portugalvinoport
    vinoport - h
    ttp://vinoport.hu/eleterzes/vinho-verde-portugalia/2245#

    Vénasszonyok nyara Dél-Csehországban

    img_20171014_124124.jpg

    Csehország a söreiről ismert, az országban számos sörfőzde működik, melyek mind némi egyedi ízvilággal bíró sárga, gyöngyöző italt kínálnak. Egy korábbi prágai látogatásom alkalmával, a kozeli sörgyárban tett túra során tudtam meg, hogy a cseh sörök a helyi egyedi, selymes víznek köszönhetik rendkívül finom ízüket.
    Talán kevésbé ismert, hogy Csehország déli, hullámos dombvidéke nemcsak a szájpadlás kényeztetésére kínál lehetőséget, hanem csodaszép tájak, vidéki hangulat, várak, kastélyok várják a hétköznapi rohanásból kiszakadni vágyókat. Az általunk meglátogatott terület a történelmi Morvaországhoz tartozik – magyar nyelven Morávia – , mely ma Csehország keleti tartományait foglalja magában. A Morvai Fejedelemség – nevét a Morva folyóról kapta – a VIII. században alakult meg. A történelem során számos birodalomnak volt a része, végromlása az első ezredforduló körül, magyaroktól elszenvedett vereség révén indult meg. 1197-ben, mint Őrgrórfság vált Csehország hűbéresévé, s innentől kezdve a két "ország" történelme közös. Néhány évtizedig a terület magyar kézre került, mikor Mátyás király meghódította Morvaországot. Csehszlovákia felbomlásával felmerült ugyan a morvák függetlenedése, melynek egyenlőre nem lett következménye, mindazonáltal a morva nemzeti öntudat éledőben van (forrás: Wikipedia). 

    Mikulov

    A hosszúra nyúlt vénasszonyok nyarán, október közepén Lednice és Mikulov települést céloztuk meg kiélvezni az év utolsó meleg hétvégéjét. A két település a cseh és szlovák határ mentén fekszik, körülbelül 2,5-3 óra autóútra Budapestről (lásd: térkép). Szállásunk Lednicében volt, egy modern, felújított családi ház első emeletén, fejenként 13 ezer forintnak megfelelő cseh koronáért két éjszakára.

     

    del-cseho_terkep.jpg

    Dél-Csehország (Dél-Morvaország) turisztikai térképének részlete (forrás és a teljes országtérkép: ontheworldmap.com)

    Szombatunk nagy részét az igen szépséges és gusztusos városközponttal rendelkező Mikulov városkában töltöttük, ahol ma közel hétezren élnek. A városban egykor Csehország második legnagyobb zsidó közössége élt és egyben kulturális központként is működött. Később azonban sokan Bécsbe költöztek, az itt maradott pár száz zsidó többsége pedig nem élte túl a Holocaustot, így mára legfeljebb hírmondónak maradtak páran. 
    Az időjárással nagy szerencsénk volt, ugyanis az egész hétvégén szikrázó, felhőmentes napsütést élvezhettünk, 22-23 fokos nappali hőmérséklet mellett. Lednicéből a délelőtt folyamán egy buszjárat közlekedik az amúgy 13 km-re fekvő Mikulovba. A rövid földrajzi távolság ellenére utazásunk 50 percig tartott, mivel a környéken tesz egy kört a busz. Számomra meglepő volt, hogy a vidéki csehek jóval sportosabbak, mint a magyarok. Buszunk tömve volt túraöltözetben feszítő, kirándulni induló családokkal, kisgyerekekkel, idősekkel, fiatalokkal. Olyan sokan szálltak fel, hogy azt hittem, már nem tudunk elindulni sem, állóhely sem volt, egyetlen gombostűt sem lehetett volna leejteni. Jó volt látni, hogy itt a gyerkőcöket kirándulni viszik ahelyett, hogy a számítógép vagy a tévé elé ültetnék őket. Útközben az egyik család a "Baj van a részeg tengerésszel" című dal cseh változatát énekelte nagy vidáman. Senki sem volt belefeledkezve az okostelefonjába, a gyerekek nem tapadtak notepad-re, senki sem 2D-ben élte világát. Beszélgettek, nézelődtek, nevettek. 

    Első körben megnéztük a magyarul Kecskevárnak nevezett, csehül Kozí Hrádek, egykor ágyútoronynak épített "várat", melyhez egy 10-15 perces séta vezet a buszmegállótól. A vár tetejéről remek kilátás nyílik a környező tájra, belépő díj gyanánt csupán 20 cseh koronát fizettünk, ami körülbelül 240 forintnak felel meg (1 korona = 12 forint). Ahogy mentünk felfelé, egymás után következtek a borospincék - így utólag sajnálom, hogy egyet sem kóstoltunk meg  a Csehországban nem éppen nemzeti italnak számító itókából. Nagyon meglepett, hogy nemcsak Mikulov városában, de a többi helyen, amit felkerestünk, is számos vendéglátó helyen kínáltak helyi termelésű bort. A sör országában kinek jutna eszébe bort keresni??? 

    Kilátás a Kecskevár tornyából. Az első képen a Várkastély látható

    A Kecskevárról leereszkedve körbesétáltunk a városban, megnéztük a hangulatos főteret, ahol számos vendéglátó hely várja a szomjas utazót sörrel, borral, kávéval. Mi a főtérre bevezető kis utcában található Cafe Dolce Vita nevű cukrászdába tértünk be. Rendkívül finom kávét és csokoládé tortát fogyasztottunk el, kissé borsos áron ugyan, de megérte az árát.

    A kis főtér kövezett, közepén több méterre magasodó szobor, illetve egy katolikus templom áll. A térről tovább sétálva egy fölfelé tartó utca vezet a Várkastély gazdagon díszített kovácsoltvas-kapujához, melyen belépve a  gondosan rendben tartott kastélykertbe lehet jutni. Innen is szép kilátás nyílik a városra. Néhány percet sétálva elérjük a mára pazarul felújított kastély sárga színű épületét.  Érkezésünkkor éppen esküvőt tartottak az udvarról nyíló templomban, a násznép illendőek kiöltözve ácsorgott az udvaron a szertartásra várva. 

    Az eredeti várat egyébként a XIII. században a Liechtesteiniek kapták meg, majd a XVIII. században a Dietrichsteinek építették át pompás barokk kastéllyá. Pincéjében hatalmas boroshordó, amely készítésekor, a XVII. században még a világ legnagyobbja volt. (forrás: Wikipedia).

    Mikulov főtere

    Várnézés után vonattal átutaztunk a közeli Břeclav-ba, körülbelül fél óra alatt érkeztünk meg. Mivel itt a világon semmi érdemleges/érdekes nincs, mindenkit óva intek attól, hogy ide jöjjön. 2 órával később innen busszal utaztunk vissza Lednicébe, ahol egy helyi étteremben költöttük el vacsoránkat.

    Lednice

    A Lednice-kastély és a hozzá tartozó hatalmas park az UNESCO Világörökségi-listáján szerepel, s a Lednice–valticei kultúrtájnak  a részét képezi.

    lednice-kastely_zsombor.jpg

    A vasárnap délelőttöt és kora délután folyamán  bejártuk az egész kastélyparkot. Szívesen bementünk volna a kastélyba is, de ettől a magas áru belépőjegy (180 korona) eltántorított minket. Helyette megnéztük a pálmaházat, itt 50 koronát fizettünk. A növényház nagyon szép, rendezett, üvegből készült falai között a budapesti Füvészkerthez méltó egzotikus növénygyűjteményt csodáltunk meg – pálma, banán, virágos növények, kancsóka és az Oázis Kertészetből ismert dísznövények ihlettek minket fényképezésre. 

    A Pálmaház egzotikus növényei a Füvészkerthez méltóak

    A kastély bejáratánál étterem és cukrászda kínálja finomságait, mi is letelepedtünk meginni egy feketét.

    Maga a kastélypark hatalmas területű, melyet folyóvíz-rendszer hálóz be, bármerre megyünk, vízfelületet mindenhonnan látni. Turisták a parkot vízen hajóval, vagy szárazföldön lovaskocsival is bejárhatják. Mindkét eszköz használata 130-140 korona körüli összegbe kerül utanként. Évszak- és időjárás szempontjából is ideális időben jöttünk ide, ugyanis kellemes meleg volt, a nap sárga fénypászmái felélénkítették az ősz ezer színét. Sok növény még zölden virított, mások levelei már sárgultak, míg voltak vörös, narancs és piros színben tündöklő fák is. Akarva-akaratlan is eszembe jutott Petőfi Sándor általános iskolás koromban tanult verse, "Itt van az ősz, itt van újra" :

    Itt van az ősz, itt van ujra,
    S szép, mint mindig, énnekem.
    Tudja isten, hogy mi okból
    Szeretem? de szeretem.

    Kiülök a dombtetőre,
    Innen nézek szerteszét,
    S hallgatom a fák lehulló
    Levelének lágy neszét.

    Mosolyogva néz a földre
    A szelíd nap sugara,
    Mint elalvó gyermekére
    Néz a szerető anya.

    A kastélypark végében egy nem éppen ideillő épület áll: egy minaret, mely a korábbi kínai pavilon és gótikus ház helyén épült fel azzal a céllal, hogy madártávlatból is meg lehessen figyelni a Dyje-folyót és alföldjét. Érdekessége, hogy a 60 méter magas, török stílusú tornyot ugyanaz az ember tervezte (Josef Hardtmuth), akinek a ceruzát, mint találmányt is köszönhetjük.  Nevét ma is viseli a KOH-I-NOOR HARDTMUTH  cseh vállalat, mely elsősorban írószereket és papírárut készít művészek és oktatási intézmények részére. A minaret tetejére 302 darab lépcső vezet fel, melyek 50 korona belépő díj ellenében mászhatóak meg.  A felfelé vezető úton három teraszt alakítottak ki, ahonnan lehet nézelődni. A torony tetejétől 360°-ban nyílik kilátás a parkra, mi a szemben lévő szigeten egy őzet is észrevettünk. Percekig figyelem a csodaszép, őszi színekbe burkolódzó tájat, a nap sugara még melegíti bőrömet.

    Aki úgy dönt, hogy elutazik Dél-Morvaországban, javaslom, hogy egy kora őszi hétvégét válasszon. Bennem nagyon kellemes emlékeket hagyott kirándulásunk, biztosan vissza fogok térni ide.

    Ezer színben virító kastélypark,  Dyje-folyó és minaret

    Bosznia-Hercegovina - a Balkán paradicsoma

    Szarajevó, Mostar és a Kravica-vízesés

    dscn2324.JPG

    A hegycsúcsokkal övezett Neretva-folyó és völgye; a tájat mindenfelé üde, zöld növényzet borítja

    Ha egy átlagembert megkérdezünk, hogy mi jut eszébe Bosznia-Hercegovináról, nagy valószínűséggel a második világháború óta, Szarajevóban kirobbant legvéresebb európai katonai konfliktusra asszociálna. Ennek már sok éve vége van, az ország teljesen nyugodt és biztonságos (azért jelzetlen túrautakon ne nagyon menjünk, mert bizony nem kevés taposóakna maradt meg a háborúból). Bosznia itt van szinte a szomszédban, csupán Horvátországot kell átszelni és már meg is érkeztünk. Az utak minősége teljesen rendben van, habár elég keskenyek és kanyargósak, ezért előfordulhat, hogy hosszú kilométereken át követhetünk egy kombájnt, traktort vagy épp kamiont.

    Azonban megéri, mert Bosznia-Hercegovina sok természeti szépséget és történelmi látnivalót kínál az érdeklődőknek. Már kezdi felfedezni az idegenforgalom, de még jórészt kelet-európaik és közel-keletiek érkeznek ide, a nyugati turistahad eddig elkerülte az országot. 

    Ha inkább Bosznia-Hercegovina látnivalóiról olvasnál, görgess lejjebb az "Első benyomások" alcímhez!

    Száraz tények

    Bosznia-Hercegovina Montenegró, Koszovó, Szerbia, Macedónia, Szlovénia és Horvátország mellett jugoszláv tagország volt, fővárosa Szarajevó.  Közel száz éve itt lőtték le Ferenc Ferdinándot, aminek a következménye az első világháború kitörése volt.  Az ország  (~53 ezer km2) valamivel nagyobb, mint Magyarország területének (~93 ezer km2) fele, ahol viszont a magyar lakossághoz viszonyítva kisebb a népesség száma. Ma körülbelül 3,8 millióan élnek Boszniában, de csupán a lakosság fele bosnyák, 30%-os aránnyal a szerbek, illetve 15%-kal a horvátok alkotják a főbb kisebbségeket (lásd: térkép). Minden tizedik lakos a fővárosban él. 

    Az ország nagy részét hegyek, s a közöttük elterülő völgyek alkotják, illetve egy rövid (20 km-es) tengerparttal is rendelkezik (a térképen: a Neretva-folyó adriai torkolatától délkeletre lévő kis kiugró terület). Az alábbi térképen is jól látszik, hogy az országban a hegységi táj domináns (zöld részek), csak a Száva és mellékfolyói uralta északi terület fekszik alacsonyabban. Az ország déli része karsztos terület, mely barlangokban, víznyelőkben, gödrökben gazdag. 

    bosznia_wordatlas.gif

    Bosznia-Hercegovina főbb városai és domborzata (forrás: wordatlas.com)

    bosznia-hercegovina_etnika_jelmagy.jpg

    Bosznia-Hercegovina etnikai térképe. Szembetűnő az ország heterogenitása, nemcsak a régiókban/megyékben, de  a városokon belül is. A vallási és nemzeti különbözőség vezetett a véres etnikai tisztogatásokhoz és a boszniai háborúhoz (forrás: Sebők János)

    Egy kis gazdaság

    A CIA - The Word Factbook adatai szerint a vásárlóerő paritáson mért nemzeti jövedelem (PPP GDP)* alapján a vizsgált 229 országból Bosznia a 113. volt 2016-ban (Magyarország a 60. helyet foglalta el a listán), megelőzve például a szintén Jugoszláviából kivált Macedóniát, az európai unióba belépett Ciprust, az öreg kontinens peremén fekvő Moldáviát, illetve a spanyol-francai határ közé ékelődött Andorra miniállamot. Tulajdonképpen minden más európai ország megelőzi a bosnyák államot, ami így majdnem sereghajtó. Az ország más gazdasági mutatói sem valami fényesek, az 1 főre eső jövedelem tekintetében 137. helyezett, a munkanélküliségi ráta 28% (legalábbis hivatalosan, mivel sokan dolgoznak a fekete gazdaságban), 2011-es adatok szerint  a lakosság 17%-a él a szegénységi küszöb alatt.

    Az ország hivatalos fizetőeszköze a bosnyák konvertibilis márka (KM), melyet 1998-ban vezettek be. 1 KM 200 forintnak fele meg.

    *nemzeti jövedelem vásárlóerő paritáson mért értéke: egy országban a pénz értékének vizsgálatára szolgáló mutató más államok valutájához képest, mely jelen esetben az amerikai dollár. A nemzeti jövedelem vásárlóerő paritáson mért árfolyama a termékek és szolgáltatások értékének az összege egy adott országban.

    Első benyomások

    Bosznia nem szomszédunk, de ahogy átlépjük a magyar-horvát határt 3-4 óra múlva már a bosnyák utakon roboghatunk. Nagyon meglepett, hogy amint bosnyák területre léptünk, szinte azonnal mecsetek tűntek fel mindenfelé, amerre csak néztünk. És időnként keresztény templomok. Nos, kiderült, hogy én is rém keveset tudtam erről az országról, mely szinte a szomszédban található. Bosznia mind vallási, mind etnikai szempontból igen heterogén összetételű. Az itt élő bosnyákok nagyrészt muszlimok, a szerbek ortodox hitűek, illetve a horvátok vallása római katolikus. A vallási és etnikai megosztottság azonban nem a legszokatlanabb dolog volt, amivel Bosznia északi részén és a fővárosban találkoztunk. Hanem a békés egymás mellett élés, ami az itteni népek történelméből kiindulva igencsak meglepő. Anno a Balkánt „forrongó félszigetként” emlegették, mivel az etnikai, vallási különbségek véres etnikai tisztogatásokba torkollottak, rengeteg embert mészároltak le tekintet nélkül arra, hogy férfi, nő vagy gyerek. Az utolsó, ámde legvéresebb háború az ország függetlenné válásának évében kezdődött 1992-ben, melynek oka a szerbek és bosnyákok közötti feszültség volt. A szerbek önálló államot szerettek volna, amit Bosznia nem ismert el, ennek eredménye a 3 éven át tartó, a térség legvéresebb háborúja lett. 1995-ben a daytoni egyezménnyel értek véget a harcok, melyek nyomait a főváros– mint ahogy láttuk is – ma is magán viseli. És ez alatt nemcsak a golyók okozta sebekre kell gondolni a házfalakon. A lakosság sem felejtette el mi történt itt alig több, mint 20 éve, erre nem egy, a város különböző részein látott grafitik, feliratok is utalnak.
    img_20160903_203538.jpg

    img_20160903_162749.jpg

    Vérontás emlékei Szarajevóban. A véres etnikai tisztogatások a függetlenné válás évében kezdődtek és 3 évig tartottak. Boszniában ma is jelentős a szerb kisebbség

    Szarajevó

    Ma Bosznia-Hercegovina békés ország. Röpke pár órás autókázás után (a papírtérképet botor módon a széktámla mögött hagyva és csupán a GPS-re hagyatkozva, így a 2 db autópályából az egyiket sikeresen elkerülve) megérkeztünk Szarajevóba. A város viszonylag magasan, egy hegyek közötti medencében terül el. Még jobban meglepett, hogy egészen otthonosan éreztem magam. Hamar rájöttem, hogy ennek oka, hogy Szarajevó nagyon hasonlít a magyar főváros budai oldalára. Furcsa érzés. Aztán ott van az építkezési stílus: az egykori Osztrák-Magyar Monarchia nyomait fedezhetjük fel, mely mellett szépen elférnek modern kori mecsetek is (ha klasszikus, régi mecsetet szeretnénk látni érdemes ellátogatni Isztambulba).

    img_20160903_180253.jpg← Akár a magyar főváros budai oldala is lehetne

    Habár csupán egy estét – azaz néhány órát – töltöttem el az egykor Jugoszlávia részét képező ország fővárosában, a főbb nyugat-keleti (vagy inkább délkeleti) különbségek és hasonlóságok szembeszökőek voltak. A kettő együtt pedig egy nagyon különös kettős érzést váltott ki bennem: egyrészt otthonosan éreztem magam, békét és nyugalmat tapasztaltam, másrészt nagyon idegen volt az itteni légkör. Ered ez a város látképének, a monarchia építkezési stílusának a kevert etnikai és vallási különbözőséggel való ütközéséből. Keresztény templom, mecset, sőt, zsinagóga is jól megfér egymás szomszédságában, rövid szoknyás, hosszú szőke hajú és kendőzött, lefátyolozott nők ugyan azon a téren tolják a babakocsit, sétálnak férjükkel. A pláza parfümériájában különböző típusú kendőbe öltözött nők próbálgatják a piros rúzst, a szemhéjfestéket, a parfümöket. Fekete leplekbe burkolózott nők járkálnak drága, színes bőrtáskákkal, oldalukon divatos, európai öltözetű férjeikkel és gyermekeikkel. Ugyanitt rövid ruhás tinédzser lányok érkeznek randevúra. Az okostelefon mindenki kezében természetes, vallás ide vagy oda, fiatalok, idősebbek bátran szelfiznek. Turistákat is látni, habár nem állítanám, hogy nagy tömegben jönnek, legalábbis Budapesthez képest. Fehér és színes bőrűek vegyesen.

    ↓ Ismerős épületek - Budapesten is járhatnánk img_20160903_165759.jpg

    Szarajevó történelmi belvárosa igen kicsi, csupán néhány utcából áll, így igen rövid idő alatt felfedezhetjük. Ezen a területen kívüli város a modern Szarajevó, ami magán viseli az egykori szocialista éra nyomait, leginkább a mindenütt előforduló panelházak formájában.

    Az óvárosba lépve egy másik világban érezzük magunkat – olyan, mintha bármely iszlám városba lépnénk be. Aki járt már Ciprus fővárosának, Nicosának (törökül Lefkoşa) észak-ciprusi felén az pontosan érti, mire gondolok. Az érzés, ami végigáradt bennem, határozottan pozitív. Talán azért, mert mindig is nagyon vonzott az iszlám kultúra – nem a vallás, ami egyébként sem egyenlő a terrorizmussal. Ami iránt szenvedélyesen rajongok az az építészet, a zene, a tánc, a gasztronómia, a csodás kelmék és ruhák, ékszerek, edények, szőnyegek. Kövezett utcák, mecsetek, rengeteg árus, büfék, éttermek, kávézók és teázók. Török stílusú vendéglátóhelyek, perzsa/arab motívumokkal díszített puha párnák és szőnyegek, pici asztalok, shisák (vízipipa). Ezeket a helyeket a külföldi vendégek mellett a helyi – főként muszlim – fiatalok is előszeretettel látogatják. Férfiak és nők osztoznak az asztalon, együtt fogyasztják italaikat, folytatják diskurzusukat. Mint minden normális, európai fiatal, nevetnek, beszélgetnek.  Az itteni muszlim nőkről megosztanék egy érdekességet: a háború előtt a bosnyák nők nem hordtak fejkendőt, semmilyen formában. A háború után kezdték el tömegesen viselni, ami állítólag (legalábbis a montenegrói vendéglátónk szerint) azért változott meg, mert a muszlim „egyház” pénzzel dotálja azokat a hölgyeket, akik hordják a vallásos ruhadarabot, gyakorlatilag “fizetést” kapnak érte. 

    Mint minden városban, ahol iszlám vallású emberek élnek, itt, Szarajevóban is megtaláljuk azt a tipikus bazárt, amit bármely közel-keleti országban várunk. Habár az itteni üzletsor és kapható portékák változatossága és száma messze elmarad attól, amit például Isztambulban láttam, azért a hangulat nagyon hasonló. Eltekintve a tömegtől, amely Törökország európai kapuját jellemzi és ami innen hiányzik, a keleti hangulat belengi az óváros kövezett utcáit, egészen törökországi érzés itt sétálni. 1-2 órás kellemes séta keretében bejárható a történelmi belváros, helyi nevén Bascarsija, ami vásárolgatással, fotózással, egy ízletes estebéd elfogyasztásával, teázással, kávézással további 1-2-3 órával megnyújtható. Ajánlom az egyszerűbb büféket, nekem a pljeskavica nagyon ízlett, olcsón adták, frissen sütött pitával, a legfinomabb grillhúsból. Aki a legfinomabb ételeket szeretné enni, egy félreeső utcába menjen be és válassza a legegyszerűbb büfét szemben a modern, elegáns éttermekkel/bárokkal szemben. Eddig még kivétel nélkül jobbat ettem az ilyen helyeken, ráadásul a pénztárcánkat is kíméli, sőt, sokszor még a kiszolgálás is sokkal jobb! Az elmúlt 1,5 évben sokat jártam a Balkánon és a csevapcsicsi, a plejskavica nagy kedvencem lett és eddig még mindig sokkal ízletesebbet adtak a helyiek által látogatott vagy fapadosabb büfékben.

    Szarajevó látnivalói

    Az alábbiakban felsorolt látnivalókat internetes útleírásokban, illetve útikönyvekben találtam. Felsorolva elég soknak tűnik, de mivel egyikre sem érdemes túl hosszú időt szánni, ezért elég gyorsan végig lehet futni rajtuk.

    Az örök láng
    Ez állítólag csupán a délszláv háború idején aludt ki, majd mikor véget ért, újra meggyújtották, ezért ez a szabadság és a túlélés jelképe is. A láng mögötti eszmei tartalom valóban érdekes és becsülendő, de maga a láng fizikai valójában nem különösebben érdekes. Az óváros “kapujában” található, egy ház falába ívelő nyílásban lobog, és még szépnek is mondható, de ha még manuális beállítási lehetőségekkel rendelkező fényképezőgéppel több fotót is készítünk, akkor sem fogunk itt 5 percnél több időt eltölteni.

    Gazi Husrev-beg mecset
    Mecset számomra jöhet minden mennyiségben! Habár Boszniára inkább az új építésű mecsetek jellemzőek, ami szépségben messze elmaradnak a több száz, több ezer éves épületektől, ezek is érdemesek arra, hogy megcsodáljuk őket.

     Szerb ortodox katedrális
    Valóban szép, legalábbis kívülről. Mikor mi ide érkeztünk, már késő volt, be is sötétedett, zárva találtuk. Ami szerintem különösen szép volt, az a kapu, ami vasból volt és gazdagon díszítették. Érdemes megnézni ezt a katedrálist, de itt sem fogunk pár percnél többet eltölteni

    Hidak
    A Szarajevót átszelő Miljacka-folyó felett – amúgy a Dunához szokott budapesti szemének legnagyobb jóindulattal is csak folyócska, de inkább patak – indokolatlanul sok híd ível át, bár azt be kell látni, hogy igencsak tetszetősek, különösen az esti kivilágításban. Sőt, van külön gyaloghíd is, ezt tudnám értékelni a magyar fővárosban is. Mindenki számára javaslom, hogy világosban és sötétedés után is tegyen egy sétát a folyócska mellett, a látványban nem fog csalódni.   

    A “korzó” mellett számos hívogató vendéglátó hely fekszik, melyek – ha valaki elvan teán és nem ragaszkodik az alkoholhoz – kellemes pihenő helyül szolgálhatnak.

    Gyermekekért, akiket a háborúban meggyilkoltak 
    img_20160903_165906.jpgAz emlékmű egy szökőkútból, krómacél bevonatú hengerből és táblákból áll. Azokra a gyerekekre emlékszik, akiket a háború alatt meggyilkoltak. Nagyon durva belegondolni, hogy ezeket a gyereket szándékosan ölték meg. Habár maga az emlékmű kinézetileg nem olyan érdekes, azért elgondolkodtató az, aminek emléket állít.



    Bascarsija 
    Vagy Bazár, ez maga a városmag. Szűkebb értelemben a régi bazárt jelenti, mely az úti leírásunk szerint részben ma is betölti eredeti funkcióját. Ez hatalmas csalódásként ért, gyakorlatilag olyan volt, mint egy haza kínai boltsor, vagy a WestEnd aluljárója.. termékeiben és küllemben egyaránt. Csupán a helyszín volt eredeti, azaz maga az épület, de ennél míg egy budapesti, jobb hastáncruha kellék vagy török üzlet is autentikusabb...

    Sebilj Brunnen kút 
    Hát, ez egy szép kút.. érdemes megnézni, de most minden más korábban, ez sem fog órákat elvenni az életünkből.

    Park Prinčeva étterem 
    img_20160903_193852.jpg

    Sötétedik Szarajevóban. A sok kicsi, fényerőben a többi fénypont közül kiugró, fehér pontok (pl. a képe bal szélén) a minaretek, azaz mecsetek tornyai – ezekből szól az imára hívó müezzin hangja

    Ide eszünk ágában sem volt bemenni, az áraktól már láthatatlanban is megijedtünk (habár meg sem mertük nézni, mennyit fizetnénk itt 1 dl borért, de mivel körülbelül a budapesti Halász Bástyával megegyező panorámája van az étteremnek, az árak is ezt tükrözhetik). Mégis megéri ide fellépcsőzni, ugyanis az étterem mellett, az utcáról is remekül rálátni a városra. Azért döntöttem úgy, hogy ide fel kell jönni, mert így nem kellett kilátó helyet keresgélni, a térkép alapján könnyen idetaláltunk (és mellesleg ingyen volt). A belvárosból 20-30 percbe telik megközelíteni a Park Prinčevát. Nagyrészt meredek, kicsi utcákon, majd a Budai Várhoz hasonlóan kőlépcsőkön vezet az út. 5 percenként meg kellett állni csodálni a kilátást. Mivel éppen naplementekor indultunk neki, minden egyes “szinten” vagy “megállóhelyen” más és más kép tárult elénk, ahogy folyamatosan csökkent a fény és ahogy a város fényeit felkapcsolták, amik a sötétség erősödésével mind jobban látszottak. Ráadásul utunkat felfelé egy darabig a mindenhol visszhangzó müezzin hangja kísérte, szinte minden sarkon áll egy mecset. Azért is érdemes feljönni ide, mert maga az út is érdekes. A kis szűk utcákon turistákkal nem találkoztunk. Sok, igencsak csinos kertet láttunk, szép házakkal, díszkerttel, kovácsoltvas kapuval. Érdekes, hogy a meredekség miatt szinten minden ház udvarára be lehetett látni a gyakorlatilag fölötte futó utcákról. Azt is megfigyeltem, hogy nagyon sok a teraszos épület és a “bosnyák rózsadombon” igencsak kedvelik a mediterrán építkezési stílust.

    Mostar

    Szarajevó mellett Bosznia talán legismertebb városa, hiszen hídja közismert, a tengertől “csak egy ugrásra” fekszik, ezért feltételezésem szerint a Horvátországba (azon belül is Dubrovnikba) érkező turistákat szervezetten hozzák ide, hogy elkölthessék eurójukat, jenjüket, dollárjukat esetleg riáljukat. Igen, elég sokszínű a turistaözön, nem csak európaiakat, hanem távol-keletieket, sőt, közel-keletieket is láttunk bőven (és Szarajevóhóz hasonlatosan fekete ruhás-kendős hölgyek mindenfelé kattintgattak okostelefonjukkal). És azt kell, hogy mondjam, jól teszik, ugyanis Mostar valóban csodás kisváros!

    Szarajevóból körülbelül 2 óra alatt értünk ide, az út nem mellesleg lélegzetelállítóan szép volt! Végig hegyek között vitt utunk, ami meglepően jó minőségű volt (itt talán nem kell stadionokra meg óriásplakátokra spórolni az utak alapanyagát). Ezen a vidéken futnak végig a Dinári-hegységnek a láncai, melyek Szlovéniában indulnak és egészen Albániáig elérnek. A hegyek közel 1000-2000 méteres magasságig törnek fel, az egyébkét jórészt fehér mészkő sziklákat sűrű, zöld növényzet fedi.

    Mostar a Dinári-hegységbe mély völgyet vájó, türkizkék, s igen hideg vízű Neretva-folyó partján fekszik. A Neretva teljes utunkat végig kísérte az Adriáig, ahol egy részben természeti oltalom alatt álló deltában ömlik bele a sós vizű tengerbe. Mikor megérkeztünk Mostar óvárosába, rögtön intettek, hogy itt bizony parkolási díjat kel fizetni (5 euróba került egész napra). Egy tizenhárom éves forma fiú volt az, akinek feladata volt az autósokat parkoló helyükre irányítani (merthogy nem mi választottuk ki, hogy hol szeretnénk megállni). Igen mulatságos volt, ahogy a fiúcska egy kerékpáron haladt előttünk és folyamatosan integetett, hogy kövessük. Igen sajátos módszer, de hát működik.

    Az időjárással nagy szerencsénk volt, nefelejcskék ég, napsütés, 30 fokos meleg. Mostar rászolgált hírnevére, ugyanis valóban nagyon szép, mindenképpen megér egy fél napos kitérőt: 1-2 óra alatt kellemesen körbe lehet sétálni a városkában, a hölgyek kedvükre válogathatnak a magukat kellető színes, csillogó használati tárgyak között a bazársoron (én is beszereztem egy türkiz színű pasmina sálat, 5 euróért szerintem nagyon megéri).

    img_20160904_102351.jpg

    Az autóút Szarajevóból Mostar felé a Neretva mentén vezet. A folyót végig hegyvonulatok övezik

    img_20160904_121539.jpg

    A mostari bazár. Igazi török hangulat, még ha csupán pár utcányi területen fekszik is.  Az üzletsorok végén remek helyi fogásokat kínáló vendéglátó helyeket találunk - ízletes frissen sültek, rendkívül jó áron

    A bazáron végighaladva éppen a híres-neves hídhoz érzünk, bosnyák nevén Stari Most, azaz Öreg híd. A hidat a szerb-bosnyák háború alatt lerombolták, majd nemzetközi összefogással épült ujjá, 2004-re készült el, s a következő évben a világörökség részévé nyilvánították. A turisták örvendeztetésére a helyi fiatal srácok – úgy 16 év körüliek – időnként leugranak a hídról (a vízszinttől mért távolság 23-27 méter), bele a Neretva – igencsak hideg –vizébe. Mindezt nagyon látványosan teszik, legalább 15-20 percet ácsorognak a híd közepén, a korlát tetején, mielőtt a mélybe vetik magukat. És valóban figyelemreméltó 1-1 ilyen ugrás, érdemes megnézni!

    Az Öreg hidat a Neretva-partról (azaz alulról), illetve a szemben lévő másik hídról lehet a legjobban megtekinteni. Mondanom sem kell, hogy a “legjobb kilátó helyért” is pénzt szednek, természetesen eszünk ágában sem volt ezért fizetni. Aki keresgél kicsit, talál magának remek kilátó helyet ingyen is (ahogy mi is tettünk, a szemközti hídról). Magára a hídra igencsak nehézkes a feljutás, annyi turista néz le róla, vagy fényképezkedik. A hídon átkelve folytatódik a bazár, vendéglátóhelyek kínálják a helyi fogásokat, helyi italokat. A híd megcsodálása után érdemes tenni egy kört a városban, már csak azért is, mert így kiérünk a turisták özönéből – érdekes, vagy inkább egyáltalán nem meglepő módon az érdeklődök többsége nem igazán távolodik el az Öreg hídtól, így 5 perc séta után olyan helyi utcák kövein járhatunk, ahol a turisták csak lézengenek. 10-15 percet sétáltunk úgy, hogy senkivel sem találkoztunk és ehhez csupán 100-200 méterre távolságban voltunk a hídtól. Körbejártuk az óvárost, bekukkantottunk a kicsi, szűk utcácskákba, kertekbe. Nagyon szép az óváros, igazi történelmi hangulatot árasztanak a fehér színű kövezett utak, házfalak. Sétánk végén mi is leereszkedünk a Neretva-partjára, ahol sokan fényképeztek, nézték a hídról magukat alávető fiatalokat, belegázoltak a vízbe.

    A sok séta végén pedig mindenkinek javaslom, hogy egyen-igyon valamilyen helyi ételt-italt. A bazársor végén egymást érik az éttermek, kávézók, fagylaltozók. Csakis tradicionális ételt szabad itt enni, ami rendkívül kedvező áron van és nagyon finom! A keleti hangulat biztosított, mindenhol méz-szín fa asztalok és székek, sokszínű és puha szőnyegek, ülőpárnák. Mi pljaskavicát ettünk ajvárral, pitával, zöldségekkel. A nyaralás legfinomabb ebédjét költöttük itt el.

    Kravica-vízesés

    A csodaszép vízesés Bosznia-Hercegovina egyik kiemelt látványossága, mely a Trebižat-folyón található, körülbelül 1-1,5 óra autóútra Mostartól. A sok hegyi szerpentin miatt tart ennyi ideig megtenni a 40 km-nél nem sokkal nagyobb távolságot.

    A folyó vize elég hideg, színe a zöld-türkizkék árnyalataiban látszik, tulajdonképpen egy mini Plitvice. A vízesés oltalom alatt áll, a természetvédelmi területre belépőt kell fizetni - ennek költsége azonban minimális, ha jól emlékszem 2 eurót fizettünk + 1-2 euró parkolása díj. 200%-osan megéri! Körülbelül 10 perces séta vezet le a vízeséshez, néhol meredeken, csúszós kő- és falépcsőkön vezet az út. A folyón kis fahíd vezet át, öltözők, napozóágyak és büfé is található a parton. Sokan iszogatnak, ücsörögnek, nézik, hallgatják a vízesést. Csodaszép. A víz bár elég hideg, ráveszem magam, hogy belemenjek. A vízesés előtt a folyócska kiszélesedik, alig van sodrása, könnyedén tempózok a 25 méteres magasságból leömlő vízfüggöny felé. Hamar át is melegszem az úszástól. Kifejezetten élvezem. Ahogy közeledem, gondolataim elkalandoznak a természet eme remekművén. Bárcsak a világon minden ilyen szép és tiszta lenne! Ahogy elérek a vízesés aljához, ahol több szikla tornyosul, felmászom az egyikre. Sok más fiatal is ugyanezt teszi, főleg fiúk. Büszke vagyok magamra, mert rajtam kívül csupán 2-3 lányt látok. A sziklák közül némelyik 4-5 méter magas, ezeket is megmászom. Leugrani azonban már nincs merszem, inkább lemászom. Megállok a vízesés alatt, felnézek, hajamra száll a vízpermet, egészen elázik. Innen látszik csak igazán a vízesés magassága. A fejem fölött egy legalább 2 méter hosszú növény lóg le, mely gyökereivel a sziklába kapaszkodik.  Hallgatom a víz robaját, ahogy szétporlik a sziklákon, érzem a vízpára illatát a levegőben, a bőrömön a víz selymességét és ízét a számban. Minden érzékemet eltölti a vízesés szépsége. Szinte transzba kerülök, gondolataimba mélyedek. Furcsa érzések rohannak meg. A természet hatalmassága és szépsége, ereje csodálattal tölt el. Az időérzékem is elveszett, nem tudom megmondani, hogy mennyi időt töltöttem el itt. Talán fél, talán 1 órát. De ez most nem számít. Néha az embernek szüksége van arra, hogy gondolataiba mélyedjen. Számomra a természet a tökéletes helyszín erre. Ahogy kiúszom a partra, úgy érzem, hogy ebbe a világba is visszatérek, megérkezem a jelenbe. Az emberek beszédének zümmögése behatol a fülembe. A látomásnak vége, irány az autó és irány Horvátország, majd Montenegro.

    Nagyon pozitív érzésekkel hagyom el Boszniát, nagyon lenyűgözött, szeretnék ide visszatérni, még jobban felfedezni szépségeit.

     dscn2372.JPG

    Kravica-vízesés. A víz hideg, de hamar megszokható és rendkívül tiszta, megéri elúszni a vízesés aljáig, ahol közvetlen közelről hallhatjuk a lezúduló víz robaját és érezhetjük a szálló vízpermetet a bőrünkön. Ha süt a nap, szivárvány ível a vízesés felett

    Források

    CIA - The Word Factbook - https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/bk.html

    http://mult-kor.hu/20120406_husz_eve_kezdodott_a_boszniai_haboru

    http://sebok1.adatbank.transindex.ro/legbelso.php?nev=KozEu

    http://www.worldatlas.com/webimage/countrys/europe/ba.htm

    https://www.britannica.com/place/Bosnia-and-Herzegovina

     

    Magyarországon élő muszlimok és szokásaik

    Napló egy muszlim hitű magyar nő vezette budapesti sétáról

    islamic-art-87370.jpg

    Az elmúlt egy év során – leginkább a menekült kérdés miatt – a hírekben ismét előtérbe kerültek a muszlimok, a muszlim világ és ezzel összefüggésben a terrorizmus, az elnyomott muszlim nők kérdése. A nyugati emberek (értsd: Európa, Észak-Amerika) fejében a muszlim vallásról, a muszlim világról igen negatív kép alakult ki, leginkább a sajtónak köszönhetően. Egyenlőségjelet teszünk a muszlim, a terrorista és arab szavak közé. A nyugati emberek nem sokat tudnak erről a kultúráról, s hajlamosak elhinni, amit a televízióban, a rádióban hallanak, amit újságokban és az interneten olvasnak. De tényleg minden muszlim ember terrorista, gonosz ember? És tényleg elnyomják a nőket? Valójában vajmi keveset tudunk róluk, s a fejünkben nagyon mélyen el van ültetve az irántuk érzett ellenszenv.

    Amit BUPAP áltat szervezett városi "Köztünk élő muszlimok” elnevezésű sétán tapasztaltam és hallottam, eléggé megváltoztatta a véleményemet a muszlimokról és azt hiszem, hogy még inkább felkeltette az iránti vágyamat, hogy ellátogassak egy muszlim hitű országba.

     Muszlimok a Kárpát-medencében

    Bizony elég régre nyúlik vissza a muszlimok jelenléte a Kárpát-medencében, egészen a Honfoglalás időszakáig. Történelmi jelenlétüket egy városunk neve őrzi, ami pedig két népcsoportról kapta nevét: a hajdúkról és egy bolgár-török, muszlim vallású népről, a böszörményekről. Azt hiszem, hogy ez alapján már könnyű kitalálni, hogy Hajdúböszörmény az a bizonyos város. A böszörmények a honfoglalókkal érkeztek a Kárpát-medencébe, de a tatárjás idején kipusztultak.

    Másik fontos történelmi bizonyíték jelenlétükre II. András híres rendelkezése, az 1222-ben kiadott Aranybulla – mely talán a könnyen megjegyezhető dátum révén maradt meg leginkább középiskolai történelem órákon tanultak közül a fejünkben – mely nemcsak a zsidókra, de a muszlim emberekre vonatkozó szabályokat (leginkább korlátozásokat) is tartalmazott. Ez leginkább a kereskedelmet érintette, amitől egy az egyben eltiltották a zsidókat és muszlimokat is.

    Ma – kísérőnk, Anna elmondása szerint – körülbelül 30 ezer muszlim vallású ember él Magyarországon. Mikor utánanéztem a Központi Statisztikai Hivatal 2011-ben végzett népszámlálási adati között, meghökkenve tapasztaltam, hogy a hivatalos statisztikák szerint ugyanez a szám 5 579 főre tehető. Kísérőnk által mondott népességből körülbelül 10% az áttért magyar nemzetiségű és anyanyelvű ember, kétharmad részben nők. Ez is ütközik a hivatalos adatokkal, ugyanis közel másfélszer annyi férfi vallja magát muszlimnak, mint nő. Sétánk vezetője is saját elhatározásából követi ezt a vallást. Elmondja, hogy ahogy ő sem, az áttért magyar nők többsége sem férjük kedvéért lett muszlim, hanem éppen megfordítva: a vallás átvétele révén találtak maguknak muszlim férjet (a nemek ismerkedése is nagyon érdekes a muszlim világban, erről később lesz szó). A kérdésünkre, hogy vajon miért inkább a nők térnek át másik vallásra, Anna azt a választ adta, hogy „a nők sokkal spirituálisabbak, nyitottabbak… ezekre a sétákra is jóval több nő jelentkezik, mint férfi” - s valóban, jelen sétán is a "gyengébbik" nem képviseltette magát nagyobb részben.  

     A muszlim vallásról

    Mindjárt egy érdekességgel kezdem: a muszlim/iszlám szó helyettesítésére nem használható a muzulmán vagy mohamedán kifejezés, mert ezek a szavak jelentése nem egyenlő a muszlimmal/iszlámmal: előbbi a „muszlim” szó ragozása perzsa többesszámmal, utóbbi Mohamed követőjét jelenti. Tehát a mohamedán/muzulmán kifejezések az iszlám egyfajta szűkítései, ezért annak nem megfelelő alternatívái. Használatuk a keresztény szó pápista szóval történő helyettesítésével egyenértékű.

    A muszlim kultúra alapjait tartalmazó szentkönyv, a Korán óarab nyelven íródott, s a hithű muszlim emberek eredetiben kell, hogy olvassák. A muszlim világ szerint a könyv fordításai csupán a Korán értelmezései, nem egyenlők azzal, ezért minden muszlim hitű embernek meg kell tanulnia a nyelvet olyan szinten, hogy értse és olvashassa a Koránt (hozzáteszem: a muszlim világ többsége nem arab nyelven beszél, de erről majd később lesz szó). A Koránt még kiegészíti az úgynevezett „szunna”, mely Mohamed próféta gondolatait és tanításait tartalmazza. Ez a 2 könyv az alapja a muszlim világ működésének. Konkrétan és egyértelműen meghatározott tételei a világon minden muszlim országban ugyanazt jelentik, s ugyanúgy betartják őket (például napi ötször ima Mekka felé, ramadan böjt), viszont nyitottan hagyott kérdéseit államról államra máshogy értelmezik, sőt, egyes vallástudósok is mást mondanak 1-1 konkrét eset kapcsán. Például: a ramadan betartása alól felmentést kap az, aki utazik. Ez egyértelmű rendelkezés, azonban az utazás fogalmának meghatározása már egyedi, országonként, akár személyenként is más lehet. Fontos tudni még a muszlim vallásról, hogy értelmezése hozzáértéshez és alkalmassághoz kötött: csak olyan ember nyilatkozhat állításai/tételei kapcsán, vagy dönthet egy konkrét esetben, aki megfelelően képzett (vallástudós), illetve akit adott közösség elfogad/vallási vezető (imám). A muszlim vallásnak nincsenek a kereszténység értelmezése szerinti  vezetői, nincs egy legfőbb vezető (mint a katolikus vallás esetén a pápa), aki országra való tekintet nélkül vezeti az egyházat. A muszlim vallásnak is vannak felekezetei, két legnagyobb ága a síita és a szunnita. A világ muszlim országainak többségében a szunnita vallást követik. Síita többséget találunk például Iránban, Irakban és Azerbajdzsánban. A legfőbb különbség a két ágazat között, hogy míg a síiták szerint az imámoknak isteni felmenőik vannak, tehát erre a tisztre születni kell (ők Mohamed prófétáig vezetik vissza családfájukat), míg a szunnitáknál a vallási vezetőt kizárólag alkalmasság, hozzáértés és a közösség elfogadása alapján jelölik ki.

    Az iszlám alap tanítása, hogy az ember istennek (arabul Allah) aláveti magát, maga a szó is ezt jelenti, a muszlim ember pedig, akiben ez az alávetettség megtalálható. Egy érdekesség, hogy az arab mássalhangzós írást alkalmaz, tehát ugyan az a betűkombináció is többféle jelentéssel bír. Például az „iszlám és szálem szavakban ugyan azok a mássalhangzók találhatóak. A szálem arabul békét jelent. Salaam-Alaikum kifejezés szó szerinti jelentése „Békességet neked”.

    bible-tora-kroan-.jpg

    Az iszlám alapkönyve, a Korán, elismeri a többi szent könyvet is (Tóra, Biblia), s a muszlimok szerint Gábriel angyal hozta le és adta át Mohamednek.

    Muszlim hitű embernek kötelező a napi ötszöri ima és az ezt megelőző rituális fürdés – az erre szolgáló fürdőhelyeket minden mecset előtt megtaláljuk. Vezetőnk megjegyzi, hogy mióta muszlima lett és ezért napi ötször tisztálkodik, telente nem betegszik meg. Az imára nincs egy meghatározott időpont, hanem helyette intervallumok vannak megadva, amik számítása a nap felkeltéhez van igazítva. Ennek számon tartására a mecsetben – ma már – digitális óra van elhelyezve, mely mutatja az intervallum határait.

    Korábban említettem, hogy a legnépesebb muszlim vallású országokban az emberek nem arabul beszélnek. Ennek ellenére a témában kevésbé jártasok hajlamosak azt hinni, hogy a muszlim hit egyenlő az arab világgal, s ezen országok adják a muszlim követők döntő többségét. A valóság azonban egészen más, ugyanis (2010-es adatok szerint) a világ 5 legnagyobb muszlim lakosságú állama közül 4 Belső- és Délkelet-Ázsiában, míg 1 Afrikában található. Sorrendben a következő országokról van szó:

    muszlimok_szama_aranya.JPGHabár Indiában és Nigériában nem alkotnak többséget a muszlimok, mégis a népesség számát tekintve megelőznek sok muszlim többségű államot.

    A 24 legnagyobb muszlim népességű ország közül az ott élők 100%-a a vallás követője...

    • … [Délközép/Belső-Ázsia] Iránban, Afganisztánban,
    • … [Nyugat-Ázsia és a Közel-Kelet] Szaúd-Arábiában,
    • … [Afrika] Marokkóban, Szomáliában,

    illetve 90% vagy afölött

    • … [Délközép/Belső-Ázsia] Pakisztánban, Bangladeshben, Üzbegisztánban,
    • … [Nyugat-Ázsia és a Közel-Kelet] Törökországban, Irakban, Jemenben, Szíriában,
    • … [Afrika] Egyiptomban, Algériában, Szudánban és Nigerben.

    A fentiekben azért bontottam le az országokat kontinens részek szerint, mert így jól látszik, hogy a legnagyobb népességű muszlim (többségű) államok között egyaránt találunk közel-keleti és közép-ázsiai, nem arab nyelvű államokat is. Ezzel kapcsolatban szintén általános tévhit, hogy Irán – az egykori Perzsia – arab ország lenne: a perzsák önálló népcsoport - a szó egyébkén lovast jelent – és az azeriekkel rokonok. Nyelvük a perzsa, azaz a fárszi, ami egyébként az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik.

    A következő térkép az iszlám mai elterjedését szemléltetni a 2 két felekezet szerint. Ami ezen a térképen leginkább szembeötlő – legalábbis nyugati szemlélő számára –, hogy bizony Európában is találunk muszlim országot, mindjárt hármat is: Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Albániát. Az említettek közül az első két államban volt szerencsém megfordulni az elmúlt fél évben, így bátran állíthatom, hogy békés országokról van szó, ahol számos szép mecsetet látni, nagy arányban élnek az iszlám előírása szerint, fejüket kendővel befedő nők.
    islam_by_country_felirattal_2.jpg

    Iszlám országok felekezeti megoszlás szerint
    zöld=szunnita, lila=sííta
    Forrás: Wikipedia

    A séta

     

    Sétánk útvonala: Gárdonyi tér – Bercsényi út – Váli út – Fehérvári út – Bártfai utca, Budapest Mecset

    Sétánk során olyan útvonalat követtünk, mely az iszlámhoz kapcsolódó helyszíneket érint.

    Kezdésként Budapest első lakásmecsetét látogattuk meg, melybe a Mészöly utca felől lehet felmenni, lépcsőn. Mivel már többször jártam mecsetben, van összehasonlítási alapom. A lakásmecset egyébként annyit jelent, hogy egy átlagos lakás belseje van átalakítva: vörös színű, mintás szőnyeggel fedett padló, díszes párnák, arab írásos és magyar nyelvű könyvek, ima idejét jelző óra, a bejáratnál cipők tartására szolgáló polcok, illetve egy kis emelvény mikrofonnal és a hozzá vezető mini lépcsősor. 

    Hazánk első lakásmecsete (Mészöly utca, Bartók Béla útról nyílik)

    Bár részünkre voltak kikészítve székek, többen – muszlim szokás szerint – a szőnyegre ültünk le. Sétánk vezetője teával és datolyával kínált bennünket. Utóbbit egyébként a muszlimok terjesztették el a világon ott, ahova eljutottak és tették népszerűvé, sőt, a Korán többször is említi a datolyapálmát és gyümölcsét is. A datolyapálma Mezopotámia területéről származik, s az Arab-félsziget, Irak és Észak-Afrika egyik legkedveltebb gyümölcse volt (forrás: iszlam.hu).

    Miközben isszuk a teát és esszük a datolyát, vezetőnk mesélni kezd az iszlámról: hiszen ő maga is áttért, egyébként magyar anyanyelvű, itt született magyar ember. Áttérése révén talált magának muszlim férjet – természetesen rögtön feltesszük neki a kérdést: miként ismerkednek a Korán szigorú szabályai szerint élők? Nos, nagyon érdekes volt, amit Anna elmesélt nekünk: azt kell, hogy mondjam, vannak előnyei is a mi ismerkedési módunkkal szemben (habár én magam inkább továbbra is a nyugati változatra szavazok). Az iszlám vallású emberek ajánlás útján találnak egymásra, mégpedig úgy, hogy egy házaspár tagjai adott nem tagjait ismerik például a mecseti gyülekezetből, így egymáson keresztül ajánlják a párkeresőket egymásnak. „Nem egy rossz vacsoratéma” – ahogy Anna mondta. Mikor a mecsetben a két nem külön-külön imádkozik és gyűlik össze, megismerik egymást, beszélgetnek, mivel a mecset az iszlám világban a szocializáció fő helyszíne. (Ezt egyébként mi is tapasztaltunk később, a Budapest Mecsetben, ahol sok gyerek futkosott miközben édesanyjuk beszélgetett). Ilyen módon ismeretség alapján a férj férfit, a feleség nőt ajánlj, így ismertetik össze a párkeresőket egymással, akik például egy kávézóban találkoznak és megbeszélik a jövőről alkotott fő elképzeléseiket (Anna elmondja, hogy a magyarországi muszlimok sokszor az Allee-ban, egy kávézóban találkoznak). Számomra kicsit olyannak tűnt ez, mintha egy társkeresőn „előszűrnénk” a jelöltet: akar-e gyereket és mikor, a férfi enged-e/akarja-e, hogy a nő dolgozzon, dohányzik-e stb. Ezek után ha mindkét fél szimpatikusnak és megfelelőnek tartja a másikat, akkor házasságot kötnek, ami az iszlám világban inkább egy szerződés, s egészen másként működik, mint nálunk. A házasság megkötése után kezdődik el a testi együttlét is a két ember között: ekkor fogják meg egymás kezét, csókolják meg egymást és létesítenek szexuális kapcsolatot. Országonként eltérő, hogy nyilvánosság előtt megérinthetik-e egymást. A tiltás oka egyébként egészen más, mint amire elsőre gondolnánk: a muszlim ember házon kívül, a közösségben szuverén ember, nem valakihez tartózó. Egyébként a muszlimoknál íratlan szabály, hogy ajánlási időszakban már nem illik mást ajánlani egyik fél részére sem. 

    ramadan-in-madinah.jpg

    Ramadan böjt Mekkában. Forrás: http://mekka-medina.nl

    Az iszlám vallású emberek életükben háromszor válhatnak el, ami viszont sokkal egyszerűbb, mint a nyugati világban, csak mindkét félnek ki kell mondania, hogy „elválok tőled”. Ezt mind a férfia, min a nő megteheti ugyanolyan joggal. 

    Mielőtt tovább indulunk, még körbenézünk a lakásmecsetben. Itt a nők imahelye egy, a férfiak imahelye fölött létrehozott galérián található. Ide – elvileg – férfiember nem léphet be. Azonban alighogy felérek a lépcsőn, a sarokban megpillantok egy alvó, sötét bőrű férfit. Vicces látvány annak tekintetében amit az előbb hallottunk, többen nők össze is kuncogunk  – úgy látszik Magyarországon nem olyan szigorúak a szabályok. 

    Az Alle felé indulunk, közben 2 helyen állunk meg: egy helal gyrososnál (helal = bizonyos szabályok szerint vágott hús), illetve egy szír élelmiszerboltban (a 6-os villamos utolsó előtti megállójával szemben, a Karinthy Frigyes úton található). Érdekesség, hogy a zsidó szabályok szerint elkészített kósher hús egyezik az iszlám előírásaival. Az említett szír boltban sok érdekességet kapni, pl. nagy mennyiségű csicseriborsó krémet, helal húst, különböző konzerveket, édességeket, fűszereket, 0%-os sört... úgy tűnik, azért próbálkoznak a szabályok betartásával mégiscsak olyasmiket fogyasztani, ami hasonlít a tiltott ételre.. azaz, jelen esetben, italra. 

    Budapest Mecset (nők imahelye)

    Sétánk végső állomása a Budapest Mecset, ami a Fehérvári úton található, kívülről irodaház külsejű tégla épület, nagy ablakokkal. Belülről igazán szép, mecsetnek berendezett épület. Az imahelyek az emeleten vannak, a rituális fürdésre is alkalmas mosdók pedig a földszinten. Feliratok arab betűvel, angol és magyar nyelven egyaránt megtalálhatóak. Nagyon kellemes hangulatú, napsütötte helyiség a vörös szőnyeggel borított imahely, ahol térben a férfiak és nők helye nincs elválasztva, csupán külön bejárat nyílik az U alakú helyiségben. Mikor megérkezünk, Sulok Zoltán teológus, közgazdász (aki muszlim hitű is egyben) tart nekünk előadást az iszlámról. Ez után magyar, az iszlámra áttért, nagyon is lelkes hölgyek beszélnek nekünk a fátyolról, a fátyol viseléséről, be is mutatják a különböző viseleteket, amiket fel is próbálhattunk. 

    Muszlim női viseletek típusait a következő raj szemlélteti:
    islam_noi_viseletek.png 

    A hidzsáb jelöli tulajdonképpen azt a kendőt, "takarót" (ez a szó jelentése is) mellyel  a nők a muszlim világban nyilvánosság előtt a fejüket, hajukat elfedik.

    A dupatta a pakisztáni és indiai nők viselete.Tulajdonképpen egy egyszerű vagy gazdagon díszített, téglalap alakú anyagdarab, mely a ruha fontos kiegészítője. 

    Az abaja egy egy darabban lévő, egész testet fedő fekete köpeny, melyet főként az Arab-félszigeten hordanak. 

    A csadort Iránban hordják, mely egy kör alakú, ujjkivágás nélküli anyagdarab. Ezt a nők fogukkal, kezükkel fogják össze, ha  nyilvános helyen tartózkodnak. 

    A nikáb az egész testet és arcot fedő ruhadarab, mely csak a szemeket hagyja szabadon. 

    A burkát Afganisztánban hordják, mely a teljes testet takaró, egy darabban lévő köpeny, s a szem előtt rácsos anyag "véd a kíváncsi tekintetek elől".

    Érdekességképpen ide kattintva megosztok egy viedót, mely az iráni öltözködés elmúlt 100 év során történt változását mutatja be egy perzsa modell segítségével.

     Zárszó

    Nagyon érdekes és élvezetes volt a BUPAP szervezte séta, sok újat tudtunk meg a muszlim szokásokról és az iszlámról, ráadásul a Hidzsáb Napja alkalmából a séta ingyenes volt (egyébként 3000 forintba került volna). Tanulságként azt vontam el, hogy semmi elől sem szabad elzárkózni és mielőtt ítéletet/véleményt mondunk valamiről, érdemes saját magunknak is tapasztalni vagy informálódni adott dologról, nem szabad feltétel nélkül elhinni más fórumok – ez esetben a média – információit. Nagyon szomorú számomra, hogy  a magyar társadalom vajmi keveset tud erről a világról, de még elkeserítőbb, hogy nem is érdekli, hanem a tévében hallottakat gondolkodás nélkül elfogadja. Pedig a muszlim emberek sem születnek terroristának, ők is ugyanolyan emberek, mint mi, ők is apák, anyák, férjek és feleségek. Világuk és felfogásmódjuk nagyon különbözik a mienkétől, de ezért nem kell őket elítélni, inkább érdemes megismerni! Utazni ezért jó és érdemes, mert kitárul előttünk a világ és ha hazajövünk, egészen más megvilágításban látjuk majd a dolgokat. Én isztambuli kiruccanásom során csupa jót tapasztaltam, kedves emberekkel találkoztam,  fantasztikusan gazdag történelmet és kultúrát találtam. Ami viszont nem tetszett, hogy a fehér európai ember nem tiszteli a fogadó ország kultúráját, a nők mini szoknyában flangálnak az utcán, Egyiptomban bikiniben jelennek meg a szálloda recepcióján (holott kifejezetten kérték, hogy ezt ne tegyék). Érdemes ezeken a dolgokon elgondolkozni, utána nézni a híreknek, mielőtt elhisszük őket, utazni, esetleg utazók blogját olvasni, minél többet informálódni. Ha jobban ismernénk a világot, jobban meg is értenénk, nem lenne annyi gyűlölet az emberekben, így mindannyiunk életes is jobb lenne. 

     Záráskén pedig megosztanék egy általam nagyon kedvelt zenét Armen Kusikian-tól. 

     

    Források és ajánlott oldalak

    • iszlam.com - ételek - datolyapálma
    • wikipedia - legnagyobb népességű muszlim országok
    • BUPAP (séták szervezője): http://www.bupap.hu/hu/
    • KSH - Népszámlálási adatok a vallási megoszlásról

    A Côte d'Azur "fővárosai": Nizza és Monaco

    N i z z a - téli tavasz és virágillat 2. rész

    Az 1. cikk itt olvasható

    monaco_146_but.jpg

     Port de Monaco

     

    Első napunk Nizzában

    Nem keltünk korán. Kényelmesen, kialudva. Egy érdekesség a szállásunkkal kapcsolatban: a WC felé nyíló ajtó után kb. 1 négyzetméteres „folyosó” a szabad levegőn volt, ablak nélkül, gyakorlatilag csak egy nádfüggöny takarta el a rácsot. És ami a legmeglepőbb: január végén, éjszaka ezen a közlekedőn áthaladva egyáltalán nem fáztam. Leírhatatlan érzés.

    Felkelés után fogtuk magunkat és elindultunk felfedezni a környéket – most már világosban. Igencsak éhesek voltunk, így első célunk egy pékség – franciául boulangerie – megtalálása. Alig 5-10 perc sétálás után rá is akadtunk egyre, ami az itt töltött 3 napon kedvenc reggeliző helyünk volt. 1 db sima croissant 1 euróba került, a baguette-ek ára szintén 1 euró körül mozgott. A legtöbb ízesített pékáru – amiben egyébként csak úgy lehet tobzódni Franciaországban – 1,5-2,5 euró között van. Sós, édes, csokis és gyümölcsös, pizzaszelet, óriás habcsók, minden, ami szem-szájnak ingere, az itt kapható. És kell is kóstolni, mert isteni finom minden! Hiába, a franciák tudják, mitől döglik a légy. A croissont például biztosan vajjal készül, ettől lesz olyan ízletes.

    A következő cél a reggeli kávé megszerzése volt. Egy kis keresgélés után találtunk is egy pékséget, ahol elvitelre adták a reggeli ébresztő italt. Egy hosszú kávéért fizettünk 1,5 eurót. Hát, mit mondjak, nem a papírpoharas verziót kellett volna választani, nem volt valami felemelő élmény.. viszont cserébe a híres – még turistaözön-mentes állapotban lévő angol sétány egy padján költhettük el reggelinket, a frissen sült vajas croissont-ot, 1 csokis süteményt és a kávét. Igazán pazar napkezdés!

    A part felé menet belebotlottunk a helyi piacba, amit az útikönyvek is javasolnak és a Cours Saleya utcán található. Ez egy klasszikus zöldség- és gyümölcspiac, olyasmi, mint nálunk. Árulnak még sajtokat, halat, aszalt gyümölcsöket is. Ami útikönyvünk szerint hétfő kivételével minden nap 7-13 árig nyitva van, ami valóban így is volt. Érdemes felkeresni a piacot, még akkor is, ha csak nézelődünk. Nagyrészt ugyan azokkal a zöldségekkel és gyümölcsökkel találkozhatunk, mint itthon, de van itt 1-2 különlegesség is. Mi például láttunk „Buddha keze” citromot is.

    nizza_1_21_but.jpg

    nizza_1_26_but.jpg

     

     

     

     

     

     

    nizza_1_27_but.jpg

    a legkülönbözőbb citrusgyümölcsök és Buddha-keze citrom a piacon

    nizza_1_29_but.jpg

    helyi zöldség- és gyümölcspiac

    Reggelizés és piacozás után elindultunk megmászni Château de Nice-t vagy Parc du Château-t, ami egy kicsi domb tetején található. Az egykori várba (ami ma már tulajdonképpen egy rom) több út is vezet fel, a turisták többsége az angol sétány felől közelíti meg, ahol meredek lépcső és lift is felvisz. Szerintem sokkal érdekesebb, de annál több élményt adó, hosszabb úton felmenni, végtére is az utat is élvezni akarjuk. Mi az óváros felől indultunk el, a Rue Rosetti éppen a domb felé tart. Néhányszor lépcsőzni kell, de hosszú és egyenes, lankás utcácskákon lehet az út nagy részét megtenni.

    nizza_1_52_but.jpg

    nizza_1_56_but.jpg

    lankás út vezet fel a Château de Nice-re

    Ami az öltözetet illeti, utazáskor érdemes rétegesen öltözködni, készülni hidegre és melegre is. Én farmerben, sportcipőben mentem, felülre rövid ujjú -  derekat takaró – pólót, egy vékony és egy tavaszi kabátnak is beillő extra vastag pulcsit húztam. Dél körül mentünk fel a "várba", 15-16 fok lehetett,  felfelé haladva ki is melegedtem, így még a vastag pulcsit is levettem. Az ég fátyolfelhős volt, időnként a nap erősebben is sütött, összességében nagyon kellemes volt az időjárás. A nap ki-ki sütött és melegítette bőrünket, vijjogtak a mindenhol megjelenő sirályok, gyönyörű zöld növényzet keretezte az utcákat, narancsvirág illat édesítette a levegőt, könnyű szél borzolta hajunkat. És ahogy haladtunk felfelé, hamarosan megláttuk a végtelennek tetsző kék, napfénytől szikrázó Földközi-tengert és a félhold alakú, híres nizzai öblöt, az Angyalok-öblét – egyébként a Nizza-Genova-Pisa közötti tengerpart és Korzika szigete határolta tengerrész a Ligúr-tenger (mely a Földközi-tenger úgynevezett melléktengere). Felemelő érzés volt élvezni a nap sugarait pucér bőrünkön, a tenger felől fújó szellőt, és csak révedni a tenger felé. Úgy éreztem magamat, mint itthon májusban, a hőmérséklet és az időjárás is éppen olyan volt. Körülbelül 1 óráig tartott, még felértünk, de közben többször is megálltunk, bámészkodtunk, fényképeztünk (egyébként 15 perc is elég lett volna). Útközben megtaláltuk a különböző turizmussal foglalkozó oldalakon ajánlott mesterséges vízesést. Innen gyönyörű kilátást nyílt Nizza óvárosára: téglaszín tetők rengetegét és a hegyoldal lábánál elterülő várost láthattuk. A domb tetején csinos kerteket alakítottak ki, a növényzet mindenhol rendezett. Itt találjuk meg az egykori vár romjait is – bár nem túl szép látvány, mivel még feltárás alatt van a terület, ezért fekete nejlonokkal van letakarva.  A dombtető egy mini plató, körbe lehet sétálni és különböző irányokban eltekintve látszik egész Nizza. Csodás kilátás nyílik nem csak a városra, a tengerre, de a kikötő irányába is. Aki akar, egy kávét is elfogyaszthat itt, ugyanis egy kis vendéglátó hely található a kövezett kilátóhely mellett (ahol nyilvános, fizetős mosdó is van - ez fontos információ!).

     

     Hamarosan lebaktatunk a kikötő irányába, ahol pazar jachtok és vitorlások ringanak a tengerben. A kikötőt móló keretezi, erre ki lehet sétálni. Mikor megérkeztünk, éppen akkor kötött ki a menetrend szerinti komp, ami Nizzából közlekedik Korzika és Szardínia szigetére. A komp kikötését végignéztem, számomra nagyon érdekes volt, ugyanis nem orral előre úszott be az öbölbe, hanem előbb megfordult és betolatott. nizza_1_107_-but.jpgHabár óceánjárót még sosem láttam, ez a hajó igen nagy volt és az én szememben beillet óceánt átszelő méretűnek is, több szintjével és sokméteres magasságával;  és csak úgy pöfögte ki magából a fekete  füstöt. Azon gondolkoztam, hogy vajon hány liter üzemanyagot fogyaszthat egyetlen útja során, mikor sok-sok autót szállít gyomrából az európai kontinens és a francia, illetve az olasz sziget között. Az áraknak egyébként könnyű utánanézni, a cég honlapján ugyanolyan könnyedséggel választhatóak ki a szolgáltatások, mint egy repülőjegy foglaláskor. 2 főre átlagos kabinban, autóval, oda-vissza, étel nélkül 234 euró ~ 72,5 ezer forintnak felel meg. Legolcsóbb repjegy Nizza - Figari Sud Corse (Korzika) 48 ezer forint/fő (áprilisban).

    Közben lehűlt a levegő és az eső is szemeregni kezdett, befelhősödött, fáztunk és éhesek voltunk, visszasétáltunk hát a szállásunkra. Vettünk camembert sajtot, zöldséget, baguette-et és megebédeltünk, pihentünk kicsit. 1-2 óra múlva, mikor az eső is eláll, s a nap is kisütött, újult erővel indultunk neki a város más részei felfedezésének. Most nem az óváros, hanem a modern városrész felé vettük az irányt, ahol Nizza egyetlen villamosvonala is jár. Körülbelül minden 5 percben végigsuhan egy szerelvény.

    Itt nagy, nyílt területre értünk ki, több park is található erre egymás mellett, csinosan elrendezve, játszótérrel, padokkal, turista információs irodával és az elmaradhatatlan szökőkúttal. Nagyon kellemes volt fürödni  a kisütő nap fényében, élvezni a felmelegedő levegőt, elszórakozni a parkban. Itt egyébként nyilvános mosdó is található, amiből nem sokat találtunk a városban. Folytattuk a sétát a város belseje felé, a széles sugárút mentén, ahol sok – elsősorban divat – üzlet található. És egy képregénybolt. Aki szereti a képregényeket, mangákat (japán képregény), videó játékokat, plakátokat, fantasy filmeket és mindent, ami csak ehhez kapcsolódik, az itt tobzódhat kedvenc történeteiben, minden formában. Kapható itt képregény, a hősök figurái, ruhák, eszközök, minden, amit csak el lehet adni. Ugyanis Franciaország a képregényhősök mekkája, a franciák imádják ezt a műfajt. Mi is élvezkedtünk, nézelődtünk, olvasgattunk, fényképeztünk és ámultunk-bámultunk. Odavoltam a gyönyörűségtől, mikor felfedeztem a mini Son Goku és társait ábrázoló (Zseniális Teknős, Krilin, Ifjú Sátán) figurákat, a Csillagok Háborújából ismert gyalogsági rohamosztagos mérethű sisakját, C-3PO, Darth Vader, R2-D2 mini mását, és Harry Potter pálcáit, az Aranycikeszt és a Trimágus Kupát. Csakis vékonyka pénztárcám kímélt meg attól, hogy mohón bevásároljak. Az eladók pedig kedves, mosolygós srácok, nem kérdezősködnek, hogy mit akarunk itt, senki nem szól egy szót sem, mikor már 10 perce fotózom ugyanazokat a figurákat és mikor fél óra után távoztunk, illedelmesen köszönnek.

    A délután és este további részét sétálgatással töltöttük, elvegyültünk a helyi forgatagban. Szombat este volt,  kellemes hőmérséklet, turisták és helyiek egyaránt a szabadban töltötték az idejüket. Ezért jó a nizzai éghajlat, sosincs igazán hideg vagy csak nagyon ritkán, így az emberek szabadidejük nagy részét szabadtéren töltik, még januárban is ki lehet ülni meginni egy pohár jó, francia bort. Talán innen ered, hogy az itteni lakosság sokkal vidámabb, mosolygósabb, kedvesebb, mint a magyarok. Sajnos ez a helyzet. Azonkívül francia viszonylatban is meglepett ez a kedvesség. Mindenhol igyekeztem azt a pár francia szót használni, amit tudok, de hamar felismerték, hogy nem beszélem a nyelvet. Ekkor automatikusan átváltottak angolra, még a bolti eladó is beszélte! Hát ez meglepett, még annak ellenére is, hogy Nizza turistaparadicsom. Párizs is az, ott mégis udvariatlanok az emberek, egyáltalán nem kedvesek és meg sem próbálnak  angolul segíteni. Habár szállásadónk panaszkodott, hogy nem jön ki a franciákkal, akik viselkedése szerinte „rude”. Nos, gondolom, hogy aki már itt is él, nem csak idelátogat, más kategóriába esik. Mi nagyon pozitív csalódást és sok jó tapasztalatot szereztünk Franciaország déli részén.

     

    1_nap_5_but.jpg

    1_nap_3_but.jpg

     


    Monaco és Monte-Carlo

    monaco_12_but.jpg

    Még indulás előtt, Magyarországon utánakerestem minden információnak, ami csak az interneten hozzáférhető, többek között tagja vagyok több facebook csoportnak is, ahol sokan osztják meg gyakorlati tapasztalataikat. A 20 kilométerre fekvő Monacoba a legegyszerűbben és legolcsóbban a helyközi  100-as busszal lehet eljutni, közel 40 perc alatt. Nemcsak Nizzában, hanem a közelében fekvő települések között is a Lignes d'Azur, a Provence-Alpes-Côte d’Azur francia régió busztársasága indít járatokat, méghozzá helyi tarifán. Egy jegy egységesen 1,5 euró, tehát oda-vissza fejenként 3 euró. A sofőrtől lehet megvenni a jegyet. Viszonyításképpen, a helyi vasúton utazva (TER) ugyan ezt a távolságot 3,9 euróba kerül megtenni fejenként, egy irányba. A befizetős utakat nem is merem emlegetni, ezek alsó hangon 20-30 euróba kerülnek. Nyilván fantasztikus guide személyzetet biztosítanak, aki ezért az árért terelgeti az embereket, mint valami nyájat, megmondja, hogy mit és mennyi ideig nézzél meg, illetve mikor indulj és érkezz vissza (voltam már ilyenen, soha többet!).

    A 100-as busz egyébként 20-30 percenként jár, szóval ha nem is lövünk be magunknak egy konkrét időpontot, akkor sem kell sokat várnunk és addig is kényelmesen el lehet nézelődni a kikötőben. A busz a kikötővel szembeni templom elől indul (Le Port megálló/végállomás) és kicsit becsapós, mert a busz orra nem Monaco felé néz, hanem a másik irányba. Nem kell azonban megijedni, később megfordul és végig a parti úton halad, így lehet bámészkodni és ámuldozni a csodásan kék tenger és a sziklás tengerpart szépségét.

     Monaco nem egyenlő Monte-Carloval és Monte-Carlo nem önálló ország. Monaco egy úgynevezett városállam, a világ 2. legkisebb országa, melynek részét képezi Monte-Carlo. Genovai kolóniaként alapították, majd a Grimaldi-ház uralmába kerülgrace_kelly.jpgt (a XVI. század Genovai Köztársaság urai), később hosszú ideig francia kézen volt. 1861-ben ismerték el Monaco Franciaországtól való függetlenségét, viszont ezzel elveszítette korábbi területének jó részét, mely Nizzát és környékét is magában foglalta. Fellendülése az adók rendkívül alacsonyra törtnő szállításával kezdődött, majd mikor megépült az első kaszinó, jött a habzsi-dőzsi.

    Monaco államformája hercegség, a ma uralkodó II. Albert herceg Grace Kelly Oscar-díjas amerikai filmszínésznő fia, aki 29 éves korában köttetett házasságától kezdve egészen 52 éves korában bekövetkezett haláláig élt Monacoban (ekkor már – a megkeresések ellenére – nem vállalt további szerepet). Nem lehet nem észrevenni, hogy Monaco mennyire büszke arra, hogy az egykori filmcsillag III. Rainer herceget választotta házastársul, szinte érezni jelenlétét: számos tábla, fénykép és szöveg tájékoztatja  a látogatót erről, színházat is neveztek el róla.

     Most pedig jöjjenek a „nevezetességek”, de legalábbis azok a szépséget, amiket felkeresésre javaslok!

    Alább látható Monaco részletes és áttekintő térképe.

    monaco_map_1.jpg

    Monaco áttekintő térképe.
    Palais du Prince
      = hercegi palota. 

    monaco_large-detailed-map-of_but.jpg

    Monaco részletes térképe. Eredi méretben elérhető ide kattintva

    Monaco számomra azért tetszett leginkább, mert nagyon gazdag növényzete van, az utak mentén mindenhol (pálma)fák, ápolt virágoskertek virítanak és számos különleges növénykerttel rendelkezik. A tisztaság, az ápoltság és az igényesség jellemző az egész városra, a kertek nagy műgonddal és igényesen lettek kialakítva és látszik rajtuk, hogy folyamatosan ápolják, gondozzák a növényeket.

    A Kis Afrika Kert (Jardins de la Petite Afrique – ez pont a Casino fölött található), vagy a Japán Kert (Jardin Japonais de Monaco), amit mi felkerestünk. Mindkettő ápolt, ízléses, aki szereti a botanikus kerteket és érdeklik a növények, az mindenképpen szánjon időt egy sétára ezekben a csodaszép kertekben. Nevéhez híven az Afrika Kert a
    kontinens érdekes vagy jellegzetes növényfajait mutatja meg a látogatóknak, kis táblácskák is szolgálnak magyarázatokkal. Híres még az Egzotikus Kert  (Jardín Exotique de Monaco), bár ide sajnos már nem volt időnk eljutni. Mi legnagyobbrészt sétálgattunk és közben felfedeztük a „várost”. Nagyon nagy szerencsénk volt az idővel, szikrázóan kék volt az ég és sütött a nap. 18-20 fokosnak lehetett érezni a levegőt, egy szál rövid ujjú pólóban is szinte melegem volt. Ez is volt az oka annak, hogy a híres Óceánográfiai Múzeumot sem kerestük fel, pedig nem sajnáltam volna rá a 11 eurós belépőt. Legalább már van indokom, hogy miért térjek vissza ide :) . 

     A mászkálást érdemes a kikötő környékén kezdeni, erre ugyanis felfelé visz az út. Itt elég nagy a forgalom, viszont a járda mellett fantasztikus kis teraszok és kilátóhelyek vannak kialakítva, néhol padok is vannak. Az egyik ilyen helyen legalább egy órát töltöttünk el sütkérezéssel és a tenger megunhatatlan látványának csodálásával. Ezután következett az Afrika Kert, majd A Casino. Illetve itt tulajdonképpen több kaszinó is található egymás mellett, előttük csinos kávézóban napfényben fürdőzve élvezhetjük a kávét (vagyis azok, akik erre nem sajnálnak költeni). Megcsodáltuk, lefotóztuk: ami meglepett, hogy Monte-Carlo híres kaszinójának épülete bizony régi stílusú és azt kell, hogy mondjam, nagyon szép, inkább mondanám egy mini kastélynak vagy múzeumnak, mint kaszinónak. A kaszinó mögötti parkolóban éppen belebotlottunk egy afféle oldtimer kiállításba vagy ehhez hasonlóba. Legalábbis nagyon így nézett ki, a tulajdonosok büszkén álltak autócsodáik mellett, sok turista nézelődött és fényképezte a ritkaságokat. Habár szerény személyemet nem különösebben vonzzák vagy érdeklik az autók, azért Marty McFly és Doki autójának (DeLorean) hű másolata  a Vissza a jövőbe című filmből engem is fellelkesített.

    Még egy érdekesség Monacoról: mivel a városállam a hegyoldalba épült, nagyok a szintkülönbségek, sok a kanyargós és meredek utca (az áttekintő térképen sötétzölddel vannak jelölve a magasabb részek). Ezt gyalog leküzdeni bizony néha fárasztó és időigényes, ezért úgynevezett közösségi (ingyenes) liftek üzemelnek, megbújva a szállodák árnyékos aljában. Mi is kipróbáltuk, legalább 15 percet takarítottunk meg vele (korábban gyalog mentünk fel ugyan addig a pontig, ahova most lifttel).

     Étkezés: fel sem merült, hogy zsebbarát utunk során étteremben ennénk, mindig a helyi élelmiszerboltban vásároltunk magunknak. Monacoban is ráleltünk a „francia Tescóra”  (Carrefour). Egyébként az ilyen boltok megtalálásában a MAPS.ME alkalmazás segített, ugyanis nem sima térképes és navigáviós applikáció, hanem üzleteket, bankot, parkolót, kórházat stb. is lehet rajta keresni a világon mindenhol, ahova csak tölthető le rá térkép. Eddig számomra nagyon hasznos volt, az esetek 95%-ában valós adatokat közölt, úgyhogy nagyon sokat profitáltunk ebből az ingyenesen letölthető alkalmazásból.

    Naplementekor, uzsonnánk elfogyasztása után lesétáltunk Monte-Carlo strandjára, ahol éppen gyerekek bátorították egymást a hideg vízbe ugráshoz. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a tengerpart nagyon kiábrándító volt... durva homokos, igénytelen infrastruktúrával, elképesztően csúf beton mólóval és napozó résszel... hááát, nem ezt vártam a világ egyik leggazdagabb államában..  úgy látszik, hogy hiába fizet az ember csilliárdokat egy, a hegyoldalba épült hotelben, tengerre néző szobáért, szép tengerpartot venni nem lehet...  azt kell, hogy mondjam, akinek nem a szoba szépsége a fontos nyaraláskor, az inkább Horvátországot válassza...(most ugye inkább telelésről van szó). Valahogy mindig oda lyukadok ki, bárhol járok a Földközi-tenger partja mentén, bármilyen szép várost látogatok meg (Nizza, Monaco, Cannes, Barcelona, Budva, Porto), hogy egyik tengerpartja sem veheti fel a versenyt a horvátéval.. szerencsések vagyunk, mi magyarok, hogy Európa legszebb tengerpartja és legtisztább tengere tőlünk alig 5-600 kilométerre fekszik. Annak ellenére, hogy milyen csodásan szép a Côte d’Azur, a városok, a francia kultúra, aki csak fürdőzni és nyaralni akar, sokkal jobban jár, ha az Adriára megy.

    kiábrándító strand 

    A nap végén, sötétedéskor elindultunk megmászni azt a kis dombot, ahol a hercegi palota található. Állítólag itt van délben az őrségváltás, de mi erről már lemaradtunk (és nem is érdekelt minket különösebben). Lankás lépcsősor vezet fel a palotában, kényelmesen, különösebb fáradtság nélkül 10 perc alatt fel lehet érni. Ahol a lépcsők véget érnek, ott magasodik  Francesco Grimaldi szobra, akinek Monaco az alapítását köszönheti. Érdemes sötétedés után megtekinteni a Monacoi herceg palotáját, ugyanis ilyenkor csodás fényárban úszik az egész épület és az előtte lévő kis térről remek fotókat lehet készíteni. Nekünk nagyon nagy szerencsénk volt, ugyanis éppen a szemünk előtt kapcsolták fel Monaco fényeit.  Ahogy kinéztünk a városra a domb tetejéről, lassanként égők sora kezdte sárga fényét sugározni, a hotelek erdeje, a kikötő, az utcák ebben a meleg színben játszottak és kerültek kontrasztba a sötétlő, már-már fekete tengerrel. Akárcsak a magyarországi budai várban, itt is köves, régi építésű lakóházakból áll a „vár”, talán csak az utcák keskenyebbek, mint  nálunk, illetve az egész területe sokkal kisebb. Egy út vezet körbe a fal mentén, gyakorlatilag az egész kis városállam belátható innen, nagyon kellemes volt a tavaszinak is beillő időben körbesétálni. Nagyon szép maga a vár és  a panoráma is, érdemes itt időt eltölteni. Az is szerencse, hogy a Nizzába közlekedő 100-as busznak éppen a várba felvezető lépcsősorral szemben van megállója, így körülbelül 10-15 perccel a busz indulása előtt indultunk el.

    monaco_154_but.jpg

    A hercegi palota napnyugta után

    monaco_159_but.jpg

    Monaco másik kikötőjének (Port de Fontvieille) látképe a hercegi palotából

    N i z z a - téli tavasz és virágillat

    3 részes cikksorozat a kedves franciák és a napfény városáról

    blog_kezdo_kep_2_but.jpg 

    A franciául Nice, görögül Nikaia, olaszul Nizza néven ismert – ma már – francia nagyváros Európa talán leghíresebb nyaraló paradicsomának, a Côte d’Azur-nek avagy a Francia Riviérának, s egyben a Provence-Alpes-Côte d’Azur régiónak a központja. Nemcsak maga a város, hanem az egész régió hihetetlen mennyiségű látogatót vonz, nem véletlenül. Nem lehet azt mondani, hogy nem szolgált rá hírnevére és népszerűségére, hiszen a provence-i Alpok lábánál elterülő város egy valóban nyüzsgő, élettel teli nagyváros, a Mediterráneumra jellemző szűk, kövezett utcákból álló óvárossal, tündöklően kék vízzel, sok-sok napsütéssel – télen is! – és a Franciaországra és a Földközi-tenger menti településekre jellemző kellemes hangulattal.

     

    Hol is fekszik pontosan a Provence-i nagyváros?

    Nizzát természetföldrajzilag északról-északkeletről-keletről a Tengeri-Alpok vonulatai határolják, délre a Földközi-tenger található, míg nyugatra légvonalban 150 kilométerre a Rhône folyó fekszik. 

    Franciaország európai kontinensen fekvő területét 22 régióra osztották, melyek egyesével 2-8, a francia közigazgatás hagyományos egységeinek számító megyét foglalnak magukban. Franciaországnak egyébként vannak tengerentúli megyéi is, melyek az egykori gyarmatbirodalom maradványai: Guadeloupe és Martinique a Mexikói-öbölben (Karib-térség), illetve Réunion és Mayotte az Indiai-óceánon fekvő trópusi turistaparadicsomok, míg Francia Guyana – Guayana és Suriname mellett –  Dél-Amerika legkisebb államai közé tartozik.

    Nizza a Marseille központú Provence-Alpes-Côte d’Azur régió 7 megyéje egyikének, az Alpes-Maritimes megyének a székhelye. Félúton fekszik Marseille és Genova között, légvonalban mérve körülbelül 20 kilométerre az olasz határtól. A várostól délnyugat felé haladva a tengerpart mentén Antibes, Cannes és Saint-Tropez híres nyaraló települések találhatóak. Nem kevesebb érdeklődőt vonzanak az Alpokban fekvő természetvédelmi területek, Nizza közelében található talán az egyik leghíresebb,  a Parc natural régional du Verdon, mely türkizkék vizéről nevezetes.

    Nizzát nem szeli át folyó (kiszáradt medret találunk a főutca mentén), csupán mellette folyik el és ömlik a Földközi-tengerbe a 114 kilométer hosszú Var. Érdekessége, hogy egyáltalán nem érinti a megyét, melyről nevét kapta (Var).

    map-of-provence-alpes-cote-d-azur.jpg

    map_provence-alpes-cote-d_azur.gif

    Provence-Alpes-Côte d’Azur közigazgatása 

    Telepesek városából luxus nyaralóhely

     A napfényes francia város ma közel 342 ezer lelket számlál, ezzel Franciaország ötödik legnagyobb városa. Nizza alapítása az egykor a térségben élő görög telepeseknek köszönhető. Később a Római Birodalom részét képezte, majd Provence-i grófok, illetve hosszabb időre a Savoyai-család (egykori olasz királyi dinasztia) is birtokolta a területet, ekkor jött létre a Nizzai Grófság (XV. század). Hosszú ideig csupán néhány ezer fő volt Nizza lakossága, mely az 1700-as években kezdett nőni, a század végére elérte a 20 ezer főt. Az ekkor megtartott népszavazáson hivatalosan is rendeződött a város hovatartozásának kérdése: a környékbeli, szavazásba bevont 18 település  lakosai választása eredményeként Nizza 1793-ban Franciaország része lett.

    Alig egy évszázaddal később kezdte az idegenforgalom felfedezni a tengerparti települést. Kezdetben az angol, majd később a többi európai arisztokrácia, az angol királynő és az orosz cár is előszeretettel tartózkodott Nizzában. Már ekkor 20 ezer körüli látogatót vonzott a kellemes klímájú város, mely alig 20 év alatt megtöbbszöröződött, s elérte a 150 ezer főt.

     Az első világháború borzalmait Nizza is megszenvedte, viszont ezt követően lendült meg igazán a népesség növekedése, másfél évtized alatt közel másfélszeresére nőtt (1921: 155 ezer fő, 1935: 240 ezer fő). A második világégés is komoly hatást gyakorolt a városra, sok épületet romboltak le és rongáltak meg, nagyon sokan vesztették életüket, így a város lélekszáma 200 ezer fő alá csökkent. A háború után Nizza ismét rohamosan fejlődni kezdett, főként az újrainduló turizmusnak köszönhetően. Azonban nem csak nyaralni és pihenni vágyók érkeztek Nizzába, hanem például Algériából sokan vándoroltak be és telepedtek le, így érte el a város 342 ezer főt.

    Provence éghajlata

     Nizza és a Côte d’Azur klímáját lokális tényezők erőteljesen befolyásolják, ezért lehetséges például, hogy jóval enyhébb a tél itt, mint a körülbelül 300 kilométerrel délebbre fekvő Madridban. A várost észak felől övező Provence-i Alpok (egészen pontosan a Alpok nyugati láncaihoz tartozó Tengeri-Alpok), melyek a hideg légtömegek útjában állnak, s ezzel megakadályozzák az erőteljes lehűlést. A tenger hatalmas víztömege –  melynek felső 2-300 méteres rétege a téli hónapokban sem süllyed 12-13 Celsius-fok alá – is enyhíti a telet, nyáron pedig csökkenti a kánikulát.   

    A Provence-Alpes-Côte d’Azur régió Franciaország legnaposabb tartománya, itt a legmagasabb a napsütés órák száma, aránya, így bátran nevezhetjük Nizzát a napfény városának. A hazánkban mért értékeket is jóval meghaladják az itt mértek. A legkevésbé napsütéses decemberi és januári hónapban is legalább háromszor annyit süt a nap Nizzában, mint Budapesten, ellenben a nappali órák (tehát a napkeltétől napnyugtáig eltelt idő) számát tekintve nincs nagy eltérés. Még a nyári hónapokban is jóval több napsütésre számíthatunk,  júliusban például 2,5 órával többet süt a nap Nizzában, mint a magyar fővárosban.

    Ami az átlaghőmérsékletet illeti, itt is a téli hónapok feltűnően enyhébbek, viszont tavasztól nyár közepéig nagyjából azonos hőfokokat mérhetünk Budapesten és Nizzában.

     A legalacsonyabb átlaghőmérséklet alig esik 10 fok alá, így télen sem kell az itthon megszokott nagykabátba, sálba, sapkába burkolódzni, ezt tapasztaltuk mi is. A télen is kellemes időjárás Nizzát igencsak vonzóvá teszi egy kis korai „tavaszolásra”, ugyanis ez az idő kiválóan alkalmas a városnézésre és a napon való sütkérezésre, még január végén is egy szál pólóban (és persze nadrágot sem árt húzni) lehet élvezni a déli nap erős sugarait, ha szerencsénk van és nincsenek felhők (azért nagyrészt elkél a pulcsi, tavaszi kabát viselete).

    Akinek a strandolás is fontos része a kiruccanásnak, válassza inkább a nyári hónapok valamelyikét, mivel a tenger csak júniusra éri a tartósan 20 Celsius-fok fölötti átlagot. Bátrabbak a májust is bevállalhatják, de aki középszezonban jellemző alacsonyabb árakon akarja a tenger habjait is élvezni, inkább ősszel jöjjön, ugyanis az egész nyáron át tartó napsütés garantálja, hogy még fürdő hőmérsékletű a víz.

    Jellemző időjárás és hőmérséklet

     

    „Nulladik” nap: utazás és az első benyomások

    Gépünk 19 óra 30 perckor indult Budapestről, a B2-es terminálról, illetve 21 óra 20 perckor landolt Nizza repülőterén, a 2-es terminálon (beszálló kártyánkról ez utóbbi információ sajnos hiányzott). A 2 terminál között egy ingyenes busz – a Navette – biztosítja a közlekedést. Ennek egyébként több megállója is van, erről a T1 és T2 között a különböző számozású parkolóknál lehet leszállni, mivel a reptér hatalmas méretű területet biztosít autók részére.

    A Navette körülbelül 5 perc alatt ért át a T1-re. Ahol a reptérbusz megáll, ugyanazon megállóból indulnak a 98-os és 99-es reptér Expressz buszok a városközpontba. Én mindenki számára javaslom, hogy messze kerülje el ezeket a buszokat, ugyanis röhejesen drágán viszik az utasokat: 1 jegy 6 euró. Kivéve, aki 30 kg-os bőrönddel utazik, ugyanis az egyetlen előnye az Expressz busznak, hogy ki vannak alakítva rajta olyasféle helyek a nagy méretű csomagok számára, mint a budapesti 200E buszon.

    Nem egészen 1 perc sétára fekszik a T1-től a helyi buszok megállója (Aéroport/Promenade), ahonnan 1,5 euróért utazhatunk be Nizzába (alább látható a térkép). Érdemes aprópénzzel készülni, ugyanis a sofőrtől vehetjük meg a jegyet, aki nagyobb címletekből nem tud visszaadni. Az Aéroport/Promenade megállóból  több busz is közlekedik, az 52-es, 59-es és 70-es, melyekkel mind a város központi részéig utazhatunk. Aki az esti WizzAir járattal jön, már csak a 70-es buszt éri el, ez menetrend szerint 21:57-kor érkezik a megállóban. A valóságban azonban úgy tűnik, hogy nem jár pontosan, mi 22:20-ig vártunk rá, bár ez nem meglepő, ugyanis elég messziről érkezik (az említett buszok helyközi járatok, más város felől jönnek). Körülbelül 20 perc alatt értünk be Nizzába, egészen pontosan a Cathédrale - Vieille Ville megállónál szálltunk le. A vieille ville egyébként franciául „régi várost” azaz óvárost jelent. És valóban, ahogy a buszról leszálltunk, majd bekanyarodtunk az első kis utcába, Nizza városközpontjában találtuk magunkat, ahol a helyi fiatalok péntek esti hangulatban csoportokban álltak és beszélgettek, ittak, dohányoztak a szórakozóhelyek előtt, jártak-keltek a szűk, köves utcákon vidáman, nevetgélve. A lányok csinos ruhákban, magassarkú cipőben és csizmában, feltűnően sminkelve, menő frizurákkal; a fiúk is a modern divat szerinti öltözékben flangáltak. Fehérek, színes bőrűek, fiúk és lányok együtt, minden gond nélkül jól érezték magukat. Ők valószínűleg már az „új nemzedék”, az egykori betelepülők leszármazottai, vagy harmad- és negyedik generációs bevándorlók. Annak ellenére, amit Franciaországról hallottam ezen a téren, itt semmilyen megkülönböztetés nem volta tapasztalható – habár állítólag a burkini viselését betiltották, január lévén, ebből nem láttunk semmit.

    nizza_repter.jpg

    a reptér és a belváros között közlekedő helyi buszok  megállója
    körülbelül a Hertz feliratnál van a T2 kijárata és a Navette végállomása

    Hamar megérkeztünk szállásunkra, ami a legjobb helyen, az óváros közepén található. A lakás, ahol szobát béreltünk, az 5. emeleten van, éppen a tető alatt. Olyan érzésünk támadt, mintha egy manzártba érkeztünk volna, legalábbis én így képzelek el egy párizsi tetőtéri lakást. Emelte az élményt, hogy nem volt lift, helyette kőből készült, meredek csigalépcső vezetett a felső szintekre. Egyáltalán nem éreztem fárasztónak felkaptatni, kifejezetten tetszett, hiszen ez még inkább érzékeltette, hogy bizony Nizza eredeti városmagjában, egy nagyon régi épületben szálltunk meg. Sosem vonzottak a divatos és csillogó, drága szállodák, ahol a pénzedért luxust, kényelmet kapsz, ámde nem ismered meg a helyiek életét, kultúráját, nem tudsz meg semmit a város múltjából, jelenéből. Egy ilyen régi, kissé kopott házban gyakorlatilag egy időutazásba kerülsz bele, érezni, látni a történelmet magunk körül.

    Mivel az épület legfelső szintjén lakunk, az ablakból kinézve látjuk Nizza óvárosát alkotó házak tetőrengetegét, antennákat, oldalra pillantva az ablakok alatt kifeszített kötélen száradó ruhákat. Hallani a beszélgető embereket, beszűrődő zenét, érezni a levegőben a tenger sós illatát, a közeli éttermek konyhájának szagát, egyszóval a pezsgő Nizzát. Szállásadónk egy nagyon laza fickó, mellesleg zenész (és angol), aki főleg este és éjszaka dolgozik. A szobánk teljesen rendben van, puha szőnyeg, saját vízcsap és tükör, egy nagy francia ágy hatalmas takaróval + 1 kanapé  és egy elektromos fűtőtest – merthogy fűtés nincs „beépítve” a lakásba. Ez a mediterránon annyira nem csodálkozni való, de azért még itt sincs olyan meleg, hogy estére, éjszakára ne este jól egy kis meleg. Lefekvés előtt sétálunk egyet az óvárosban, illetve a modern városrészekben is, illetve kibaktatunk a híres-neves angol sétányra, a Promenade des Anglais-re. Így, sötétben is nagyon szép, kellemes szél lengedez, körülbelül 10-15 fok lehet. Mi a mínusz 5 fokból érkeztünk, így olyan érzésünk van, mintha januárból egy időgéppel áprilisba utaztunk volna. A tenger szinte fekete, viszont Nizza fényei igen jól látszanak, ahogy  félhold alakú öböl mentén jobbra és balra nézünk. Éjfél körülre jár az idő, mégis látni sétálókat, autósokat is.

    Alig 5 perc után, hogy kiléptünk az utcára, egy fekete srác utánunk szól, mutogat valamit – nem, nem szólt be és nem is kezdett ki velünk. Arra hívta fel figyelmünket, hogy a táskámból kilátszik a telefonom és vigyázzak rá, nehogy ellopják. Ez nem kicsit lepett meg, ugyanis korábbi utazásaim során viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy ilyen fajta közvetlenséggel találkoztam. Egy idegen ember, este megszólított, hogy vigyázzak az értékeimre… ráadásul Franciaországban…   Hát ilyen is van???

    Nizza óvárosa sötétedés után

     

    KÖVETKEZŐ RÉSZ: 1. nap: Parc du Château és az óváros

    Trópusi gyümölcskavalkád a Füvészkertben

     A Füvészkert egy olyan hely vagy fogalom, amit minden magyar ember ismer.  Gyerekként mindannyian együtt izgultunk Nemecsek Ernővel és együtt sirattuk, mikor meghalt. Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk című műve örökre beírta minden magyar ember emlékezetébe a ma is - habár kisebb területen, de nem kevesebb szépséggel - zöldellő növénykertet. A Botanikus Kert mai nevének elterjedése (Füvészkert) is a nagy hírű írónak köszönhető.

    Manapság a Füvészkert nem csak botanikus kert, oktatási célzatú intézmény, hanem rekreációs funkciót is betölt, többek között különböző programokat is kínál látogatóinak, sőt, dísznövényeket is lehet itt vásárolni.

     A Füvészkert rövid története

    ludovika_akademia_fuveszkert_terkepe_1884.jpg

    A Kert alapítása az Eötvös Loránd Tudományegyetem elődje, a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásának létrejöttéhez kapcsolódik, ugyanis ebben az időben (1769) a természettudományok oktatása kizárólag az orvosképzés keretein belül folyt. A Füvészkert Magyarország első botanikus kertje lett, melyet az egyetem akkori vegytan- és botanika professzora, Wintler Jakab alapított meg. A kert a medikus- és vegyészképzés segítése mellett a hazai flóra kutatását célozta meg. Ekkor a Kert  a mai Déli pályaudvar és Krisztina tér közötti területen működött, majd a mai Kossuth L. u. és Reáltanoda u. közötti területre költözött. Az 1788-ban kiadott magcsere katalógus szerint a botanikus kert közel 1600 növényfajjal rendelkezik.

     Wintler halála után, 1807-ben Kitaibel Pál, a XVIII-XIX. század nagy magyar polihisztora veszi át a Kert vezetését - akinek nevét mellesleg az ELTE Természettudomány Karán előadó terem is viseli. Kitaibel a Kárpát-medencének közel 20 000 km2-t is meghaladó területét járta be, mely során számos növényfajt gyűjtött össze és 150 faj tudományos leírója lett. Munkája eredményeképpen a Kertben ma 280 színezett rézmetszetű tábla ismerteti a Magyar Flóra új és ritka fajait.

    Kitaibel után Haberle Károly professzor veszi át a Kert irányítását, ő teszi Európa szerte ismertté az ekkor már 10 000 fajt számláló Füvészkertet, s elsőként szervez botanikai tanulmányi kirándulásokat.

    A Botanikus Kert az 1800-as évek közepén vásárolja meg azt a Józsefvárosban fekvő, közel 10 hektáros területet, ahol ma is található. A Polláck Mihály tervezte park területén már ekkor is áll a földszintes vadászkastély, mely az egyetlen épület a Füvészkertben, mely nem növényházként működik. Ebben az időben épül fel az európai viszonylatban is jelentős méretű, ma is álló pálmaház. 1893-ban készül el az országban máig is egyetlen Victoria-ház, melynek nagy vízmedencéje a trópusi, különleges szépségű amazonaszi tündérrózsának vagy a Paraguayból származó rokonának ad otthont.

    A századforduló előtt Budapest határai még jóval a kerten kívül találhatóak, a mai József körúton belül húzódtak. Budapest egyesítésével azonban a főváros “bekebelezi” a Kertet, majd az orvostudomány fejlődése miatt gyarapodó Egyetem helyigénye miatt 1911-re a Füvészkert területének ⅔-át elveszít, helyén ma a Semmelweis Egyetem klinikáinak épületei sorakoznak.

    A két világháború közötti fellendülés időszakában új üvegházak épülnek a rovaremésztő növények, a páfrányok és a kaktuszok számára. Ekkor készül a Magyar Közép-hegység növényeit bemutató nagy sziklakert is. A II. világégés során azonban az üvegházak maradéktalanul megsemmisülnek. A Füvészkert rendbetétele az ‘50-es években veszi kezdetét, majd 1960-ban sikerül elérnie a Kert országos értékű természetvédelmi területté nyilvánítását. Két évtizeddel később modern üvegházak épülnek, illetve bemutatóház is kialakításra kerül.

    2006-tól az új Felsőoktatási Törvény szerint a Botanikus Kert az Egyetem különleges oktatási egysége, mely egyaránt szolgálja az oktatás minden szintjét, a tudományos kutatást, a széleskörű ismeretterjesztést, természetvédelmi és környezetvédelmi nevelést, s a veszélyeztetett fajok megőrzésével, mesterséges szaporításával eredményesen járul hozzá a biológiai sokféleség megőrzéséhez.

     


    Trópusi gyümölcsök kavalkádja

    A Trópus a télben elnevezésű, egész hétvégén át tartó esemény az Európában jórészt ismeretlen vagy kevéssé ismert trópusi gyümölcsöket célozta bemutatni, s nem csak a szemnek, de a szájnak is. 

    A belépő felnőttek számára 850 forint, ehhez kaptunk egy kóstoló jegyet is, mely 1 tál gyümölcs vagy 1 kispohár koktél megkóstolására jogosít. Plusz 200 forintért azonban újra lehetett bármiből venni. Véleményem szerint ez nem nagy összeg és megér annyit, hogy a Füvészkertet ezzel is támogassuk. Aki fényképezni is szeretne, annak 300 forintért fotó jegyet  kell váltania, bár különösebben nem ellenőriztek minket (mi azért megvettük a jegyet).

    Kint elég didergős volt a levegő, de jólesően felmelegített minket a forró csokoládé, a Pálmaház és a vadászkastély termeinek melege. Utóbbi első emeletén volt berendezve a trópusi gyümölcsökből készített kiállítás, illetve itt voltak hallhatóak a témában tartott előadások is. A földszinten volt a kávé- és csokoládé fogyasztására kitelepült mini büfé, illetve egy kis stand, ahol különböző növények virágprorából készült mézeket vásárolhattunk, kóstolhattunk.

    A forró csokoládé egy valóban csokoládéból – azaz nemcsak kakaóporból, hanem kakaóvajból is – készült italt jelentett, méghozzá kellően sűrű volt, minimális cukorral ízesítve. 500 forintot kértek egy pohár (3 dl) csokoládéért.

    A vadászkastély első emeltén a két nap folyamán megtekinthető kiállítást rendeztek ismert és ismeretlen egzotikus, a trópusokon előforduló növényekből és gyümölcseikből rövid szöveges információkkal is kiegészítve. Az egyik legérdekesebbet – legalábbis számomra – a Buddha keze elnevezésű citrom jelentette. Ez a gyümölcs ténylegesen egy kézre emlékeztet.

     

     A Pálmaházban egy ötletes, pálmalevél-tetővel fedett kis trópusigyümölcs-kóstoló stand várt ránk. A Füvészkert dolgozói különböző trópusi gyümölcsökből állítottak össze kóstoló tálakat (ötletesen banán levélen találva). 3-4 féle „tál” közül lehetett választani, mindegyikre eltérő kombinációjú gyümölcsöket tettek. Meg lehetett még ízlelni a Füvészkert saját terméseiből, a dolgozóik által készített finomságokat: koktélokat (alkoholmentes), csilis avokédókrémet, levendulás és fahéjas füge lekvárt. Nagyon finom és különleges volt minden, amit megkóstolunk.

     A fenti programokon kívül lehetett még jelentkezni főzőworkshopra (sajnos már beteltek a helyek, mikor mi jelentkezni akartunk).

    A kiállítás mellett előadásokat is meg lehetett hallgatni a hétvége folyamán. Mikor mi érkeztünk (vasárnap), Papp László, a Füvészkert botanikusa tartott bemutatót Honnan származnak a trópusi gyümölcsök? címmel. Könnyed, sok fényképpel illusztrált, mégis informatív előadást hallhattunk. Papp László az előadás után egyúttal szakvezetést is tartott a Kertben. Nagyon sok érdekességet tudhattunk meg tőle, többek között mesélt a Füvészkert költözéseiről, területének méret változásairól, illetve arról is, hogy milyen múltja van a területnek, ahol ma a Füvészkert fekszik. Mint elmondta, feltételezések szerint a Kastély valamikor Hunyadi Mátyás birtokában volt. Habár a címeres téglák a helyszínről nem kerültek elő, ezeket távolabb, egy másik épület pincéjében megtalálták. Feltételezések szerint ezek a téglák a Kastély épületéből származnak, ezekből épült fel egy másik épület. 

    A gyümölcs- és koktél kóstolót a Pálmaházban, kellemes melegben tartották. Így nemcsak az üvegház csodás növényeit tekinthettük meg, hanem mindjárt ehettünk-ihattunk is. A szakvezetés egyébként itt is folytatódott, ami igen hasznos volt, megtudtuk többek között, hogy kávé és banán növény is található a Füvészkertben.

    Zárszó

    A Füvészkert egy kiváló hely a forgalmas fővárosban, ahol kicsit kikapcsolódhatunk, kiszakadhatunk a mindennapok rohanásából, megcsodálhatjuk a szépséges japán kertet, a kis tavat, a hazai flóravilágot bemutató Kertet, az egzotikus fákat, orchideákat, kaktuszokat vagy az élő kövületnek számító páfrányfenyőt (Gingko Biloba). Tavasszal, nyáron, vagy akár ősszel is érdemes ide kilátogatni, sétálgatni a kertben, hiszen minden évszak más és más színekkel lep meg minket, a természet más és más arcát mutatja. Nemcsak növények vásárlására nyílik itt lehetőség, hanem szakszerű nevelési tanácsokat is kaphatunk a Kert szakértőitől. Ezeken felül évente néhány alkalommal a Füvészkert programokat is szervez, ilyen volt a Trópus a télben, ami kiszakított  minket a „télből” egy kicsit, s valóban tartalmas és élvezetes szórakozást nyújtott számunkra. 

    fuveszkert_sakura_zoli_2_2.jpgVictoria-ház - háttérben az amazonaszi tündérrózsa